Új bejegyzés Frissítés

2009.05.12. 18:58 Khiara Laken

Reszketésének szabad utat engedve,lángoló arccal vesztegel az égető napsugarak felkarolta levegőben,melynek forrósága még így sem képes felmelegítenie a vonásain táncoló könnycseppek keserű hűvösségét.Heges ajkait résnyire választja el egymástól,szaporán nyeli az életet adó oxigént,miközben recsegő mellkasa adja tudatára lelkének kaotikus létét; lüktetni érzi törékeny alakján az érdeklődő tanulmányozást,a testét vizsgáló tekintet szenvedélyét,mely a felhevült beton párolgásán túli,reményt és örök elveszést sugárzó szempár mélységéből törekszik feléje. – Még sosem láttam cyborgot sírni. Késsel hasogató szavak.Dermedten nyer értelmet fájó gondolatainak kuszaságában az eltűnődöttséget kutató hangnem,mely után már annyira szomjazott,minek érzéketlen testet öltése immár közvetlen elötte áll,szánalmasan gyenge alakjának tiszteletettel és elpusztíthatatlan erővel kecsegtetve.Megsüketül; fülében fáradhatatlanul dobog mélyenszántó pulzusa,félfém teste megborzong a fekete napsugarak átitatta levegővel dacolva. A perzselő,ébenszínű burok végtelenje; immár őt is körülfonja a fojtogató aura,kecsesen öleli át lázas gyűlölettől reszkető porcikájának minden zugát,elcsókolva legutolsó csepp erejét,mégis,nyers erőt nyújtva csak puszta kisugárzásával is.Két csábító borostyánkő fénylik meg az áthatolhattatlannak tűnő,fekete vihar szeme helyén,ami a hamis élettől duzzadva nyeri meg mások akaratát,kivívja mindenki csodálatát – saját józan eszét is elvette az angyalok faragta arc,mely most merengve dől saját feje vonalába.A mozdulatlan rabságba taszító tekintet tűnődve követi végig egy könnycsepp születését a mélyvörös és mélykék színeket rezegtető szemében,majd élete végének beteljesülését,ahogy eléri sebbel övezett állának szélét. Ám testének apró darabkája mégis megmenekül; az utolsó pillanatban kapja el az életekkel és pusztulással játszadozó kéz,hamis reményeket keltve a keserű cseppben; remegve pereg végig a mélyre vásott vonalakon,gyenge teste megcsonkul,fájdalmas utakat jár végig; utolsó leheletével kapaszkodik a jéghideg szakadék szélébe,némán könyörögve halandó létéért. - ...Hamarosan vége a fájdalomnak. Elfakult tekintete megbabonázva mered a hibátlan gyorsasággal mozgó ajkakra.Cselekvésre képtelen,a légszomjjal küzdő,vacogó testével épphogy csak megrezzen,mikor az Első kilép mozgásteréből,s kecsesen halad el kissé megdőlt vállai mellett,szinte lesajnálón,további pillantásaival már nem méltatva őt.Fémesen keserű könnye már rég elveszett,ahogyan tompán elérte a párátől gőzőlgő beton felületét.Túlélte,csak mégis belehalt. Megmentette,csakhogy ő ölhesse meg. Egy karnyújtásnyira volt tőle.Magán érezte az ördög lélegzetét - mégsem tett semmit.Cserbenhagyott mindent és mindenkit,felrúgta ígéretét,megszegte,és hatalmas bűnbe esett.Testére hirtelen nehezedik rá az idő gyors taktusa; az elmúlt másodperceket órákká,a mögötte álló napot soha véget nem érővé változtatta számára.Erejét vesztett alakja fáradtan inog meg,ahogy az ében aura végleg elszakad sajátjától,melynek éles vörösségét csak az átható fekete tudta előcsalogatni szemeiben. Zúglódó mellkasa szétfeszíti bordáit,szempillája megrebben csuklópántja tompa visszhangjaitól.Nyaka és csuklója ütemesen zsibong,fázik és éget bőre alatt,horzsolt arcát csípik a már elapadt cseppek fémes vonalai.Szétnyílt ajkakkal,ellazult vonásokkal rogy felszántott térdeire,kifejezéstelen tekintetét le sem véve fénynyalábok átkarolta központról,a Szív gigantikus alakjáról,mely hivogatóan magasodik föléje.Zsibbadó elméjében ordítások szántják fel zúgó gondolatait,emberi fellángolások,majd a mély,ridegül játszadozó hangnem,ami tovább részegíti lelkének még azon darabját is,melyet a robot birtokol önmagán belül. Érzi,hogy saját gyűlölete apró szikrájával is lángba tudná borítani egész Norlanat. - Kérlek,ne bántsd őket...kérlek. - Torkát elszorítja a megannyi érzelem,melyek már túlságosan nehezek,már túlságosan is nagyon fájnak.Fásult szavai elhaló suttogásba végződnek; könyörgő hangnemét hallva az undor kerekedik felül,ahogyan ellentmond saját magával.Megbánással gondol a háta mögötti alakokra,társai életére,a cyborgok emberi mivoltára,önmagára,amely most ismét Norlanai ében karjai közt pihen.Elfáradt.Álmos. - Fejezd be...fejezz be.

