Új bejegyzés Frissítés

2009.07.02. 22:00 Daniel Barth

Lassan, fáradtan ül föl ismét, hátát továbbra is a masszív falnak támasztva, fejét még mindig lehajtva, hogy arca továbbra se látszódjon ki fakó tincsei alól. Érzi a mellette ülő lány pillanatnyi feszültséget, és a folyamatos kedélyváltozását, s bár gyanítja, mi lehet az oka, mégis úgy tesz, mintha észre sem venné. Mizuki hirtelen reakciójára először összerezzen, de aztán viszonozza annak ölelését, s halványan elmosolyodik. Tulajdonképpen örül a lány közelségének, még hogyha nem is látszik rajta. - Daniel... – hallja meg a halk hangot, de nem szól semmit csupán fejét Mizuki nyakának dönti, miközben továbbra is szorosan átöleli. – Én... Én nem akarok olyan lenni, mint a húgod... – szemeit becsukva elmosolyodik, s még akkor sem tesz semmit, mikor az közel hajol hozzá, és egy apró puszit nyom az arcára, bár meglepődik. - Akkor ne legyél olyan. – feleli kedvesen, talán most olyan hangnemben, amit még soha, senki nem hallhatott tőle. Fejét lassan a lány vállára hajtja, karjaival gyengén átöleli Mizukit, de szemeit még mindig becsukva tartja. - Köszönöm... – suttogja maga elé, bár maga sem tudja, tulajdonképpen mire ez a válasz. Lassan nyitja ki ismét szemeit, fáradtan tűri, hogy néha kilátszódjon fakó tekintete szürke tincsei alól, most mégsem zavarja. Próbálja eltűntetni félelmét, és biztosra venni, hogy semmi nem fog történni, így csak továbbra is hagyja, hogy szemei néha-néha láthatóvá váljanak a takarás alatt. - Te soha nem panaszkodsz... – jegyzi meg halkan. – Ennyire nem érdekel? Hiszen neked sem lehetett könnyű... – lassan előreejti fejét, mire tincsei újra visszahullanak szemei elé, de továbbra is gyengéden átölelve a lányt, fejét annak vállán pihenteti. Lassan, egyenletesen lélegzik, talán most először érezhető rajta, hogy nem feszült, kissé mintha engedne is addig hideg kifejezéséből. Akadozó mozdulatokkal kihúzza tokjából mindkét kardját, majd miután arca elé emelve kissé megcsillannak a hajnali fényben, lefekteti azokat maga elé, majd ismét összekulcsolja kezeit a lány dereka körül.

2009.07.02. 19:41 Mizuki Sawa

- És mikor óhajtotok menni? Ne csináljatok az öreg kaméleonból hülyét. - Alicia kérdésére lassan felemeli a fejét, és felé néz, de még ez sem bírja rá, hogy megszólaljon. A választ úgyis Danieltől kapja meg, ő dönti el, nélküle úgysem menne fel. - Én beletörődtem. Nem megyek... - Már meg is hallja a fiú halk suttogását. Valamiért már meg sem lepődött a válaszon.  - Tönkretették az életem. De most már annyira nem tud érdekelni. Semmit nem érnék azzal, hogy fölmegyek. Följutunk... És akkor mi van? Vagy megölnek, vagy pedig újra, és újra... Az első verziót szívesen választanám, de egy újabb kísérletet már nem tudnék elviselni... "Ne beszélj hülyeségeket... Nem választhatod egyiket sem... Nem akarom, hogy... Nem történhet veled semmi." Ahhoz, hogy szavait hangosan is kimondja se energiája se ereje nincsen, így továbbra is a már szinte megszokott némaságba burkolózott. - Nem akarok följutni. - Bár magabiztosnak akar tűnni, mégis egy kicsit ott a kétely a szavaiban. Nem mond semmit, hagyja, hogy a fiú saját maga döntse el. Minek mondana bármit is? Ugyse hallgatna rá, csak is az tenné, amit ő jónak lát. Ez eddig is így volt, és nem is votl vele semmi baja. Lehet, hogy csak menekült a felelősség elől, de nem zavarta, ha Daniel hozta a döntéseket. Halkan egyenletesen vette a levegőt, és tekintetével a néha felkavarodó port nézte maga előtt. Megpróbálta kizárni az elmélyéből az őt körülvevőket. Mindig is egyedül volt, mióta felvitték Norlanába, és ezzel  nem is volt baja, jól megvolt. Amúgy sem szeretett sok emberrel együtt lenni. Az egyetlen, aki mindezalól kivétel volt a mellette ücsörgő fiú. Ahogy fejét lehajtotta hosszú fekete haja arca mellé omlott, eltakarva azt. Hirtelen felerősödve érzi a másik személyiség jelenlétét, aki ki akarja használni a jelenlegi zűrzavart a fejében. Továbbra is kitartóan harcol ellene. Egy néma harc, ami magában folyik le. Haja miatt nem látni, ahogy arcán pillanatok alatt váltakoznak az érzelmek. Nem akarja feladni, tudja, hogy harcolnia kell, most már van miért. Itt már nem csak magáról van szó. Tudja, hogy ha a másik személyiség győzedelmeskedik, akkor nem habozik, hogy bosszút álljon Danielen, és ezt semmi képpen sem hagyhatja. Amíg a csendes harc tovább dúl magában abban reménykedik, hogy Alicia meghallja a neki szánt gondolatokat. "Amint érzed, hogy megváltoztam, mintha más lennék, kérlek ne habozz megölni."  Reméli, hogy most is elcsípi a gondolatait, hiszen ez az egyetlen esélye, abban az esetben, ha ő vesztene. Még hosszú örökkévalóságnak tűnő percekig megy tovább a harc, de végül aztán újra sikerül neki. Felemeli a fejét, és a többiekkel nem is foglalkozva Danielre néz, majd szorosan átöleli. Tisztában van vele, hogy a fiú valószínüleg nem is tudja mi történt, de vele ellentétben igen is, és ráeszmélt, hogy majdnem elvesztett mindent, ami olyan fontos lett számára. - Daniel... - szólalt meg halk remegő hangon, hogy aztán újra némaságba burkolózzon, és továbbra is szorosan ölelje a fiút. Hosszas hallgatás után végül újra megszólalt. - Én... én nem akarok olyan lenni, mint a húgod... - "... több akarok lenni..." A mondat végét már nem mondja ki hangosan. Így sem volt benne biztos, hogy most hogyan fog reagálni a fiú.  Mindenre felkészült, hogy ellöki magától, hogy feláll, és arrébb megy, és arra is, hogy kiabálni fog vele. Mindezenkívül magában sem volt biztos. Mielőtt a fiú bármit válaszolhatott volna, felemelte a fejét, és nyomott egy puszit a fiú arcára, majd elengedte, és visszaült mellé.  Most már csak a fiú reakciójára várt.

