Új bejegyzés Frissítés

2009.09.20. 12:33 Zev Owen

Mosolya egyre inkább szétterül arcán, ahogy a lány véget nem érő szavait hallgatja. Pillantásával némán követi végig, ahogy a nála fél fejjel alacsonyabb alak könnyeden lábujjhegyre magasodik, és szinte égető pillantással farkasszemet néz vele. A rázáporozó mondatok végeztével rezzenéstelen arccal nevet fel, melynek hangjai fáradtan csengenek bele az éjjel csöndjébe. - Egy pillanatig sem akartam tagadni. – ejti könnyeden a beismerő szavakat, melyeknek gyengéd élére mellkasa fesztelenül berezonál, mintha gyenge légáram futott volna át rajta. Kíváncsi pillantással tekint a megindult lány után, mely újra felébreszti benne a kihívás vágyát. Avila pengeéltől metsző szavai valóban felkeltették az érdeklődését és jelenleg még saját maga sem tudja mit kezdjen a helyzettel így hosszúnak tűnő pillanatokig csak mozdulatlanul áll a távolodó nőalak lépteit hallgatva. Végtelennek tűnő másodpercek telnek el, mire végigszánt tompán zúgó tudatán a gondolat, hogy minél tovább vár egyhelyben, annál nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy valaki rátalál, így tekintetét maga elé szegezve indul meg a lány neonban fürdő alakja felé, könnyeden beérve elnyújtott lépteivel. - A továbbiakban jobban teszed, ha nem beszélsz ennyit. Valamikor levegőt is kell venned. – taglalja tettetett odaadással a szavakat, mely mögött gyerekes gúny bujkál, pusztán azért, hogy megbosszulhassa alul maradt küzdelmét a mellette állóval szemben. Közben lassan elengedi olajtól áztatott vállát, melynek éjszín festéke szemmel látható nyomot hagy ezüstösen derengő tenyerén, minek gépies valóját az élesen sugárzó fények fedik fel. – Nem beszélve arról, hogy bármelyik pillanatban magunkra vonhatod vele a figyelmet. – próbál lassítani a tempón, nehogy lehagyja a lányt ezzel esélyt adva neki arra, hogy valami óvatlan dolgot tegyen. - Most majd meglátjuk értesz-e egyáltalán valamihez. – elhalkuló, suttogásba fojtott hangját még a falak sem ismétlik el, felsőtestét most tekintélyt sugallóan húzza ki, mintha máris meghúzta volna maguk között a láthatatlan hatalmi vonalat.

2009.09.20. 12:12 Avila Mecoi

Felnéz a férfira, aki most előtte áll, és mélyen és kihívóan a szemébe néz, jelezve neki, hogy még most sem fél tőle. - Így akarsz rábírni, hogy hallgassak? Jobb lenne, ha még most, közölném veled, hogy ez nálam nem fog menni. Nem félek. - Elégedetten mosolyog, és még mindig ugyan az a  nyugalom árad egész lényéből, mint az első pillanattól fogva. - Miért adjak alább az igényeimből, ha előbb vagy utóbb úgy is megkapom amit akarok? Nem várt választ a kérdésére, csupán közölni akarta az Elsővel a tényeket. Nem akarta, hogy az esetleg lebecsülje, hogy mire képes. Sokan esetek már ebbe a hibába. Mindenki úgy nézett rá, mint a szegény kis ártatlan lányra, aki véletlenül a kísérletek alanya lett. Gyűlölte ezeket az embereket. Nem volt szüksége az emberek sajnálatára. Azt akarja, hogy belássák, nincs szüksége mások segítségére, hogy igenis erős. Nem egy elveszett tehetetlen lélek. - Heh... A nevem Avila, és nem mondtam egy szóval sem, hogy rám van szükséged. Csupán annyit mondtam, hogy veled akarok menni. Kíváncsi vagyok, és különben is kezdtem itt unatkozni, egy kis változás nekem se ártana. Nem kételkedem benne, hogy egyedül is képes lennél rá, vagy valaki más segítségével, de inkább fordítsuk meg a kérdést. Miért ne engem vinnél? Bármelyik pillanatban beköphetnélek, mint ahogy azt már említettem, és különben is... - Lábujjhegyre áll, hogy egy szemmagasságba lehessen az Elsővel. - ... ne tagadd, hogy érdekesnek találsz. Talán felkeltette az érdeklődésedet, hogy nem vagyok hajlandó behódolni neked? Látod, mindketten jól járnak, akkor meg miért ne? De ha persze te nem akarod, akkor megyek, és elmesélem a többieknek, hogy kivel találkoztam hajnali sétám közben... - Miközben beszélt, megfordult, és lassú léptekkel elindult a kísérleti laborok irányába. Elégedett volt, hiszen tudta, bárhogy is alakulnak a dolgok, ő mindenképpen jól fog szórakozni.