2009.05.11. 20:10 Zev Owen

Már már a tiszta ártatlanság vonalát ostromolja gyermeki érdeklődéssé halványult, ezer érzelemmel játszó arcvonása, ahogy fejét elmélyedve, egyre hevülő kíváncsiságtól fűtve oldalra dönti. Ajkainak ívében még mindig ott bújkál egy halovány mosoly, de ez már korántsem mutatkozik olyan erőteljesnek, mint néhány pillanattal ezelőtt. Szemeiben a vibráló, lélekerőtől lángoló mozgás lassan, s némán csitul el, ahogy pupillája a mézárnyalatú írisz mélyén azúrkék színében csillogva tágul el. Szemei Khin alakját tanulmányozva szűkülnek résnyire, ahogy tudatát érik a lány érzelmektől lüktető, erőtlen szavai. Keserűség.Csodálat.Düh.Elcsigázottság.Bánat. Peregnek az adatok kiélezett tudatában, ahogy a félrobot lány arcát képről képre rakja össze magában. - Fémszínű könnyek. Milyen elragadó. – hangjában a gúny egy halvány szikrája sem csap fel, ahogy tökéletesre formált szavait ejti, s erőteljes színekben szikrázó szemeivel végigköveti Khiara fájdalmának útját, melyen gyenge ragyogással törik meg a haldokló napfény. – Még sosem láttam cyborgot sírni. – jelenti ki elmélázva, elraktározva magában felfedezését, mintha csak egy újabb fejezet tárta volna fel neki titkait – a körülötte lélegzőkből olvasott, az élettől tanult és minden elemében a természet ellen dolgozott. A megfagyott pillanat töredéke alatt terem egy lépéssel könnyező vendége elé, miközben vonásai hirtelen érzelmektől elhidegültek lesznek. Határozott élben végződő álla, könnyed ívű állkapcsa szinte megdermed a kifejezéstelen tökélyben, melyet hangtalan figyelemmel önmagából áraszt, ahogy lehajtja fejét a nála közel egy fejjel kisebb irányába. Merengő pillantása most csupán az ezüstszínben vibráló könnycsíkra fókuszálódik, alkarja megfeszül a gépies mozdulatra, ahogy tenyérrel felfelé, lazán hajlított ujjakkal várja be egy csepp landolását jeges tapintású bőrén. A robotfémben csillogó fájdalom élénk vonalat húzva pereg végig mostmár feljebb emelt tenyerén, melynek rendezetlenül kanyargó, forró útját tudásra szomjas tekintettel, enyhe sóhajra nyílt ajkakkal követi végig. - Ne aggódjon Miss Laken. Hamarosan vége a fájdalomnak. – váratlanul villan a vörös szempár mélyére aranysárgán fénylő pillantása, ahogy egyenességbe dermedt tartással tovább indul, elhaladva Khiara hőfolyamban lüktető alakja mellett. Többet nem néz a fiatal cyborg arcára, csupán érzékeibe csengve hallgatja az olajtapintású könnycsepp tompa kattanását a kemény talajon. Túl súlyos ahhoz, hogy elviselhető legyen az, ha egy ilyen könnycsepp égeti egy félrobot szemét. Érzi a maga körül megfeszülő csendet. Ahogy a haderő minden egyes támadásra éhező tagja hangtalan mozdulatú kattanásokkal, feszültségbe merevedve fegyveréhez nyúl, a váratlan támadás veszélyét felismerve, amint Deron kiáltásának hangja dühtől lángolva hasít át az éteren. - Te arrogáns rohadék, mit képzelsz magadról!!? Szemei élesen villanak meg mozdulatok részecskéire bontva az ellenszegülő ember mozgását, melynek hatására már reflexből lép oldalra, könnyeden kitérve a váratlan ütközet elől. Ahogy Shocer elgyengült teste előre lendül alakja mellett, megérzi a benne tomboló elektromos feszültséget. Tenyere a fiú feje fölé emelkedik, fesztelen mozdulatával megtartva egyensúlyát, a heves ingerültség keltette lendületnek megálljt parancsolva. - Nyugi Deri. Tudod, hogy a legfontosabb, hogy ne veszítsük el a fejünket. – elmosolyodik, ahogy félszemmel oldalra pillant, az ébenhajú férfi alakját méregetve. – Ha most nem mozdulsz, és jófiú módjára veszteg maradsz… Akkor nem csavarom le a fejed. – hangját flegma suttogás fogja el, miközben vasmarokként szorító, fémerejű ujjai egy pillanatra megfeszülnek áldozatának koponyája körül.