2009.07.02. 18:26 Daniel Barth

Továbbra is lehajtja fejét, mégis halványan elmosolyodik, mikor Mizuki újra leül mellé. Zavartan játszadozik ismét a porral, unottan söprögeti arrébb a betonon, azonban feszültségét szinte látni lehet. Nem szereti az idegeneket. Főleg, ha ilyen sokan vannak. - Magány... Mikor? – hallja meg maga mellől a halk suttogást, s bár először meg akarja kérdezni, hogy mit is jelentsen ez, inkább elveti az ötletet. Ha akarja, majd elmondja... Semmi közöm hozzá, végülis... Feltűnik neki, hogy Mizuki milyen szótlan az utóbbi időben, de nem tulajdonít neki túlzottan nagy jelentőséget, inkább tovább söprögeti a száraz port. - És mikor óhajtotok menni? Ne csináljatok az öreg kaméleonból hülyét. – a nő kérdésére nem válaszol, csupán elengedi a füle mellett, talán, mert maga sem tudja rá még a választ. Hogy mikor? Talán soha... Mégis, mi értelme lenne? Amint felérünk, vagy megölnek, vagy újra ugyanaz vár ránk. Semmi értelme. - Én beletörődtem. Nem megyek... – suttogja maga elé elhaló hangon, de tekintetét továbbra sem emeli fel a poros földről. Fáradtan dönti hátra fejét, hozzákoccantva a hátát támasztó falnak, szemeit lassan behunyva, ahogyan a fakó tekintetét eltakaró tincsek lassan lehullnak arca elől, majd miután halkan felsóhajt, ismét kinyitja szemeit, reménykedve, hogy senki nem néz rá. Szeretne eltűnni. Szeretne láthatatlanná válni. Hogy végre... - Tönkretették az életem. De mostmár annyira nem tud érdekelni. Semmit nem érnék azzal, hogy fölmegyek. Följutunk... És akkor mi van? Vagy megölnek, vagy pedig újra, és újra... Az első verziót szívesen választanám, de egy újabb kísérletet már nem tudnék elviselni... – szemeit ismét becsukva hajtja vissza fejét, szürke tincseivel eltakarva arcát, fáradtan csúsztatja le hátát a falon, mígnem felkavarva a port halk koppanással esik a földre. Túl sokat beszélsz. Ugyan, kit érdekel a folytonos siránkozásod, mi? Senkit! Soha nem tanulsz a saját hibáidból, újra és újra egy hatalmas csalódás az életed... - Nem akarok följutni. – suttogja halkan, szinte csak, hogy magát bizonygassa, bár már korántsem olyan biztos benne. Hiszen évek óta arra várok, hogy végre bosszút állhassak. Túl gyenge lennék, hogy megtegyem? Már azt sem, tudom, én mit akarok!

2009.07.01. 15:03 Alicia

Az újonnan jött leányzó elindul Dan felé,és megáll előtte. -Ennél hidegebb köszöntést nem tudtál volna produkálni?- kérdezi tőle,majd visszamegy oda,ahol az előbb állt.Alicia felemeli a fejét végre,és körbenéz.A válaszon már meg sem lepődött. - Ha csak ez a gondod...- feleli a  fiú. -Bocs,hogy itt vagyok...-nézett zavartan a trióra.-Csak egy szó és eltűnők...- teszi hozzá.Látszott rajta,hogy nincs a toppon. - Most nagyon bunkó lennék, ha azt mondanám, hogy nyugodtan elhúzhatsz a fenébe? – szólalt meg ismét a fiú. ~Ez Daniel~ingatja a fejét Alicia. - Daniel Barth. – mondja végül Dan. ~Jólvan.~nyugázza Alicia. -Magány... Mikor? - szólal meg Mizuki,aki eddog meg se nyikkant. Alicia nem érti ugyan,de nem kérdez rá,mit ért ez alatt. Karba fonja kezeit és neki dől a ház falának,ami mögötte volt pont. -És mikor óhajtotok menni?-szólal meg csendes,ám rettentő nyugodt hangon(ami ritka nála xD).Ám mielőtt bármit mondhatnának,ismét megszólal egy apró mosolyal.-Ne csináljatok az öreg kaméleonból hülyét.

2009.06.30. 21:36 Mizuki Sawa

Amikor az idegen lány közelebb lépett még jobban beoldalazott Daniel mögé. Amúgy nem volt félénk, ha idegenekkel találkozott, de ez most valamiért megint más volt. Nem is nagyon érdekelte a miért, csak visszakívánta a zökéletes magányt. Vagyis majdnem, hiszen a fiútól még mindig nem állt szándékában megszabadulni. Valószínűleg túlságosan is 'hozzá nőtt' már... - Ennél hidegebb köszöntést nem tudtál volna produkálni? - a lány szavai furcsán csengenek a fülében, de még mindig nem szól semmit. - Ha csak ez a gondod... - lassan fordítja a fejét a fiú irányába, de nem mond semmit, még mindig. - Bocs, hogy itt vagyok. Csak egy szó, és eltűnök... - Érzi, hogy ez elsősorban neki szól. Minden bizonnyal nem tudja eltitkolni gondolatait, hiszen körülveszi ez az aura. Érzi, hogy Daniel kabátjának anyaga lassan kicsúszik kezei közül, és végül a fiú egészen a  falig hátrál, ahol már megszokottan lekuporodik.  Csak néz utána, legszívesebben odalépne, de nem mozdul. Fejét most ismét a lány irányába fordítja, aki éppen ekkor esett térdre. Arra emlékeztette, amikor ő eredt Daniel után, és ő esett össze előtte. - Most nagyon bunkó lennék, ha azt mondanám, hogy nyugodtan elhúzhatsz a fenébe? -  A fiú hangja annyira közömbösen hangzott, mintha valami hétköznapi témáról eltt volna szó. Végül összeszedte magát, és odasétált hozzá, hogy aztán újra helyet foglaljon mellette. - Daniel Barth. Érzi, hogy talán neki is mondani kéne valamit, de mégsem teszi azt. Helyette fejét most Daniel felé fordítja, majd Aliciára néz, és végül megállapodik maga előtt a poros földön. - Magány... Mikor? - Tisztában van vele, hogy szavainak valószínüleg semmi értelme a többiek számára, ha egyáltalán meghallották, olyan halkan hagyták el ajakait. Csak most tűnt fel neki mennyire is ki volt száradva a torka, és milyen szomjas volt. Viszont ezzel sem foglalkozott, nem most. Nem volt kedve, vagy ereje felállni. Itt most biztonságba érezte magát, és tökéletesen megfelelt neki.  Elgondolkodott rajta, hogy vajon hogy at a többiekre a hirtelen jött 'némasága'. Mióta Daniel ismeri talán még soha nem volt, hogy ilyen hosszú távon ne szólalt volna meg. "Most végre van egy kis nyugta..." Az apró és halvány mosoly most is kiül az arcára. Szívesen hajtotta volna a fejét a fiú vállára, vagy örült volna, ha az a fejét újra az ölébe hajtja, de egyenlőre egyik sem következett  be. Helyette inkább tovább szemlélte a többieket még mindig szótlanul.