2009.09.19. 21:56 Zev Owen

Próbaképpen ő is felvonja egyik szemöldökét, mintha a lány vonásait akarná leutánozni, miközben egy jelentőségteljes lépéssel megáll előtte. Arca újra megdermedt kifejezéstelenségében merül el, mintha ezzel a sajátos, kifürkészhetetlen tekintettel próbálna a lány fölé kerekedni. - Micsoda igények. – ejti kimérten, közben Avila fölé magasodva, mintha mindezzel azt sugallná, még ilyen állapotban is képes lenne elfojtani benne sikolyát. – Mondd a neved és tedd hozzá miért lenne nekem pont rád szükségem ahhoz, hogy helyre tegyem a vázat. – erőnek erejével igyekszik komoly, tartózkodó hangot megütni, ajkának ívében azonban folyton ott bujkál szórakozott, fesztelen mosolya, mely elismerő kihívósággal figyeli a lány rezdüléseit. Felemás íriszei analizáló gyorsasággal próbálnak végigfutni a keskeny, nőies arcon, azonban kódolt üzenetei nem sokat árulnak el a látottakból, így leginkább a könnyed gúnnyal telt hangra támaszkodik, hogy az eligazíthassa, meddig mehet el vele ilyen állapotban.

2009.09.19. 21:40 Avila Mecoi

- Hú de vicces vagy. - válaszolja az ironikus válaszra. - Nem válaszoltál a kérdéseimre, akkor nekem miért kéne? - Válaszolta még mindig felhúzott szemöldökkel, de vonásai aztán újra meglágyultak. - Nekem a nappal olyan mint az éjszaka, és az éjszaka mint a nappal, úgyhogy nem foglalkozom olyannal, hogy mihez van késő vagy éppen korán. És elzavartak, hogy pihenjek... - Hangján még most is lehetett hallani, hogy mennyire is idegesíti ez a helyzet. Sokkal szívesebben dolgozott volna most is az egyik kísérleten, mint hogy itt kóboroljon a folyosókon, bár így, hogy ilyen érdekes társasága akadt most még ez sem igazán zavarta, hogy nem lehetett ott. - A helyedben kedvesebb lennék, hogy ha feltűnés nélkül akarsz végigosonni. Tudod nem te vagy itt az egyetlen némi hatalommal. Igaz, lehet, na jó, lássuk be, a te hatalmad nagyobb, mint az enyém, de azért én is el tudok érni dolgokat, amit akarok. És a jelenlegi helyzeteted tekintve... A végén még én jönnék ki jobban a helyzetből. - A hangja most is nyugodt volt, szinte már úgy hangzott mint egy dallam. És nem is volt fenyegetés, csupán csak közölte az Elsővel a tények állását. - Mit szólnál, ha most nem sikítanék ezzel mindenkit idehívva, aki az épületben tartózkodik, és cserében elmehetek veled a laborodba, hogy segítsek rendbe szedni téged. - Szórakozottan néz a férfira, némi várakozással a tekintetében, amit persze senki nem lát. Még egy rég nem látott mosoly is megjelenik az arcán.

2009.09.19. 21:09 Zev Owen

A hirtelen döbbentség helyét könnyed mosolya veszi át, melyet gépies arca természetellenes vonásokkal ruház fel, amint a lány szavait meghallja. Elképesztő oldottságot érez a köznapira megütött hangnemért, mely most fájdalmai ellenére is kényezteti hallását a sok feszélyezett pillanat után. Próbálja ugyan leplezni, de szinte égeti Avila felmérő pillantása, mely most büszkeségétől dobogó önérzetébe nyilall. Nem látja tisztán az előtte állót, csak halovány körvonalait tudja kivenni, mintha minden színt negatívban észlelne, még akkor is, mikor kérdőn végigpillant magán, újra végigmérve kódolt látómezejével felsebzett karjának üregszerű hasadékát, mely vállízületében meredezik, a belé fúródott tölténnyel. - Eltrafált egy expressz vonat. Hát nem nyilvánvaló? – engedi el gúnyos vigyorát, ahogy pillantását újra a lányra szegezi. – Túl beszédes vagy ahhoz képest, milyen késő van. Nem az egyik laborban kéne lenned? Válasz nélkül hagyva az utolsó kérdéseket üti meg szokásos, flegma hangnemét, mely néhol betorzul meghibásodott testétől. Még néhány gyorsan múló pillanatig egyhelyben áll, majd vállára szorítva jobb tenyerét az előzőnél határozottabb léptekkel indul el az ismeretlen lány felé.