2009.05.11. 19:52 Shocer Deron

A kabinajtó zajos felnyitódása után, kemény, monoton lépdelések sorozata tölti be a járművet. Erős rántást érez ruhája nyakánál, ahogy az egyik cyborg hirtelen rángatja fel földön hevert testét, s miközben álló helyzetbe kerül lélegzete kihagy a ruházat fojtó feszülésétől.  Legyengült teste magatehetetlenül hullana vissza,miután a gép eleresztette szorításából, ám előre boruló hajtincsei hirtelen vissza csapódnak arcába ,mikor hideg, vas karmokhoz hasonlítható bilincsek ragadják meg karja különböző pontját, melyek végét egy-egy szigorú tekintetű robot tartja. - Közvetlen kapcsolatba lépés meggátolva. – hallja maga mellől egy régebbi gyártású katona hangját, aki ezután fejével egy villámgyors fejmozdulattal bólint előre társainak, jelezve az indulást. Igazán elmés megoldás …..  Követve a diktált iramot, hamarosan kiérnek a hatalmas járműből, s a norlanai Nap erős fénye összehúzódásra készteti fáradt szemeit. Lebénult érzékeivel képtelen felmérni Coozen és Khiara helyzetét, még saját öntudtával is alig van tisztában. Belsőjében remegő szánalommal indul tovább, azt sem tudva merre, mikor kísérői hirtelen megállnak, megfeszítve ezzel az öt tartó fém béklyót. Lassan maga elé emelt tekintettel pillantja meg a közeledő, vészjósló aurájú férfit, kinek borostyánszín szemeibe pillantva, még a gépekből kiölt félelem érzet is újra előtör. Az ismeretlen szavait alig tudja csak kivenni a maszk zöreje keltette zúgástól, ami fejében visszhangzik. Közelebb lép, először egy hamis, gúnnyal teli mosoly jelenik meg önteltséget sugárzó arcán, majd miután tekintetét végigfuttatja rajtuk, szája még szélesebb mosolyra húzódik. Tudatába csak ezután a hamis színi előadás után rögződik be a mondat, ami felmérhetetlen dühvel árasztja el fejét, testének minden izma bosszúvágyért kiált, a férfi felé táplált gyűlölete szinte kézzel tapintható. Mikor adtam én erre parancsot mih??!! A cyborgok pillanatnyi zavartságát kihasználva tépi ki magát a tartó karok öleléséből, ám azok továbbra is karján lógnak, minden mást kizárva fejvesztve ront neki a tőlük nem messze álló ellenségnek, eközben szemeiben tartósan kigyullad a vakító fehér fény, ahogy rohan előre, s jobb tenyerét a vezér fejmagasságába emeli. - Te arrogáns rohadék mit képzelsz magadról!!?- kiáltásában saját hangvételét fel sem ismeri, a forrongó méreg egyidejűleg eltorzította hangját, ám halált hozó ütése bevétele előtt ellenfele eltűnt szeme elől. M..Most mi van..? Hová lett?!