2009.06.30. 20:49 Daniel Barth

Továbbra is feszülten áll egy helyben, ám szája szélén halvány mosoly bujkál, amikor a lány beoldalazik mögé, majd megfogja kabátjának ujját. Nem reagál rá, csupán továbbra is kezében tartja kardjainak markolatát, éles végüket azonban még mindig a föld felé fordítja. Szorosabban markolja meg fegyvereit, mikor Kione közeledik felé, majd ösztönösen lehajtja fejét, mikor magán érzi annak pillantását. - Ennél hidegebb köszöntést nem tudtál volna produkálni? – bár a lány hangneme nem feszült, sőt, egyáltalán nem ellenséges, mégsem engedi alább görcsös szorítását kardjain. - Ha csak ez a gondod... – feleli némi éllel a hangjában, mégis érzi, hogy a lány nem jelenthet fenyegetést, s ez be is bizonyosodik, amikor az végül térdre esik, majd elül. Fegyvereit egy bizonytalan mozdulattal csúsztatja vissza hátára rögzített bőr-tartóba, de nem lép közelebb Kione-hoz, csupán szótlanul várja a fejleményeket. - Boccs, hogy itt vagyok. Csak egy szó, és eltűnök... – megadóan hátrál egy lépést, hogy Mizuki mellé kerüljön, majd lassan hátat fordít, és egy néhány méterrel hátrébb álló ház falának dől neki, távolról figyelemmel kísérve minden eseményt. Miért kell mindenkinek éppen ide találnia? Elegem van ebből a sok emberből, gyűlölöm, ha ennyien körbevesznek... Halkan felsóhajt, ahogy erőtlen mozdulatokkal lekuporodik a fal elé, hátát nekidöntve a tégláknak, melyek valószínűleg már időtlen-idők óta ott állhatnak, mégis tűrik még ma is a megpróbáltatásokat. - Most nagyon bunkó lennék, ha azt mondanám, hogy nyugodtan elhúzhatsz a fenébe? – kérdezi flegmán, szinte már természetes hangnemben, miközben szórakozottan söprögeti maga mellett a port, mint már eddig annyiszor. A még mindig kezében pihenő anyagot, mellyel az előbb szemei voltak eltakarva, fáradtan dobja el, azonban az nem esik messzebb néhány arasznál. Tulajdonképpen reménykedik benne, hogy Mizuki ismét odamegy hozzá, mégsem szól semmit, csak unottan kapargatja maga mellett a poros betont, néha reflexszerűen hunyja be szemeit, amint a hajnali szellő elsöpri szemei elől szürke tincseit, ám azok minden alkalommal visszahullanak megfakult tekintete elé. - Daniel Barth. – böki ki végül halkan nevét, de nem néz rá az idegenre, csupán továbbra is fáradtan kuporog a fal tövében. Nem támadhat. Túl sokan vagyunk, és egyébként is... De végül is, nekem teljesen mindegy.

2009.06.30. 17:16 Rukku

Valahogy éreszte,hogy nem kiváncsiak rá.Elindult a fiú felé,megállt előtte és magabiztosan szemeit eltakaró  hajtincsekbe nézett.-Ennél hidegebb köszöntést nem tudtál volna produkálni?-kérdezte félig meddig mosolyogva.De az a mosoly semilyen megvetést és gúnyt nem árasztott,olyan baráti mosoly volt.Miután elmonda a mondani valóját visszament arra a helyre ahol ez előtt köszöntöte is mutatkozott be. A másik lányra nézett aki nem szólt semmit.Érezte,hogy mit akar,legszivesebbe ő is elmenne,de túl fáradt már ahoz,hogy gyalogoljon eze a helyen.Lábai feladták a szolgálatott és térde esett,végül leült.-Bocs,hogy itt vagyok...-nézett zavartan hármukra.-Csak egy szó és eltűnők...-tette még hozzá.

2009.06.30. 14:38 Mizuki Sawa

-Hát,az biztos,hogy ott több esélyed van,mint itt.- Alicia tömör válaszára fel sem emeli a fejét, csak csöndben nézi lehajtott fejjel az előtte fekvő fiút. -Nem tudom.Sok olyan kérdés van,amire csak a jövő tud választ adni,mi magunk nem,még ha mi alakítjuk a jövőnket,akkor is. - Nem... Nem akarok elmenekülni. - Daniel halk válaszára halványan elmosolyodott, pont erre a válaszra számított. - Tudom... - válaszolja halkan, még mindig mosolyogva, bár talán ez a mosoly nem is passzol a helyzethez. Ekkor halk figyelmekre lett figyelmes, amit úgy tűnt a többiek már sokkal előtte észrevettek. Nem sokkal később ki is bontakozott a sötétből az alak. - Hello. Nem akarok rosszat... A nevem Kione Myridia... Ti kik vagytok? - szólalt meg halk bizonytalan hangon. Tekintetével látta, hogy Alicia és Daniel mindketten támadásra készen előkapták a fegyvereiket, melyeket most talán kicsit lejebb eresztettek. - Üdv. - A hideg válasz Danieltől érkezett. - Alicia Hurt. - A nőtől is csak egy tömör választ hallani. Ő maga nem szól semmit, csak némán áll, majd mikor Daniel visszaér, félig beoldalazik mögé. Nem szerette az idegeneket. És mára már túl sok idegen jutott neki. Csak némán állt, és várta, hogy mi lesz most. Bele gondolt, hogy egyátaln mi lehet most. Az egyik lehetőség az volt, hogy kialakul egy kisebb harc. A második az, hogy a lány önszántából itt hagyja őket. És végül a harmadik, hogy ő is csatlakozik a kis csoportjukhoz, ami akaratuk ellenére alakult ki. Még mindig nem szólt semmit, csak egy halk sóhaj hagyta el az ajkait, mivel tudta, hogy az a lehetőség, ami neki tetszene, a második ugyse fog bekövetkezni. Így hát kicsit közelebb lépett Danielhez, és inkább csak megfogta a kabátja ujját. Amíg ő vele volt, addig minden jó volt.