2009.09.19. 20:23 Avila Mecoi

Egyik ajtó az egyik után. Egyik élet a másik után. Voltak fiatalok, és voltak idősek. Egyesek egyedül voltak, mások több emberrel összezárva. Nem csak azt kutatták, hogy milyen változásokhoz vezetnek a szerek, de azt is, hogy hogy viselkednek ezek az emberek mások között. Ezért voltak a tömeges cellák.Ezt mind nagyon jól tudta, hiszen sok ilyen megfigyelést ő vezetett. Egyes cellák előtt hoszabb ideig maradt, elképzelte milyen élete lehetett a személynek, aki be volt zárva, másik cellák mellett pedig egész gyorsan elhaladt. Még azon is elmerengett, milyen lenne, ha ő is egy lenne közüllük. Nem nagyon emlékezett arra az időre, amikor őt tartották fogva, hiszen alig hogy bekerült, már cipelték is az egyik laborba, utána pedig elvesztette az eszméletét, és legközelebb otthon ébredt fel. Ahogy így haladt hirtelen más zajokra lett figyelmes, és felkapta a fejét. Vele szembe a folyosó végén állt valaki. - Ki van ott? - Miközzben kérdezte, már nyugodt, ámde gyors léptekkel közeledett is az idegen felé. - Nahát, csak nem az Elsőhöz van szerencsém? - Lassan végigméri a férfi alakját, sé felhúzza az egyik szemöldökét. - Veled meg mi történt? Nem vagy túl jó passzba... Bár azok alapján, amit hallottam... Elkezdtek rólad beszélni. Újra és újra végigmérte a férfit egészen lassan. Tekintete hosszasan elidőzött a kezén. Majd végignézett a folyosón, és gyorsan átgondolta a helyzetet. Bár nem a forgalmas időszak volt, még így is lehetett sejteni, hogy ez egy volt a legnyugodtabb folyosók közül. - Miért settenkedsz itt az éj leple alatt? Nem akarsz másokkal találkozni, igaz? Félsz, hogy elveszted a pozíciódat? - Nem nagyon foglalkozott azzal, hogy hogyan kellene az Elsővel beszélni, és hogy úgy cseveg vele, mintha régi ismerősök lennének. Soha nem volt hajlandó senkinek sem behódolni, és ezen most sem akart változtatni.

2009.09.19. 19:04 Zev Owen

Erőtlenül pillant végig a kivilágított neonfolyosón, melynek látványa tompa sistergéssel zavarja meg gondolatait, mintha valaki suttogva próbálná csitítani ütemtelen szívének dobogását. Egy pillanatra háta mögé kapja tekintetét, a hangtalanul ereszkedő légjáróra, mely már a parkoló felé vette az irányt, s meghibásodott látásának zavargó koordinátái csak most világítják meg számára a tényt, hogy navigációs rendszere nem közvetlenül saját laborjába vitte. Fémtüdeje felkattog, ahogy kiengedi a levegőt, szinte hallja perzselő vérének indulatos sziszegését, amint az gyenge szöveteit marja, s melynek feketeszín kátránya már egészen alkarjáig vonult, láthatóvá téve a fémváz ezüstös csillogását ébenszín vére alatt. Megpróbál kiegyenesedni, melynek erőltetett mozdulatára felsikoltó váza akadozva engedelmeskedik. Léptei hangtalanul indulnak meg, azonban testének süketítő zaja ingerültséggel tölti el, mert így még nehezebb lesz észrevétlennek maradnia. Nem akarja, hogy bárki is meglássa ebben az állapotban, ráadásul biztosra veszi azt is, hogy már riadóztattak néhány cyborgot meggondolatlan tette miatt, hogy helyette azok hozzák le a fent rekedt csoportot az épület lélegzetelállítóan magas tornyáról. Elnyújtja mozdulatait, s vázának könnyed íveit megpróbálja ott megmozgatni, ahol az egymásnak súrlódó fémfelületeket még nem ette rozsdásra a kíméletlen eső. Néhány méter megtétele után némileg tompul az érzékekbe nyilalló hang, melynek csitulásából egy reszelős férfihang bontakozik ki a folyosó kísértetiesen kongó csendjében. Hirtelen torpan meg még a kanyar bevétele előtt, ahonnan az árnyékok mozognak, várva, hogy elmenjenek, s észrevétlenül folytathassa útját saját laborjának ajtaja felé. - Ha engem kérdez, valami nincs rendben vele. – szemöldökét összevonva feszül a falhoz, ahogy az érces hang szemrehányó színben töri át újra a csend ürességtől zengő falát. - Az lehetetlen. A programja alapjaiból kiindulva olyan, hogy nem hibázhat. Nem tévelyedik el más útra. Ön szimplán csak paranoiás. – egy kimért, fontoskodó női hang hadarja el magabiztosan a választ, mire az egyik árnyék megrezdül és tesz néhány lépést, amit egy műtőasztal halk zöreje követ. - Elhiheti kisasszony, én már több mindent éltem meg mint maga! Nem tudhatja mire képes önérdekből, végtére is ő fejlesztette ki a prototípust. Így ő is uralja. A kisebb, vékonyabb árnyék karja előre nyúlva inti le a magasabbik, idős férfiét, majd mozgásuk egy pillanat leforgása alatt indult meg újra, szinte egyszerre. - Nekem erre nincs időm Frank, ma még két kísérlet van, és reggelre szeretnék már végre haza keveredni. Főleg, hogy az a férfi a hatosból elhúzhatja a dolgot. Azt beszélik, őrült, mert már többször... Az ajtó egy tompa szisszenéssel becsukódott, tömör fémje mögé rejtve a nő szavainak sorát. Percekig vár, míg a műtét kezdetét nem veszi, s a folyosó csendje már akkor sem árulja el néhol sípolva megnyikorduló mozdulatait, ha az ajtó mellett halad el. Érzi, hogy robotváza rezonáltan remeg meg a döbbenetre, mely a felismerésre hirtelen végighasítja egész testét. Ha ez a feltételezés kiszivárog, felfoghatatlan gyorsaságú idő alatt veszítheti el városának irányítását. Cselekednie kell, mielőtt még túl késő lenne. Egy hangos, számára szükségtelen lélegzetvétel után indul meg, befordulva a kanyarban, azonban, mintha valaki fegyvert szegezett volna rá, úgy torpan meg a fordulóban, ahogy meglátja távolról közeledni Avila felderengő alakját.