2009.05.10. 11:15 Khiara Laken

Magatehetetlenül hagyja magát sodródtatni az árral; fagyos,ismerős tapintású ujjak fonódnak körbe karjain,erős noszogatásokkal bírják mozgásra élettelen lábait a szilárd talajon.Szemeit már akkor újra összezárta,mikor a cyborgok elfogták őket a kabinban,mikor kivezették őket a teherhajóból,s mikor némán szembesítették őket a ténnyel,hogy immáron ismét foglyok,s hogy felesleges bármiféle ellenállást tanúsítani. Még mindig nem képes felfogni a kudarc keserűségét – talán olyan íze lehet,mint saját vérének.A testére nehezedő hatalmas nyomásoktól zúgó,pislákoló öntudattal hajtja le fejét,parázsló szemhéjának egy pillanatnyi felüdülést,hűvösséget adva saját testének árnyékában.Nyelésekkel vegyült sóhajaival igyekszik eltompítani folyamatosan feltörekvő öklendezését,gyomrában mintha ezer és ezer éles kést forgatnának,felszántanák sebezhető bőrét,egyenként ráncigálva dobogó vénáit.Embertelenül magas láza vacogásra készteti.Noha kísérletet sem tesz Coozen és Deron felkutatására,tudja,hogy valahol szorosan mellette haladnak,megállítják őket,s ugyanolyan kiszolgáltatottan várják összefonódott sorsukat,ahogyan ő. Éles hang hasítja ketté az érzelemmentesen levegőt.Teste minden porcikáján végigfut a borzongás,elfásult lelke vezérlése végett rázza meg elutasítóan fejét,felmutatva gyengesége tanúbizonyságát. Mindegy...annyira,de annyira...mindegy már. Karjai egy szempillantás múlva szabaddá válnak.Teste fékezhetetlenül inog meg,mikor a cyborgok elengedik végtagjait,megfosztva őt a testsúlyát segítő tartástól.Fogait a fájdalomig szorítja össze,lehajtott fejjel fogja fel az elhangzott mondatok visszhangjainak késve érkezett töredékét,melyek értelmet nyernek fájó fülei mélyén. Nem ezért alkottam meg a haderőtöket... ...ezért alkottam meg a haderőtöket. Szerkezete kihagy egyet lassú dobbanásai taktusából.Aprót sóhajtva kapja fel lángoló fejét,arcán megfagynak az utat tört,elhűlt vonások.Szemeit remegve,félve,lassan nyitja fel. - Elnézést kérek a pillanatnyi kellemetlenségekért,néha még ők sem képesek türtőztetni magukat. Tökéletesség.Izmai megrezzennek az átható szemektől,amelyek olyan mélyen pásztázzák át,hogy egyből felismeri benne a robotok analizálásra megalkotott látásait.Sajátja mindössze ritmustalanul,zizegve tér vissza vöröslésbe a másodperc törekédeire,ám ez elég ahhoz,hogy meglássa a fiatal férfit körbevett,ébenszínű aurát,ami mint az égető Nap,mely magát Norlanat öleli át.Minden pillanatra kész szája élénk mosolyt villant feléjük. Szinte könyörög magában a felfoghatatlanul méltóságteljes,embertelenül tökéletes robot mély hangjáért,kinek teste alig lehet idősebb sajátjánál,ám érzi romlott lelkének hosszú ideje tartó raboskodását.Zihálása vadul kezdi emelkedtetni,s süllyedtetni elfásult mellkasát; zavarodott,mert nem képes felfogni,fél,mert fátyolos szemeivel az Első testet öltött alakját látja,bűntudata felkavarodott,mert reménytelenül beleszeretett. - Üdvözöl benneteket Norlana. Aki miatt most itt állhatnak,s aki miatt ő így állhat itt.Vezéri léte - melyet egyből felismert benne - mindenkinél nagyobb bűnössé emelte őt; aki pusztulni hagyja Meilist,hogy Norlanat saját képmására faraghassa.Akitől még az érzelmekben kiölt cyborg is megrémül. Élete értelmének a kulcsa. - Pusztulj el... - Néma suttogása még saját,megrészegült gondolatait sem éri el józanul.Előrelódulna,a robot halálával megszüntetné a háborúi győzelmük egyik akadályát,ám recsegő térdei pár lépés után felmondják a szolgálatot.Könnyek mardossák parázsló szemeit,vakon érzi meg a keserű ízt ajkain,ahogyan végigcsorognak vonásai mentén.