2009.06.30. 12:29 Alicia

Halvány mosolyal figyeli,ahogy Mizuki és Daniel "kibékülnek". Felhúzza fejére a kapucnit,és neki dől a falnak,karjait összefonja a melkasa előtt. - Alicia, ha nem utálsz, miért tartod még most is a 3 méter távolságot? Ennyire ijesztő lennék? –  kérdezi a nőtől. -Természetesen.Vagy a hangulatváltozás fertőző,és nem szeretném elkapni.A munkámba nincs helye kedélyváltozásnak.Amúgy meg ha lehet,akkor a fejemet a hején szeretném tudni egy ideig,anélkül nehezen megy a vadászat.-utalt a nyakán lévő sebre,amit nem rég "szerzett be". - Ugye, soha, még Norlana sem képes visszaadni azt, amit elvett tőlem? – szólal meg imstét. -Hát,az biztos,hogy ott több esélyed van,mint itt.-válaszol tömören. – Nem elég, hogy vak, még ronda is vagyok. -- Hülye vagy, nem ronda. Nem tudom... Elmehetnénk... Egy másik városba, újra kezdhetnénk... Magunk mögött hagyhatnánk a múltunkat... - szól közbe a lány.-  Talán még segíteni is tudnának... Vagy felmegyünk Norlanába, és keresünk valakit... Bár csekély az esélye, nem adhatjuk fel csak úgy, nemde? -Nem tudom.Sok olyan kérdés van,amire csak a jövő tud választ adni,mi magunk nem,még ha mi alakítjuk a jövőnket,akkor is.-mondja csöndesen - Nem... Nem akarok elmenekülni.  Ekkor megjelenik egy alak.  -Hello…- halja meg a hangját,mire Alicia már mozdul előántja kétkezes kardját,a kiseb töreit készenlétben tartja,félszemmel látja,hogy Dan is felált,kezében kardjai,mikor a mondatot folytatja.- Nem akarok rosszat… A nevem Kione Mirydia...Ti kik vagytok?-kérdezi a lány. Alicia kifúja mélyen a levegőt,vissza csúsztatja kardját a helyére,és a kapucnija alól méregeti a lányt. -Alicia Hurt.-mutatkozik be egy biccentéssel a lány.Már megszokta,hogy nemfogdják a bizalmába,egy részt am unkája miatt,és Ő sem fogad sok embert a bizamába,szintén eme hálátlan munka miatt.Dan egy darabig ugrásra készen áll,ám egyre csökken eme fellépés,és vissza lép Mizukihóz.Alicia a tőröket alig észrevehetően vissza csúsztatja a helyükre.Közben azon gondolkodik,hogy mentális falat emeljen-e magaköré,nem tudja még,hogy kivel áll szemben,esetleg lehet mentalista is,ám elég kevés lény mentalista.

2009.06.29. 20:28 Daniel Barth

Megbántott kifejezéssel mered maga elé, mikor a lány oldalba böki, de aztán elmosolyodik. - Hülye vagy, nem ronda. – halkan felsóhajt, mikor Mizuki ismét a hajával kezd el játszadozni, de nem tesz semmit, inkább csak fáradtan becsukja szemeit. - Jesszus, te már megint mit csináltál? – riadtan rázkódik össze a hirtelen hangra, de aztán csak értetlenül bámul ki továbbra is fejéből. - Nem tudom, miről beszélsz... – feleli álmosan, szemeit még mindig becsukva. Elgondolkodik, hogy miről is beszélhetett a lány, de nem jut semmire, így továbbra is feszülten kuporog a földön, ujjaival furcsa jeleket rajzolva a száraz homokba, melyeket néhány perccel később lassan eltöröl a lágy szellő. - Nem tudom... Elmehetnénk... Egy másik városba, újra kezdhetnénk... Magunk mögött hagyhatnánk a múltunkat...  Talán még segíteni is tudnának... Vagy felmegyünk Norlanába, és keresünk valakit... Bár csekély az esélye, nem adhatjuk fel csak úgy, nemde? – kissé meglepődik a válaszon, erre nem számított, még arra sem, hogy egyáltalán válaszol rá. - Nem... Nem akarok elmenekülni. – fordítja el fejét Mizuki pillantásai elől, mielőtt felülne, de amint megmozdul, lassú, fáradt lépéseket érez, nem messze tőlük, melyek egyre közelednek. Néhány habozó pillanat után feláll, s akadozó mozdulatokkal kezébe veszi kardjait, fáradtan megforgatva mind a kettőt maga mellett, mielőtt azokat az idegen felé szegezné. - Hello. Nem akarok rosszat... A nevem Kione Myridia... Ti kik vagytok? – a kissé bátortalan, félénk hangnemet hallva lassan leereszti karjait, fegyvereinek végét hozzáérintve a földhöz, kissé rájuk támaszkodik. Na, hányan fognak még ma megjelenni? De valamiért... Valamiért nem tűnik ellenségnek. - Üdv. – feleli hidegen, de a nevét egyelőre nem árulja el. Továbbra is ugrásra kész tartással áll, arcát szürke hajának takarásában elrejtve, szemeit apróra összeszűkítve. Kezében továbbra is az addig szemeit bekötő vértől áztatott anyagot szorongatja, kardjának markolata mellett, de furcsamód most hiányolja a tekintetét eltakaró kötést. Habozva várja, mit reagál a lány, bár igazából semmi kedve nincs egy újabb veszekedéshez, verekedéshez meg még inkább, így kardjának görcsös szorítása egyre alábbhagy, míg majdnem kiejti azokat kezéből. Tartása is lassan egyre inkább szétenged, míg akadozva visszalép Mizuki mellé.