2009.09.19. 16:53 Avila Mecoi

Most is a kísérleti laborban volt, mint az utóbbi időben mindig. Amúgy is sok időt töltött itt, de az elmúlt napokban még otthon is alig járt. Valamelyik nap új embereket hoztak fel Meilisből, és már alig bírta kivárni, hogy sorban kipróbálhassa rajtuk az új szereket, melyeknek kifejlesztésében már ő is segített. Épp az egyik íróasztalnál ült, és az eddigi kísérletek eredményeit hasonlította össze. - Elnézést kisasszony... - Egy félénk hang szólította meg. Lassan felemelte a fejét, és türelmetlenül nézett az előtte álló öregemberre, jelezve, hogy gyorsan mondja, amit akar, mert nincs felesleges ideje, amit rá vesztegetne. - Jobb lenne, ha most menne, és enne valamit, utána pedig lepihenne egy kicsit. Már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de az öregember már elkezdte kiterelni az ajtón. - Ne izguljon, egyenlőre csak a már eddig tesztelt szereket adagoljuk be újra, ma nem kezdünk új szer kísérletezésébe, azzal természetesen megvárjuk, úgyhogy pihenjen csak, szüksége van rá. - És már be is csukták előtte az ajtót. Mérgesen pufogva indult el a folyosón az ebédlő felé. Utálta mikor ilyenek voltak vele. Az anyja is ennyire aggódott érte, ezért is volt olyan keveset otthon, nem szerette, amikor ott tett vett körülötte. De most kénytelen volt belátni, hogy az kutatásvezetőnek igaza van, még csak ahhoz sem volt ereje, hogy ellenkezzen vele. Amikor megérkezett az étkezőben alig volt ott valaki. Persze, hiszen ilyen késői órán amúgy sincs akkora forgalom az épületben, mint nap közben. De neki mindegy volt, hogy nappal volt-e vagy éjszaka. A napszakok neki nem jelentettek semmit. Miután kiválasztott egy szendvicst, leült az egyik a többitől jóval távolibb asztalhoz, majd megette a nem túl nagy élelmet. Végül aztán felállt, és elindult a helységek felé, ahol az ágyak voltak, de aztán meggondolta magát, és mégis csak irányt változtatott. Maga sem tudta merre halad, egyszerűen csak ment, mint ha csak minden nap ezt az utat járná. Végül aztán megállt az egyik ajtó előtt, és bekukucskált. Rögtön tudta hol volt. Itt tartották fogva a kísérleti alanyokat. Tévedett, mikor azt gondolta még nem volt itt. Egyszer már járt erre. Amikor őt is behozták. Lassan halad a folyosón, és minden helységbe bekukucskált, minden embert szemügyre vett, bőven hagyva magának időt. Arcáról semmi féle érzelem nem volt leolvasható. Mint hogyha nem is tudna semmit sem érezni.

2009.09.15. 18:38 Zev Owen

Hatalmas nyomás nehezedik a vállaira, melynek súlyos lüktetése megroncsolt vállában teljesedik ki. A kíméletlenül pulzáló súly, mely fémvázát készül összeroppantani szinte érzékelhetetlenné, tompítja elhalt, emberi szöveteinek szurok ette maradványát, melynek darabjai azóta is perzselve éktelenkednek lőtt sebe körül. Fejében kezdenek összezavarogni gondolatfoszlányai, ahogy eddig még egyszer sem érzett zsibbadtság környékezi meg tudatát, mintha teste magától termelne érzéketlen drótereinek hálózatába fájdalomcsillapítót. Arca egy másodperc tört része alatt komorul el, ahogy elszivárog tudatáig a gondolat, ami még inkább érezteti vele sivár, roboti valóját; hogy a vékony, sebezhető szövet érzékelése végleg elszakadt testétől, s az annak anyagába fecskendezett szérum hatása úgy párolog el jeges fémlapjai közül, mint egy napra kitett pohárból az éltető víz minden egyes, hősugaraktól megremegő cseppje. Hirtelen hasít belé a kép, egy üres, átlátszó, semmit mondó tárgy érzete, melyből utolsó, éltető vésztartalékát is felitta a meleg pára, mely a vezetőkabinban egyszeriben most körülfogja mindeddig hidegtől remegő felsőtestét. Érzi fejében a nyomást, mely egyre gyorsabb hajtásra sarkallja, miközben szemeinek tompuló látómezejében az ezer kiélesedett szín helyét, lassan egy fakó, hamisan derengő zöldessárga árnyalat veszi át, eggyé mosva az út eddig tisztán kivehető körvonalait a sebesen cikázó légjárókéval. Nem érez félelmet, csupán aggodalmat, ahogy fesztelen arca a távolba réved, az előtte elúszó, kivehetetlen alakok felé, melyeket járműveknek tud be. Gondolatban gyerekesen hasonlítja össze magát ember alkotta tárgyakkal, ahogy teste, mint egy elem, emészti fel minden erőtartalékát, hogy aztán elhomályosuljon minden és emberire erőltetett gépváza végleg csődöt mondjon a Világnak. Csak Norlanara tud gondolni és arra, hogy újra érezhessen. A szer, mint egy drog, úgy vonzza magához, s most még a fájdalmat is ezerszer szívesebben érezné magán, a külvilágtól mélyen elzárt semmisség helyett, ha újra visszakaphatná emberire tervezett szövetének felülmúlhatatlan erejét. Légjárójának fémszéle sisteregve súrolja egy üvegablak peremét, amint nehézkesen, géplogikájára támaszkodva méri be a házat, melyet otthonának nevez. Hirtelen dől hátra, hallgatva, ahogy a testétől felmelegítetlenül maradt bőrülés megnyikordul elenyésző gépsúlya alatt, majd kezét lassan fekete színben úszó vállához érintve nyitja fel a gép tompán felszisszenő fémajtaját.