2009.05.09. 23:46 Zev Owen

Szemei borostyánszín tűzben égnek, melynek mélyén, mintha aranyló mézbarna árnyalat kavarogna, egy felismerhetetlen szikrázó anyag, beleivódva a kavalkádat csititó neonkék szálakkal. Pupillája sebes, emberfeletti gyorsasággal szűkül, s tágul, a fejlemények hatására heves mozgásra ösztökélve a felvillanó türkizkék csíkok élét. Tekintete érdeklődő, kiváncsiság fűtötte pillantással telítődik el, mely az elégedettség árnyalatát csempészi tökéletes vonásainak mélyére, ami szinte már természetellenes mivoltot kölcsönöz határozott vonalú arcának. Mozgása a tökély rabjaként mutatkozik meg a szikrázó norlanai fényben, ahogy kimért, hangtalan léptekkel mozog olyan sebességgel, mely egy könnyeden futó embert is képes lenne megelőzni. Megfontolt lépteiben tombol a nyugalom, mintha tér és idő lassulna le körülötte, ahogy célja felé tart; tisztán érzékelhető auráját szomjasan öleli körbe a rideg borzongás, ahogy mindez remegésre készteti a teret. Az étert csordultig feltölti tiszteletet követelő jelenléte, amint lassan végigmegy a központot szegélyező végtelen úton, ahol már hosszú méterekkel előtte kettéválik a harcra kész cyborgok sora, utat engedve vezetőjük akaratának. Ébenszínben játszó, kusza tincseit a délutáni napmeleg élénk fénysávval csíkozza, melyet most egyetlen felhő sem takar a tengerszín égen. Ahogy megáll, mintha az Égi várost is körülölelné a csend; most csak néhol hallani az egekbe hasító lágjárók monoton hangzásban felzúgó moraját. Az emberek a gigantikus cirkáló közeledtekor félelemtől hajtva kerülik a sávot, mert a rendelet alapján pontosan tudják, s eszükbe vésték, hogy a Meilisből hozott szökött alanyok halálos veszélyt jelenthetnek a számukra. A kiszámíthatatlan, veszélyes bűnöző jelző, mely az újdonsült meilisi vendégeket takarta már azelőtt megelőzte őket, hogy felértek volna Norlana városába. A tökéletes, kikezdhetetlen nyilvántartás könnyedén azonosította őket a vezető félrobot halála előtt küldött képi, s szöveges adatokból. - Ugyan srácok.. Illik így bánni a vendégekkel? – ahogy megszólal hangjában könnyed gúny hangzik fel, mely színlelt hanghordozással párosul. - Tudtommal képzett katonák között állok, és nem barbár hóhérok között. Az ilyesmi csak az emberek szokása, nem ezért alkottam meg a haderőtöket. Mikor adtam én erre parancsot?! – hangja hirtelen válik kegyetlensétől fűtött erőteljes színűre, melynek határozott hangzására az érzelemfosztott cyborgok is megrezzennek, mintha hirtelen a félelem keserű egyvelege futna át testükön. Elégedett pillantásával nyugtázza, hogy a három szökött sziluettje körül gyengül, majd teljesen elenged a félrobotok szorítása. Élénk fényben szikrázó szemeivel végigköveti, ahogy a 6 tagból álló csoport is elfoglalja helyét a rendezett, fegyelemtől dermedt sorban. - Elnézést kérek a pillanatyni kellemetlenségekért, néha még ők sem képesek türtőztetni magukat. – elhúzza a száját, ahogy beszél, arcán egy halovány fintor játszik, mely nemtetszését fejezi ki, eltökélt maximalizmusát egy pillanatra romokká törve. Azonban ahogy közelebb lépve végigfuttatja alanyain tekintetét, elcsigázott kíváncsisága lesz urrá rajta, felülkerekedve robottestének lesújtottságán. Élénken forgó lencseszerű szemei lassan analizálni kezdik az összerezzent, sérült alakokat. Khiara Laken . 289124 - cyborg - sikertelen kísérlet Shocer Deron - számadat hiányzik . Nyilvántartása: halott Coozen Sana . 300-8 – keresett . DNS alany Szája élénken húzódik, széles mosolyra. - Üdvözöl benneteket Norlana. – leheli az utolsó szót hűvös elégedettséggel.