2009.06.29. 18:59 Rukku

Nyugodt léptekkel halad előre, nem érdekelte semmi. Meilis ködében bolyongott. Fogalma sem volt, hogy hol van. Talán egy kis társaságra vágyót, de nem nagyra. Pár perc múlva megpillantott néhány embert, bár tudta, hogy nem emberek, hanem különleges képességű lények, de nem érdekelte. Ő is az volt. Az irányt a kis társaság felé vette, ami csupán három tagból állt. Tisztes távolságban megállt és végignézett rajtuk.- Hello…- köszönt.- Nem akarok rosszat…-tette még hozzá. Nem akart harcba keveredni olyanokkal, akiknek úgyan olyan sors jutott, mint neki.- A nevem Kione Mirydia...Ti kik vagytok?-tette fel némi kiváncsiságal a hangjában.Arcán megeresztett egy félmosolyt.

2009.06.29. 18:31 Mizuki Sawa

- Én nem akarok semmit. Illetve... Egy valamit, de azt te nem tudod teljesíteni, és még ha tudnád, se kérhetnélek meg rá. - A pár perces csendet végül a fiú szavai törték meg. Elgondolkodva nézett a fiúra, és tekintetében a kíváncsiság is vegyült. - Nem elég, hogy vak, még ronda is vagyok. A kíváncsiság helyét most a meglepődés vette át, majd gyengéden meglökte a fiút. - Hülye vagy, nem ronda. - Mosolyogva nézte, ahogy a fiú ismét az ölébe hajtja a fejét, és nem felejti el a már emgszokott óvintézkedéséket sem, és a szeme elé igazítja a tincseit. Még mindig mosolyogva kedz bele, hogy újra a fiú hajával babráljon, és akárcsak korábban, most is ügyel arra, hogy ne csússzon el a fiú haja a szeme elől. Ekkor veszi csak észre a ruhadarabot, amit Daniel a kezében fogott, és ami vértől áztatott volt. - Jesszus, te már megint mit csináltál? - Lassan, de tényleg csak nagyon lassan kezdte ezt is megszokni. A fiú úgy vonza a bajt és a sérüléseket, mint a mágnes a fémet. De nem adja fel a reményt, hogy őt is eléri a szerencse, és jobb idők várnak rá. - Alicia, ha nem utálsz, miért tartod még most is a 3 méter távolságot? Ennyire ijesztő lennék? - Tekintetét a nőre emeli. Valamiért már nem tud olyan utálatosan nézni rá, mint az elején, de azt is tudta, hogy ennél több sem lesz. Alicia soha nem fog hozzá olyan közel kerül mint Daniel. Senki sem fog olyan közel kerülni hozzá. Ő az első, az egyetlen. . - Ugye, soha, még Norlana sem képes visszaadni azt, amit elvett tőlem? - A fiú halk kérédsére ismét lenéz. Egyszerrre tűnt fájdalmasnak, és reménykedőnek. - Nem tudom... Elmehetnénk... Egy másik városba, újra kezdhetnénk... Magunk mögött hagyhatnánk a múltunkat... - "...Nem kéne itt maradnunk Meilisbe, ahol minden második percben ránktalálnak a fájdalmas emlékek... De ugyse jönne... Nem akarna elmenni innen..." - Talán még segíteni is tudnának... Vagy felmegyünk Norlanába, és keresünk valakit... Bár csekély az esélye, nem adhatjuk fel csak úgy, nemde? - Most ő nézett várakozva és kérdőn a fiúra. Nem tudta mit váltottak ki benne a szavait. Lehet, hogy ismét egy lavinát indított útnak, amit most már nem tudt megállaítani, vagy akár megakadályozni.

2009.06.29. 17:26 Daniel Barth

Fáradtan, halkan felsóhajtva dönti neki hátát a mögötte álló ház falának, fejét lehajtva hallgatja egyenletes légzését, miközben némán várja, hogy Mizuki felébredjen. - Mit csinálsz itt? Megint meggondoltad magad? – csak halkan felsóhajt a hűvös szavak hallatára, de nem mozdul el helyéről. - Igen, megint... – suttogja maga elé elhaló hangon, fejét még mindig lehajtva, kezeivel maga előtt összekulcsolva felhúzott térdeit. - Én sajnálom... Annyira, de annyira. Kérlek, ne haragudj. Olyan idióta vagyok... Azt magyarázom, hogy milyen sokat is jelentesz nekem, aztán meg visszahagylak... De őszintén szólva, örülök, hogy utánam jöttél... Nem sokáig bírtam volna nélküled, előbb vagy utóbb megkerestelek volna... Ígérem, hogy soha többet nem hagylak magadra. Ha akarod, ha nem, nem tágítok mellőled. Mindig itt leszek neked, és bárkire lesz szükséged, és ott leszek. Ha egy húgot szeretnél, akkor én leszek a családod, ha egy barátra van szükséged, akkor én leszek a legjobb barátod. Nem hagylak el többet... Soha! – némán tűri, hogy a lány a vállára hajtsa fejét, de még mindig nem mozdul. Néhány szótlan percig lassan veszi a levegőt, csupán hallgatja a szellőt, mely körülöttük néha fölkavarja a port, de aztán végül felemeli tekintetét a földről. - Én nem akarok semmit. Illetve... Egy valamit, de azt te nem tudod teljesíteni, és még ha tudnád, se kérhetnélek meg rá. – feleli érzéketlen, kihűlt szavakkal, miközben lassú mozdulatokkal kibogozza a szemei előtt körbetekert anyagot, s leemeli fejéről. – Nem elég, hogy vak, még ronda is vagyok. – sóhajt fel színlelt komolysággal, de aztán egy bárgyú vigyor jelenik meg a képén, mielőtt ismét lefeküdne a földre, fejét a lány ölébe hajtva. - Alicia, ha nem utálsz, miért tartod még most is a 3 méter távolságot? Ennyire ijesztő lennék? – sóhajt fel halkan, miközben kezével szemei elé igazítja szürke tincseit. - Ugye, soha, még Norlana sem képes visszaadni azt, amit elvett tőlem? – halkan teszi fel kérdését, bár szinte biztosra veszi, hogy a lány sem képes válaszolni a kérdésére, még ha azt annyira szeretné is.