2009.09.13. 13:32 Ichigo Miyo Natsu

Képtelen volt távozóra fognija a dolgot, miután magában leerendezte, hogy ennyi cyborgot egyszerre mégsem tud leverni. Így a magaslatokban kezdte el menekülését megtenni az éjj sötétje felé, bár sosem szeretet eféle csetepatékból elhuzzni a csíkot. Így, ilyenkor mindig a: "Szégyen a futás, de hasznos.", egyik föbb alapelvéjére hagyatkozott, amit még maga a tudat tanácsolt neki. Fémszárnyainak laza csapkodást parancsolt és úgy cikázott át a magasba nyúló épületek között. Nem sietett, mivel a félrobotok mégsem tudnak repülni akkor, hogy jönnének utána. Így nem látta okát a kapkodásnak és nyugott lélekkel repült előre az elnyelő sötétbe. Magában azért eleresztett, néha egy gúnyos kacajt, ahogy visszajátszotta maga elött a cyborgok döbbent képét, miután az égbe repült előlük.

2009.09.12. 13:06 Zev Owen

Az ég mélye lassan felmorajlott egy távoli villám felhők közt szertefoszló hangja alatt, mintha a távolodó vihar utolsó, mélyen szántó sóhaját hallatná, mely érzékeket érve el suttog a hajnal vészes közeledtéről; az ég sötétjét aranyszínűre változtató napsugár hajnali fényeiről. Elképzelhetetlenül távolinak lát mindent, akár a múltba akár a jövőbe tekint, miközben semmitmondó mozdulatokkal helyezkedik el a légjáró leghátsó utas ülésén, mint aki csak egy egyszerű, járműre szálló idegen szerepét játssza, akinek semmi köze a világhoz, pusztán csak haza akar jutni egy zűrös nap után. Élettelen, felemás színű íriszei tompán csillognak bele a fakó, szürkületi fényekbe, ahogy a kintről felharsanó hangokat figyelve maga elé képzeli, ahogy a keresett nőt előcsapódó szárnyai a magasba lendítik. Már teljesen értelmetlennek látja a harcot, mely csak egy személyre fókuszálódik. Olajszerű vérében egyre inkább felerősödve észleli a kiszámíthatatlan pezsgést, egyfajta bosszúvágyat, a hévvel telt akaratot, hogy örökre elfelejtse Meilist, miközben gyerekesen naiv gondolkodása arra sarkallja, hogy minél előbb törölje el a föld színéről, akár a legelső napsugarak megérkezte előtt, még akkor is, ha ez a gondolat abban a pillanatban teljesen lehetetlennek tűnik is. Beszámíthatatlan hosszúságúnak éli meg az időt, miközben várja, hogy a cyborgok elérjék a légi monstrum fedélzetét. Mintha sérült tudata akarata nélkül lassítaná be az idő végtelen folyását, hogy ideje maradjon átgondolni mindent, melyek közül lehetőségeihez mérten válogathat. Hiszen tudja, hogy a cyborgok nem tudnak repülni, ezért szükségük van arra a harci eszközre, amelyben ül, hogy elfoghassák a harcra kész, befejezetlen projectet. Talán csak egy másodperc töredéke volt, mire mindez végigfutott kiszámíthatatlan gyorsaságú tudatán, mire megragadva az előtte lévő szék bőrtámláját, gyors léptekkel indut meg előre, hogy a pilóta fülke vezetőülésére vethesse magát, fekete vértől áztatott kezeit a V alakú kormányra tapasztva. Hirtelen indulattal enged ki magából egy fémtüdejében tartott lélegzetet, mint aki végső elhatározását egy előtörő, heves sóhajjal pecsételi meg. Még egy pillantást vet az indítására becsukódó ajtó mögötti alakokra, és a mellette húzódó hatalmas ablak szegélyezte személyre, aki a sötétlő felhőalakok közt cikázik, majd egy hirtelen rándítás ködbe vesző pillanata alatt tűnik el az ébenszínű házak között, nem törődve azzal, hogy lelkifurdalás nélkül maga mögött hagyja lélektelen félgépeinek hadát.