2009.05.09. 23:32 Coozen Sana

Az acéltest határozott lendülettel ér talajt apró rengésekkel élénkítve fel a keresztülszabdalt titánium falakat. Térdei elgyengülve rogynak meg a hirtelen fellépő mozgás ereje alatt, ahogy a légjáró csatlakozik a talajhoz. Hallja a szobában beálló hirtelen csendet melyből csak hármuk elgyengült, vészes zihálása hallatszik ki a vértől, a fémszagtól és a kátrányszerű olajtól bűzlő ólombörtönben. Hirtelen veszi a levegőt, mintha könnyei késztetnék a heves lélegzetvételekre, miközben a csendből kihallja Deron szavainak értelmét.  Elvesztettük.... Végünk van. Már fogalma sincs arról, hogy gondolta, vagy elhalón suttogva ki is mondta a szavakat, melyeket ajkai formáltak meg a gondolat másodpercnyi töredékével egyidőben, csak elhomályosult pillantással áll háttal, még mindig a karcos üvegablakon túlra révedve. Az ajtó újra felszisszen, melyre teste rettegéstől, s a csalódás keserű egyvelegétől rándul meg. A maszk már nem sípol. Fegyveréből kiürült a tár. A kése kicsorbult és hasznavehetetlenné tette a ráömlő fekete vér. Fejét lehajtja, ahogy lábai végérvényesen összecsuklanak alatta, de mielőtt térdre vágódhatna két erős kéz szorítja meg karjait és lendíti együteműleg a kijárat napsütéstől vibráló körvonala felé, mint egy kizárólag erre kódolt program. A szemébe tűző fénysugár megvakítja, s forrósággal perzseli meg bőrét. Semmitsem lát az arcába hasító sárga fényáradaton kívül mely lecsukott szemein át élénkvörös fényt kap. Fogalma sincs róla, hogy az őt közrefogó két cyborg hová vezeti, de határozottan érzi, hogy a fémburkolatú talaj kattogásai lassan tompa puffanássá halkulnak a kőalapú talajon.  - Ne.... - leheli keserűségtől tomboló, megfáradt hangon, de elgyengült menetelésén kívül már semmit sem tud tenni, most a zord túlerő öleli körül testét. A külvilág zúgásai hirtelen némulnak el, miközben tudatában csak Khiara és Deron gondolata lebeg, akár egy mentőöv, mely utolsó lélegzetének erőt adva még lelket önthet belé.