2009.06.29. 16:08 Mizuki Sawa

Továbbra is mélyen alszik, így nem veszi észre Alicia jelenlétét, és később Danielét sem. Még arra sem ébred fel, hogy a fiú felemelte, és elindult vele. Lassan, egyenletesen szuszogott, és arcára olyan nyugalom ült ki, mintha el se jutna hozzá a külvilág összes baja, mintha nem lenne ő is része ennek a szenvedésnek. Álmában egy téren volt, pár méterre tőle pedig a szülei álltak a bátyával, és mellettük Daniel. Gyors és magabiztos léptekkel elindult feléjük, de a távolság nem csökkent. Elkezdett futni, de ez sem használt, csak egyre távolabb került tőlük, míg végül egy apró pont ként el nem tűntek. Ekkor minden sötétté vált körülötte, és elkezdett zuhanni. Gyorsan levegő után kapkodva ült fel, és lassan eljutott a tudatáig, hogy csak egy álom volt. Az első, akit meglátott, Alicia volt, aki kicsit távolabb állt. Énje egy része már szinte számított rá, hogy a nő ott lesz, amikor felébred. Rögtön ezután vette észre Danielt. - Mit csinálsz itt? Megint meggondoltad magad? - hangja olyan hűvös volt, mint az elején, amikor megismerkedtek, de rögtön meg is bánta, és lesütötte a tekintetét. Ekkor tűnt fel neki a homokba írt üzenet. Bár kicsit nehezen lehetett elolvasni, de így is egyértelmű volt. Szemeibe ismét könnyek szöktek. - Én sajnálom... Annyira, de annyira. Kérlek ne haragudj. - Lassan felállt, és odasétált a fiúhoz, aztán leült mellé. - Olyan idióta vagyok... Azt magyarázom, hogy milyen sokat is jelentesz nekem, aztán meg visszahagylak... De őszintén szólva, örülök, hogy utánam jöttél... Nem sokáig bírtam volna nélküled, előbb vagy utóbb megkerestelek volna... - Ezúttal ő volt az, aki fejét lassan a fiú vállára hajtotta. - Ígérem, hogy soha többet nem hagylak magadra. Ha akarod ha nem, nem tágítok mellőled. Mindig itt leszek neked, és bárkire lesz szükséged, és ott leszek. Ha egy húgot szeretnél, akkor én leszek a családod, ha egy barátra van szükséged, akkor én leszek a legjobb barátod.Nem hagylak el többet... Soha! - a végére már annyira elhalkultak a szavai, hogy nem voltak többek puszta suttogásnál, de még így is hallani lehetett, hogy komolyan gondolta.

2009.06.28. 22:04 Daniel Barth

Ismerős hangokat hall maga körül a levegőben, mire kissé fölemeli fejét, s egy mély lélegzetvétel segítségével próbálja kitisztítani gondolataitól zúgó fejét. - Nem! Gyűlölöm, amikor ilyen vagy, gyűlölöm! Miért teszed ez, mégis miért? Az egyik percben kedves vagy, a segítségemet kéred, aggódsz értem, azt mondod, olyan vagyok neked, mint a húgod, a másik percben meg ellöksz magadtól... El sem tudod képzelni, milyen sokat jelentesz nekem, te vagy az első és egyetlen, akit közel engedtem magamhoz, mióta elvesztettem a családomat, de......de nekem ehhez nincs erőm... Azt hittem hozzá szokok, de tévedtem. Minden egyes alkalommal csak jobban fáj, amikor magadba fordulsz, és nem akarsz senkit közel engedni... De tudod mit? Megkönnyítem a dolgodat...  Ne erőltesd meg magad, nem kell felvinni, nem megyek fel. Nem most... – fáradtan szorítja ökölbe kezét, remegve ejti vissza fejét a homokba, de nem válaszol a lánynak, csak csendesen hagyja, hogy az elmenjen. -Dan, figyelj ide. Vésd szépen abba a csöpp eszedbe, amit mondok, mert máshogy már nem tudom a szádba rágni. Nem...ismétlem...NEM utállak. Ha utálnálak, nem lennék itt. Ami azt illeti, rég nem találkoztam ilyen temperamentumos személlyel. – halkan felsóhajt, mielőtt lassan, megremegve feláll, és tesz néhány lépést arra, amerre Mizuki tűnt el az utcán. - Felviszem Őt is,és Téged is...apelláta nincs. – némán lerázza magáról Alicia érintését, majd mikor az elmegy, csak belevágja öklét a mögötte álló falba, feszültség-levezetés céljából, mint eddig már annyiszor. Néhány tétova pillanat után ő is elindul arra, amerre Mizukit találhatja, s amikor odaér, csak hezitálva leguggol mellé. Óvatosan emeli föl, vigyázva, nehogy felébredjen, majd magához szorítva, lassan elindul vissza, a kis térre, amerről jött. Mikor visszaér, finoman leteszi a földre, leguggol mellé ismét, de aztán lassú, imbolygó mozdulatokkal föláll, s néhány lépés távolságban apró mozdulatokkal belevési a homokba: „Sajnálom.” – Kacskaringós, kivehetetlen betűkkel, melyek néhol csak furcsa vonalaknak tűnnek. Végül megremegve föláll, és egy jó néhány méterre arrébb levő ház falának tövében leül, oda se figyelve Aliciára. Nagyon fel tudnám idegesíteni azzal, ha úgy teszek, mintha itt sem lenne? – vigyorodik el kissé, de azonnal le is törli arcáról a gúnyos mosolyt, s csak csöndben várja, hogy a lány felébredjen. - Sajnálom. Magamat nem tudom megváltoztatni, ha hiszed, ha nem. Norlana túlságosan mély sebet hagyott bennem. már azt sem tudom, én mit akarok. Sajnálom. – suttogja maga elé, bár a lány még mindig nem ébredt föl.