2009.09.11. 19:51 Ichigo Miyo Natsu

A ködbe távozó férfi után nézz, aki óriási gyorsasságal, távozott a helyszínről és hagyta, hogy az óriási fehér köd elnyelje. Jó ideig csak nézzet útána szeme sarkából és hegyezte fülét, hogy bemérja nadjából, milyen távolságba távozott és, hogy merre. Míg egy hang, meg nem zavarta a nagy számolgatásában. ~Vigyázz!~értesítette a benne levő tudat, hogy koncentráljon a félrobotokra, akik már fegyverrel közelítettek felé, majd lefogták és fegyvert szorítottak rá. Komoly tekintetett vetett feléjük, majd mielött több lővedéket is elsüthetek volna egy erős, kiméletlen ütést adott le annak a robotnak, mely lefogta evvel kényszerítve arra, hogy elengedje, majd a két kezéből kijöttek a fém színű, éles karmok, minek segítségével gyors lendülettel kettévághata, azoknak a pisztolyoknak a lőcsővét, amelyek nagyobb kárt tehettek volna benne, egyszerű volt számára, mivel a karmok nagyrészt mindent képesek átvágni és eféle fegyverek könnyű kis prédák voltak számára. Miután a lőcsővek hangos koppanással a nedves betonra estek, kihasználta az alkalmat és arébb rugta a számára útban lévő cyborgokat, hogy sárkányszerű, fémszinű szárnyaival könnyedén az égbe repülhessen. Hogy inkább, innen intézze el ellenfeleit vagy, ha menekülésre kerülne a sor, akkor könnyedén tehesse meg, azt. Mivel mégis csak túlerőben vannak ellenfelei, hozzá képest.

2009.09.10. 22:42 Zev Owen

Hirtelen kapja el sziluettjét a szél és egyszeriben minden egyes porcikáját átjárja annak könnyed, simogató érintése, amint előre lendülve kezd rohanni az épület pereme felé. Magában érzi futás közben megfeszülő izmait, testének, s lelkének együtemű, szabad mozgását, érzékeny emberi bőrét, örökké eleven tekintetének csillogását, amint talpának utolsó elrugaszkodó pontjaként éri mozdulatát az épület peremének legszéle. Elrugaszkodik, a láncok súlyát hordozó falaktól amennyire csak bír, s hirtelen veszik bele a köddel telt semmibe, ahol már nem tudja mi lesz vagy mi vár rá. Csupán egy dolog marad neki: hogy emberként halhatott meg. Jeges higgadtságként keríti hatalmába ez a kósza, lehetetlenségtől lüktető gondolat, amint végigpillant a körülvett nő önelégült alakján. Arcán halvány, kifejezéstelenséget tükröző mosollyal csóválja meg egy pillanatra fejét, mint aki teljesen hasztalannak véli a lány védekező reakcióját, majd továbbra is zsebben tartott kezekkel fordít hátat, mint akit az események további folyása teljesen hidegen hagyja. Nem akarja érezni az imént szívébe markoló tudatot, puszta robot létének sulykoló gondolatát, mely láthatatlan nehezékként nyomja vállait, égető fájdalmával együtt, mely egyre inkább nehezíti már amúgy is darabos mozgását. - Te választottad ezt az utat. – leheli a lehűlt térbe, amint a légi jármű feljárójára lép, hagyva, hogy cyborgjainak kis csoportja gyors reflexekkel lefogja a lányt, fegyverük csövét kíméletlenül annak halántékához, és tarkójához szorítva.

2009.09.10. 21:13 Ichigo Miyo Natsu

Szúrós tekintettel nézz vissza, szeme sarkából a gúnyosan nevető férfira. ~Most, ezen mi a vicces?-zsörtölödik magában, közben lesüti szemeit és elejt egy enyhe fintorgást, haragjában. - Nem értetted a válaszom, ironikus helyzetét...-morogja rosszalóan felnézzve, majd kicsit haragos gondolatokkal telitődik meg elméje, ahogy a robot közli vele, honnan tud róla ennyi adatot. Tekintetét ismét a férfi felé kapja, a halk suttogó beszédére, amit a másik tudatnak köszönhetően kitünően értet. És nem kellet neki sok, hogy ne jöjjön rá a férfi céljaira, az alparancsnok felé ejtett szemkontaktusával. Tekintetével elkezdte végignézzi a félrobotokat, miközben elkezdte szándékosan számolgatni őket. - 1...2...3...4...azaz sok...én meg egyedűl vagyok...mégis ez nem csalás? Egy ellen...ennyien?!- mondja poénkodva, majd biztonság kedvéért aktiválja a fémpáncélját, amit erőteljes gyorsasságal huzódik fel rá, hogy megvédje sebezhető testrészeit.

2009.09.08. 22:11 Zev Owen

Öntudatlan cinizmusával mosolyodik el a nem várt reakción, mely egy pillanatra könnyed nevetésre készteti, ami a legutóbbihoz képest mérve, egészen más érzésekkel tölti el. Ezt a mélyre szántó érzést csupán a gúny és a flegma indulat táplálja, s készteti arra, hogy előtörjön megroncsolódott vázának mélyéről. - Egyáltalán mi közöd neked Meilishez? – kérdezi hitetlen hangsúlyt ültetve berezonáltan előbukó hangjába, türelmetlen arcvonásai azonban most emberien tisztán árulkodnak arról, hogy nem hajlandó már túl sokáig folytatni ezt a kitekert bájcsevejt. – Mellesleg elég jó állapotban vagyok ahhoz, hogy minden adatot begyűjtsek rólad, amit a robot feled meglepően készségesen kibocsát magából. – szája élénken húzódik cinikus mosolyra, ahogy sötét pillantását a félgép lányra veti. - De ha nem, hát nem. – suttogja maga elé idegesítő lejtésben, majd az alparancsnokra pillantva próbálja egyetlen szemkontaktusból megértetni vele akaratát, melyre makacs indulata egyáltalán nem vágyakozik; hogy elfogják a bekerített nőalakot.