2009.05.09. 23:04 Shocer Deron

Testét csontig hatoló borzongás járja át, kimerültségtől gyengült lábai egy pillanatra megrogynak alatta, ahogy a vezető gép erős,magabiztosságot árasztó alakja eltűnik , s helyében egy drótokból és fémszilánkokból álló, üres test hullik a földre, körülvéve a taszító, feketéllő folyadékkal. Egy hangos csattanás töri meg a lövés zöreje utáni csendes másodperceket, Khiara és Coozen egymással szemben állnak, s az ezüsthajú lány szavai csupán úgy érik el füleit, mintha egy mély, befagyott tó aljáról figyelné a felszín cselekményeit. Mindenki másképp vezeti le a feszültséget. A termet elárasztja a felhők mögül aranylóan előbukkanó Nap fénye, amint a megfelelő magasságba érnek, s Norlana gigantikus tornyainak és fényűzésének látványa tárul szemül elé. Lassú,óvatos léptekkel a vezérlő elején elhelyezkedő ablak felé sétál, majd karjaival az egyik irányítói szék háttámlájára támaszkodik. Üres, érzéseket nem mutató tekintettel térképezi fel az üveg mögött elterülő , jólétben fürdőző fővárost. A megviselt jármű vontatott mozgása elősegíti a táj részleteinek felmérését, ahogy a monumentális házak oldalán sorakoznak a villódzó hirdetések,a közlekedő járművek már vadul cikáznak mindenütt, s az ember tömegek elégedetten lépdelnek az alattuk elterülő úton. Legtöbben azonban elképzelni sem tudják mi terülhet el a talpuk alatt. Hihetetlenül szánalmas hely. A lakói boldogok persze...A sok tudatlan. Mindenki jól érzi magát a saját kis világában, mások nehézségeire nem is gondolva. Öntelt csótányok, azok vagytok mind. Csupán szerencsétek volt hogy ebbe az undorító jólétbe születtetek… Dühösön fordul el a hatalmas ablak nyújtotta látvány elől, gyengült végtagjainak remegése megingatják testét, hátát a ülés támlára döntve csúszik lassan a földig. Karjai élettelenül hevernek a hűvös padlózaton teste mellett, arcára kiül a fáradtság és a fájdalom, összeszűkült szemeivel némán a kabin bejáratán túli fénylő, az elkeseredett küzdelem olajtól bűzlő folyosót fürkészi. Sho, a norlanai átlag polgárok iránti gyűlöleted sohasem fog elérni semmit...  Visszhangzanak fejében a kellemes csengésű, mégis szigorú régi szavak, melyek hallatára ujjai önkénytelenül összerándulnak. - Sajnálom… - suttogja fogai közül, hangjában végeláthatatlan szomorúsággal. Elmélyedése közben észre sem veszi a hajó  folyamatos ereszkedését, csupán a landolás zörejeit, ahogy megrázzák az egész géptestet. Önkéntelenül előre döntött fejét vontatottan emeli fel, s üres tekintetét a kabin külső bejárára szegezi. - És most, hogyan tovább? A vendéglátóink valószínűleg már odakint várnak ránk. . .