2009.06.28. 21:06 Alicia

– Én... Én nem megyek. Csak hátráltatnálak. Menj fel Aliciával... Engem pedig hagyj itt, több mint nyolc évet kibírtam egyedül, mostmár menni fog.  Különben sem lehet egy szavam sem, hiszen én akartam ilyen életet. Hát meg is kaptam. Nem lehetek elégedetlen, hálásnak kéne lennem, mégsem vagyok az. – szólal meg Dan pont akkor,mikor Alicia odaér. A nő kiakad. -Daniel...-kezdené,ám a fió közbevág. - Alicia... Segíts, kérlek. Tudom, hogy gyűlölsz, mégsem tudok mást megkérni rá. Vidd fel Mizukit Norlanába, most. Engem pedig hagyjatok itt. – fordul a nő felé. Alicia haja az égnek állt az ilyenektől.i se ismerik,de már be skatulyázzák. Itt az ideje,hogy a sarkára allján. -Dan,figyelj ide.-térdel le a fiú mellé.-Vésd szépen abba a csöpp eszedbe,amit mondok,mert máshogy már nem tudom a szádba rágni.Nem...ismétlem...NEM utállak.Ha utálnálak,nem lennék itt.Ami azt illeti,rég nem találkoztam ilyen temperamentumos személlyel.-mondja a lány szótagolva,hogy még ha nem is éppelmélyű Daniel,akkor is megértse. - Nem! Gyűlölöm, amikor ilyen vagy, gyűlölöm! Miért teszed ez, mégis miért? Az egyik percben kedves vagy, a segítségemet kéred, aggódsz értem, azt mondod olyan vagyok neked mint a húgod, a másik percben meg ellöksz magadtól... El sem tudod képzelni, milyen sokat jelentesz nekem, te vagy az első és egyetlen, akit közel engedtem magamhoz, mióta elvesztettem a családomat, de... - törik ki Mizukiból,Alicia rá pillant döbbenten.Szeme sarkából látja,hogy San szemén a rongy kezd átnendvesedni a...vértől?!...Alicia ezen már meg se lepdődik. ~Édes Istenem...mi jön még?~emeli égnek tekitetét. -...de nekem ehhez nincs erőm... Azt hittem hozzá szokok, de tévedtem. Minden egyes alkalommal csak jobban fáj, amikor magadba fordulsz, és nem akarsz senkit közel engedni... De tudod mit? - homályosodik el a lány tekintete. - Ne erőltesd meg magad, nem kell felvinni, nem megyek fel. Nem most... Alicia a lány után mered. -Felviszem Őt is,és Téged is...apelláta nincs.-mondja jeges hangon,bár bátorítólag mgefogja Daniel válát,majd feláll,és Mizuki után siet. ~Inkább klónoznom tudnám magam~sóhajt mélyet a nő,miközben nagy léptekkel Mizukit keresi.Mikor megtalálja pár utcával arréb az alvó lányt,fájdalom remeg a nőn végig.Annyira ismerős neki a helyzet.Nem akarta ott hagyni al ányt,ám Danielt sem,mert még elmenne. ~Na Hurt kisasszony,eszeljen ki valami okosat~rázza meg a fejét. ~Hiába vagy jó bérgyilkos,ha nem tudsz ilyen helyzetből kilábalni~gondolkodik tovább. Megrázza a fejét,majd mizukihoz térdel,ám nem akarja felkelteni,így inkább feláll,és elindul vissza.Ha valami lenne,úgy is megtudná,ráhangolódik Mizuki gondolataira,azonnal megtudja,ha segítségg kell,vagy esetleg csak felkel.

2009.06.28. 09:20 Mizuki Sawa

Egy kicsit megnyugszik, amikor a fiú viszonozza az ölelést, és magához szorítja, de ez a nyugalom nem tart sokáig. - Sajnálom. Ne... Nem tudom, mit csináljak. Össze vagyok zavarodva... Én... Én nem megyek. Csak hátráltatnálak. Menj fel Aliciával... Engem pedig hagyj itt, több mint nyolc évet kibírtam egyedül, most már menni fog. Különben sem lehet egy szavam sem, hiszen én akartam ilyen életet. Hát meg is kaptam. Nem lehetek elégedetlen, hálásnak kéne lennem, mégsem vagyok az. - Könnyei még mindig megállíthatatlanul folynak, elhomályosítva a látását. Daniel most Alicia felé fordult. Ő maga annyira el volt méyedve a gondolataiban, hogy észre se vette az 'idegen' jelenlétét. - Alicia... Segíts, kérlek. Tudom, hogy gyűlölsz, mégsem tudok mást megkérni rá. Vidd fel Mizukit Norlanába, most. Engem pedig hagyjatok itt. - Nem! Gyűlölöm, amikor ilyen vagy, gyűlölöm! Miért teszed ez, mégis miért? Az egyik percben kedves vagy, a segítségemet kéred, aggódsz értem, azt mondod olyan vagyok neked mint a húgod, a másik percben meg ellöksz magadtól... El sem tudod képzelni, milyen sokat jelentesz nekem, te vagy az első és egyetlen, akit közel engedtem magamhoz, mióta elvesztettem a családomat, de... - Pár pillanatig hallgatta, ahogy könnycseppjei tompa puffanással landolnak a poros úton. - ...de nekem ehhez nincs erőm... Azt hittem hozzá szokok, de tévedtem. Minden egyes alkalommal csak jobban fáj, amikor magadba fordulsz, és nem akarsz senkit közel engedni... De tudod mit? - Lassú nehézkes mozdulatokkal felállt. - Megkönnyítem a dolgodat... - Hátra fordult és a még mindig némán ácsorgó Aliciára nézett. - Ne erőltesd meg magad, nem kell felvinni, nem megyek fel. Nem most... Hátra fordult, és vetett még egy utolsó pillantást a fiúra, akinek csak a körvonalait tudta kivenni a könnyei miatt, aztán lassú léptekkel elindult az utcán. Minél messzebb Danieltől. "Miért kell mindig ezt csinálnod? Sajnálom, annyira sajnálom. Tudod, hogy számítasz nekem, de gyenge vagyok. Én erre képtelen vagyok... Nem kényszeríthetsz, hogy felmenjek, és ne gondoljak rád... Hogy megfeledkezzek rólad. Ez nem fog menni... Soha."   Tovább vonszolta magát az utcán, és meg próbált nem az ott fekvő fiúra gondolni. Bármelyik pillanatban megtörhetett volna az akarata, és visszament volna hozzá, de ezt nem tehette meg. Miután úgy gondolta elég messzire került - valójában csak pár utcányira, de ezt ő nem tudta - lerogyott az egyik ház tövébe, és addig sírt csendes magányában, amíg el nem aludt.