2009.09.08. 21:47 Ichigo Miyo Natsu

Tekintete komorrá válik, ahogy végignézzi a robot reakcióját elutasító válaszára. Látta, hogy nem nagyon hatodott meg tőle, sőt szó szerint félvárról veszi a feleletét, ami nem éppen volt inyére. Viszont, ahogy a szószoló helyesbítette elöző ajánlatát, meglepödés ülepedet ki arcára egy röpke pillanatra kétségek között tiprodott, az olyannyira nyugottnak és megbizhatónak vélhető mondat hallatára, hogy nem tudta mit gondoljon. De, ez a döbbenet nem maradt arcán túl sokáig, hamar visszaállt a komor, "figyelek én" tekintetet sugárzó arckifejezésére, ahogy meghallota, hogy tud a fájdalomról, mit jobbjában szokott érezni, egy lényeges információ róla, amit eddig úgy tudott, hogy csak ő tudja, senki más, hisz nem mondta el ezt tudtával senkinek, így senkisem tudta volna elfecsegni másnak. ~ Honnan tud róla? Honnan tud, arról amiről elméletileg csak én tudhatok?~rohamozta meg kérdéseivel a benne lapuló tudatot, és a fura szerzetet fürkészte immáron kétségekkel teli tekintettel. A tudat ígyekezett hordozója feszültségét enyhíteni, hogy továbbá is a komoly, megfontolt viselkedést nyújtsa. Ami egészen jó eredményt ért el, mivel elég erőt szerzet magának össze ezzel, hogy egy rövid kis monologal zudíthasson a férfira. - Norlanaért...? Norlanaért?-arany színben izzó szemeivel a robotra pillant, közbe a kezeit keresztbe teszi.- Elöbb Meilisért...külömben is úgy látom...-tekintetével végigkiséri a körben álló cyborgok nagyrészét.- Hogy van elég harcos, ki Norlanaért küzd....Vagy netán tévedek..."kedves" cyborg vezető úr?...ráadásnak mégsem alacsonyodhatok le eféle félrobotok szintjére....-mondja az utobbi mondatát egy kis humorba öntve, az iménti kissé beképzeltnek tünő megszólalását, közben hátatfordít a robotnak. ~Még, hogy nem vagyok olyan helyzetben, hogy alkudozhassak...ekkora sértést...~nézz maga elé egy röpke pillanatig, majd félválról visszatekintve fejezi be mondandóját. - Ó, és még valami...szerintem foltozd meg gépszerkezeteidet, hogyha már ilyen jó izűen kinálgatod, ezt a "befejezzgetősdít", amit jó magad hajtasz végre...nem nagyon kellt pozitiv benyomásokat...-közli flegmán beleturva nedves, szőkés-barna hajába.

2009.09.08. 19:37 Zev Owen

Elázott, megtépázott ingét érzi mellkasára tapadni, melynek nyirkos hidege folytonos borzongással kísérti fájdalomtól lüktető testét. Kezeit – már csak megszokásból is – újra vérben áztatott zsebeibe csúsztatja, elejtve magában egy megfáradt sóhajt, a gondolattal játszva, hogy az első benyomás lehetőségét megint eljátszotta a félig befejezett gépalakkal szemben. Mozdulatlan alakja megtört, roboti testtartásba dermedve áll; arcára kifejezéstelen űrt fest, mintha meg sem hallotta volna az imént felhangzó, elutasító szavakat. Tekintete meghatározhatatlan komolyságúra vált, mely vonások mélyén pusztán felemás színben játszó, sérült íriszei azok, melynek élénken fénylő csillogásai elárulhatják rejtegetett érdeklődését a vele szemben álló, keresett személy iránt. - Nem kísérletezni viszlek. Nem azt ajánlottam, hogy megkínozlak egy rakat fehérköpenyessel a laborom mélyén. – lágyan csengő, mélytónusú hangját gyengíti a tetőn végigmorajló széláram, mely mintha szavaira kelne új életre, úgy süvít át a felforrósodott beton éjben szürkéllő vonalán. – Csak annyit mondtam, hogy befejezlek. Én. Senki más nem kell hozzá. Nem éreznél többé fájdalmat az oldaladban, és erősebb lennél, mint valaha. – tesz egy meggondolatlan lépést előre, pillantását most már a földre szegezve, melynek felületére ébenszínű foltokat festenek a tincseiről alápergő vízcseppek. - Tudod korántsem vagy olyan helyzetben, hogy alkudozhass. Én mégis életet ajánlok neked. Ha az első verzió nem tetszik, még mindig dönthetsz úgy, hogy a cyborgok közé állsz. Harcolhatnál Norlanaért. Felfüggeszteném a körözésed, és mindent megkapnál, amiben eddig hiányt szenvedtél. Csak gondold át... – veti oda utolsó mondatát flegma közönnyel, mint aki tudja, rajta már nem múlik, ha a lány újra elutasítja, már semmit sem tehet annak érdekében, hogy megmentse őt a kísérletező laborok sötétjétől, vagy a folytonos menekülés és bujkálás szenvedéseitől.