2009.05.09. 20:48 Khiara Laken

Kemény ütés csattan felhorzsolt bőrű arcán.Nyaka dúrván csavarodik ki helyéről,roppanó csigolyáinak hangjai elvesznek a hamissá vált,hullaszagú csendben.A fegyver csöve égette seb fájdalma tör lélektelen felszínére,ahogyan a hullámként végigfutó dühh és a kín,amely átjárja igaz vénái legapróbb maradékát is.Megrebbenő szempillákkal fordítja vissza izzó íriszét a harcias pofont adó személy felé; a vörös fátyolon túli derengésben rajzolódik ki egy ismerős,acélos tekintetű arc,amelyhez az ezüst hajszálak most skarlát színben játszó tömegei adnak összekuszált keretet. Coozen vérben fürdött ajkai némán köpik a szavakat számára.A lány mélyen farkasszemet diktál homályos elméjének,áthatóan fúrja át magát kaotikus lelkei elegyén,majd elfordított fejjel,hangtalan léptekkel távolodik el mellette,semmiféle félelmet sem mutatva fel neki.Belül kétségbeesetten vet egy pillantást a kifulladt Deronra,ám rendületlenül követi fegyverével egyre gyengülő adatok keresztjeit,villámcsapásként,tizedmásodpercekre beléje hasító nyilalásokkal vegyülve,miközben teljes fordulatot vesz saját kemény tartása körül. - Úgysem teszed meg,Laken. Nem kockáztatnád mindazt amit elértünk egy ilyen ostoba húzással. Felhevült tüdejében megdermed a párás levegő; élesen pulzáló szemekkel,szemtől szemben találkozik a vezetőülések elé beépített vastag ablakokon saját,gyomorforgató tükörképével,amely vérszomjas szörnyetegként köszön vissza Coozen elmélyült alakja mögött.Ahogy pillantása továbbsiklik,szétnyílt ajkakkal réved az üvegen is túli messzeségbe,meglátva a saját rideg képmásán túli,felfoghatatlan világot,mely immár nem csak illúzióként veszik el a rég nem látott,kitörölhetetlen képek,és az őket magával rántó érzések között. Norlana kristálytisztán is végtelenül mérgező levegőjét szelik át; a csúf hajó most a pislákoló égbe épített,vaserekként összekapcsolódó hidakat hagy maga mögött,melyek szinte láthatatlanul sikló,vonatnak tűnő monstrumok számára teszik átjárhatóvá a gigantikus tornyok,és a még inkább az égig nyújtózkodó építményszörnyetegek,az óriási központi szív közti utakat.A metropolisz minden aprón is hatalmasnak tűnő zuga a Nap melegében fürdik,a felállított,ablakokkal és világító fényekkel tarkított épületeket,az itt élő embereket szinte simogatják a hamisítatlan fénynyalábok,a napsugarak,melyek számára a vörös szűrőn át szőrszálhasogatóan feketéllenek. Olyan kép rajzolódik ki elötte,melytől egyszerre keríti hatalmába a felfoghatatlan látvány húzta jegesség érzete,a visszatérő,megindult dobogás nyomása,és megannyi szenvedély egyvelege; Norlana valódi alakja tárulhat a szeme elé. A város ezernyi színei most mind skarlát tónusú vonalakban mutatkoznak idegen szemei előtt.Élő,és nem élő hús vérben fuldoklik,a vörös függönyt eresztett ég eltompít mindennemű hamisságot,elfedett gyönyört,csak a nyers valóság mutatkozik; minden bíborosan perzsel,kivéve a Nap,melynek a valódi,emberi szemnek pirosas fényekben játszó nyalábjai most ébenfeketén ölelik körül a város életét.Az őt körüllengő sugara félelmetesen nagyra növekedett,sötét széle mindent elér,reménytelenül lüktet,pulzálva ágazik szerteszéjjel,befedi az ez elől megszökhetetlen város minden határát.Egyszerre felfoghatatlan,és félelmetes. A Nap haldoklik.Fásultan kebelezi be az emelkedő Norlanat,mintha megírná porba hullásának előtörténetét - a Fekete Nap városának végzetét. Norlana...a démonok szülötte mennyország. Szorosan,szinte fájón szorítja össze vibráló szemeit; izmait immár önuralma alatt tartja,zihálva veszi tudomásul sajgó gerincét,lüktető és perzselő sebei sikolyait.A levegőt még átitatják a sípolások töredékeinek visszhangjai,érzékei,melyek immár visszatértek,egyszerre fogadják be az elmúlt percek történelmét.Öklendezve esik térdeire,fegyverével szinte felnyársalva magát,miközben beburkolja a gyötrelemtől eltorzult vonásait fakón összetapadt tincsei közé.Izmait mintha cafatokká vagdosnák a beépített fémdarabok,és az életét biztosító norlanai berendezések,mialatt riadtan döbben rá,hogy a hajó süllyedni kezd. A központ...itt vagyunk...?! Keserű könnyek szöknek betegesen véraláfutásos,összezárt szemeinek sarkában,tehetetlenül hagyja hánykolódni testét az égbeli földhöz közelítő légjáró recsegő talpazatán.Az egyre erősödő fények végigfutnak rajta,mintha egy zuhanó liftben ülne,megrázkódik,s igyekszik kizárni a süvítő külvilág hányingert keltő érzését. Felsőteste dúrván bicsaklik előre.Egy elfojtott nyögés kíséretében borul maga elé a leszállást követő rázkódásokban,izzadtságban úszva,fejében Norlana lélegzetállítóan félelmetes képével pattinja ki fátyolos szemét. Hűvös,hamis tisztaság.Zihálva,pattogó fülekkel tekint alulról Coozen alakját keresve,alig-alig engedelmeskedő végtagjaival megfodulni kívánna Deronért,ám a fémkabin oldalába mélyített,széles lejáró monoton sziszegésekkel pattinja ki magát.Önkéntelenül kapja oda élettelen nyakát,mire a húsát ölelő szerkezet jéghideg karomként vájja szét annak oldalát,lázasan meleg vérét kibuggyantva.Ordítani kívánna,de a vak félelem elszorítja kiszáradt,bepárlott torkát,s csak levegőért tátog az izzó,kétségbeesett hangok között.

[568-549] [548-529] [528-509] [508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]