2009.06.26. 22:06 Daniel Barth

Halkan felnyög, ahogyan feje vadul zúg, fájdalma csak egyre erősödik, kezei remegve szorulnak ökölbe, mikor a lány átöleli, de nem tesz semmit, csak fájdalmasan kapkodva a levegőt próbál nyugodt maradni. - Nem adom fel érted az életem. Nem csak azért akarok felmenni, hogy ne hagyjalak cserben, bosszút akarok állni, amiért elvették tőlem a családomat... De azt ne kérd, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy mi történik veled, mert ez lehetetlen. Ne adj fel, kérlek... – fáradtan hajtja a lány vállára fejét, mikor az átöleli, s karjaival remegve szorítja magához Mizukit, bár maga sem tudja, miért. - Sajnálom. Ne... Nem tudom, mit csináljak. Össze vagyok zavarodva... – suttogja halk hangon, hogy éppen hogy csak hallani lehessen. – Én... Én nem megyek. Csak hátráltatnálak. Menj fel Aliciával... Engem pedig hagyj itt, több mint nyolc évet kibírtam egyedül, mostmár menni fog.  Különben sem lehet egy szavam sem, hiszen én akartam ilyen életet. Hát meg is kaptam. Nem lehetek elégedetlen, hálásnak kéne lennem, mégsem vagyok az. – szemeinek sarkában néhány vörös könnycsepp jelenik meg, de még mielőtt láthatóvá válnának, a tekintetét elfedő anyagdarab magába szívja vérével vegyült könnyeit. Karjainak görcsös szorításán lazít egy kicsit, majd fáradtan zuhan vissza a földre, eltakart szemeivel a lányt pásztázva, mígnem szemei előtt körbefutó anyagdarabot szép lassan átáztatják véres könnyei, melyeket, ha akarna, se tudna fékezni. - Alicia... Segíts, kérlek. Tudom, hogy gyűlölsz, mégsem tudok mást megkérni rá. Vidd fel Mizukit Norlanába, most. Engem pedig hagyjatok itt. – hirtelen hűvössé változó hangneme talán kissé riasztó, de ez korántsem zavarja. Kérlek... Ne fájdítsd tovább a szívem, ha nem muszáj. Nem vagyok képes tovább elviselni az emlékeimet. Ha tényleg ennyire csak jót akarsz nekem, most elmész... Feje fáradtan hanyatlik hátra a kemény betonra, légzése lelassul, ahogyan szívverése is. Külső szemlélő számára talán úgy tűnhet, már nem él, de mellkasa lassan még megmozdul föl-le. Most akármit is válaszol a lány, nem hallja, fáradtsága utat tör magának, és átveszi felette az irányítást. Képtelen megmozdulni. Saját gondolatai szétfoszlanak, csupán erőtlen szívének dobogását hallja fülében, szemei előtt most kínzóvá válik a sötétség, a tehetetlenség... Egy rossz álom. Csak ennyi lenne? De mi ez a fény? Ezek a hangok... Mind olyan ismerős, és mégsem. Ismerős szavak, ismerős hangok hallatszanak a fülében, mégsem képes reagálni rájuk, még egy erőtlen mozdulattal sem.

2009.06.26. 10:37 Alicia

Most teljesen beigazolódott az elmélete. Figyelte,ahogy Daniel feláll,majd elsétál,majd Mizuki erőlködik,hogy könnyek ne szökjenek szemébe.Mélyet sóhajtott.Figyelte,ahogy a lány elindul Dan után.Halk puffanást hall,amire azonnal megfordul,ám csak két kard hever a földön.Megrázza a fejét,tudta,most a két -hozzá képest- kamasznak kell elintéznie a dolgokat,ám mégis halkan feláll,és tappancsait a leghalkabban érinti a földhöz,bár így is tudta,Dan megfogja hallani,hogy elindult. Útközben megrázkódott,még macsaként a levegőbe ugrott,majd Aliciaként tér vissza a földre,és ugy megy tovább,lépteit szinte hallani sem lehet.

2009.06.25. 19:26 Mizuki Sawa

A fiú csak megrázza a fejét, és bár neki inkább úgy tűnik, hogy nem így van, mégsem feszegeti tovább a témát. Amíg tovább szórakozott a fiú hajával, nézte, ahogy az helyre igazgatja a tincseit. Amikor hátradől a fiú elkapja a kezét. - Nincs mögötted fal. Azért ennyire béna nem lehetsz... - halvány mosoly jelenik emg az arcán, és kedves fény csillan a szemeiben. - Dehogyis nem, nem most bizonyítottam be? - Kicsit megcsóválja a feját, hogy magához térjen. - Fáradtabb lehet, mint az gondoltam... Nézi, ahogy a fiú lassan feláll, és egyre nő benne az aggodalom. Bár még mindig nem ismerte ki igazán Danielt, már kezdett feltűnni neki, hogy mikor vannak a hangulatváltozásai. Nem tetszett neki, ahogy kezdett megkomolyodni, és végül be is igazodolódott az aggodalma, amikor a fiú elindult az utcán. - Ettől féltem... Ne csináld ezt. Nem adhatod fel értem a saját életed. Szép álmok, hogy együtt felmegyünk, de én nem akarom. Ne azért gyere föl, mert engem nem akarsz cserbenhagyni. Csak akkor jöhetsz velem, ha... Ha nem érdekel, mi történik velem. Mint mondtam, ne rajtam segíts, mert rajtam már nem tudsz. Másokon... Akiknek még nem késő. Sajnálom.  - Némán bámult a fiú után. Egyszerre volt felkészült, és mégsem. Nem tudott mást tenni, mint Daniel után nézni. - És ne kövessetek. Még egy darabig néz arra a pontra, ahol a fiú eltűnt, közben hevesen csóválja a fejét, és megpróbál nem könnyekben kitörni. Végül aztán nehezen feltápászkodik, és pont ekkor hall meg két puffanást kicsit távolabról. Elindul a hangok irányába, és nem sokkal később meg is találja Danielt. - Nem adom fel érted az életem. Nem csak azért akarok felmenni, hogy ne hagyjalak cserben, bosszút akarok állni, amiért elvették tőlem a családomat... De azt ne kérd, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy mi történik veled, mert ez lehetetlen. - Lassan letérdelt a fiú mellé, és átölelte. - Ne adj fel, kérlek... - Halk suttogás a hajnal csendjében. Egy halk kérés.

[1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [Korábbi]