2009.09.07. 19:55 Ichigo Miyo Natsu

~Befejezetté?~fut végig gondolatán a csábító ajánlat, de ahogy a beleépített tudat feleleveníti benne a szenvedéssel teli múlt képeit és az utolsó lépések darabkáit, amik még vártak volna rá, hogy elérje a teljes egészében kész állapotot, rögtön nem is találta olyan csábítónak a dolgot. Egy enyhe fintort ejt el a fura robot felé és tekintetével végigkiséri minden mozdulatát, amit körülötte tesz. Bár jelenlegi helyzetében, inkább érezte magát egy kirakodóvásáron mitsem, hogy egy megbizható ajánlatot felfedő személy társaságában. Majd türelmesen megvárta, míg ismét felé keveredik a fura szerzet tekintete. - A válaszom egyszer és mindenkorra nem...-feleli határozott válaszát egyenest a robot szemeibe nézzve, dühtől szikrázó tekintettel, amik egyértelműen súgallják, hogy ő úgyan nem adja magát megint oda ismét őrült tudosók kezei alá, akik istentudja, hogyan fejeznék be a félkész állapotából. Bár tudta, hogy kissé merész, hogy elutasítja az ajánlatot ennyi fegyveres cyborgal szembe. Ő, akkor is megkockáztatatja, ezt a lépést.

2009.09.07. 19:17 Zev Owen

- Nem akarsz befejezetté válni? – válaszol kérdésre kérdéssel, mélyen szántó, ártatlan arckifejezését a gúnyban fürdő nőalakra villantva, kihívóan, mint aki új lapokat osztott ebben a látszólag abszurddá vált helyzetben. Ahogy rutinos gondolatmenete újra visszakanyarodik régi önmagához, ép karját úgy emeli tiltakozón a magasba, melyre az összes cyborg felmagasodik támadó pozíciójából, leengedve eddig feszesen célra tartott fegyvereiket. Kivehetetlen tekintettel figyeli meg tüzetesen a számára még idegen sziluett felépítését, mintha hirtelen támadt bosszúvágya, melyet hideg géplogikája ural, váratlanul visszatért volna a távol bolyongó semmiből. Lassú léptekkel ír le egy szabályos félkört a sakkban tartott nőalak körül, mint aki egy eladásra szánt tárgyat vizsgál meg, hogy alkalmas lenne-e a megvételre; majd hűvös, kifürkészhetetlen pillantása kissé távolabb, az alparancsnokon állapodik meg, kinek feszélyezett, elutasító arckifejezéséről árulkodik, hogy nem tartja jó ötletnek azt, amit szemeinek csillogásában vél felfedezni a hirtelen jött ötlettől vezérelten. Néhány feszélyezett pillanatig farkasszemet néznek, annak ellenére, hogy mindketten tudják, kinek döntése fog majd felülkerekedni a másikén. Nyájas, hízelgő ábrázattal fordul vissza kiszemeltje felé, mint aki pillanatokon belül alkudozásba fog majd.

2009.09.07. 18:58 Ichigo Miyo Natsu

Egy bizonyos távolságból szemléli a légjároból kiözönlő félrobotokat, amelyek ütemes tempoval indulnak meg felé, hogy parancshoz hűen körbevegyék. Bár számára ez az ötlet cseppet sem tetszet, amit egy apró mégis mélyről jövő sóhajjal fejezett ki, míg mozdulatlanul állt az elmult perc leforgássa alatt kiszemelt helyen. Mindvégig nyugottan állt, mintha nem is érdekelné, hogy körbekerítik menekülési utat nem hagyva neki. Addig a pillanatig, mikor egy kissé megviselt robot nem lépet a többi közé és a már jó pár évvel ezelötti laboros kisérletek közben kapott kódnevét nem ejtette ki. ~R.p.h. No.1....Honan tud róla...?~mérgelödött magában, bár tekintetéről is úgyan úgy le lehetet olvasni, hogy nem nagyon jön be neki, hogy tudnak régi kódnevéről. Némán hallgatja végig a fura robot szerzet suttogolását. ~Milyen fura kérdés ez...mintha épp egy múzeumból meglogott régi ocskaságról beszélne...~nézzet a robot szemébe, aranyszínben villozó tekintetével, ami kitünően ábrázolta, hogy remekűl hallota a tétovázó alparancsnoknak tett kérdését. Figyelmét a robotok hirtelen csapot zaja zavarta meg, ahogy fegyvereiket röpke pillanat alatt magukracsatolták és tűzelésre készenállva tartották a célpont felé, majd mély csend ülepedett le. Neki se kellet neki ennél több, hogy ne tudja megállapítani, hogy csak a főnőkük szent szavának engedelmeskednek. ~Remek...~nézzet végig a felszerelkezett cyborgokon, majd ismét a fura robotra tévet a tekintete, ami eléggé eltért a többitől nem csak külsőleg, de gondolkodásilag is. -Khm...szabad megtudnom az úrakat, hogy mi dolguk van erre felé?-tette fel gúnyos vigyorral a kérdést, játszva a nem tudok semmiről egyént.

[568-549] [548-529] [528-509] [508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]