Új bejegyzés Frissítés

2009.06.18. 21:53 Alicia

Megérezte,hogy Dan vivódik saját magával. ~Ismerős...~futott végig az agyán. Majd épp elfordítota a fejét,hogy az emlékeket kiázza a fejéből,mikor érezte,hogy valaki nézi. - Csinálj, amit akarsz. Nem félek tőled. Engem keresel? Minek? Csak nem felbérelt valaki, hogy megölj? Ha így van, csak nyugodtan. – szólal meg végül Daniel. Alicia elgondolkodott mit mondjon,keze enyhén remegni kezdett,de ezt megpróbálta elrelyteni,így zsebre vágta kezeit. ~El mondom nekik.Kiváncsi vagyok a reakcióikra.~győzködte magát,hogy csak ezért mondja le.Pár pillanat hallgatás után megszólalt. -Nem teszed jól.Nem tudom Te vagy-e az,akit keresek.-mondja,majd felemeli a fejét,összhúzza szemeit,és reketten folytatja. -A látszat néha csal.Igen felbéreltek,csak nem gyilkolásra,hanem,hogy valaki életét megvédjem.-mondja kicsit élesebben mint akarja. -Egy bérgyilkost kérnek meg rá,hogy vigyázzon egy emberre.Méghozzá egy férfira egy nő.Röhelyes.-horkan fel. -Ezért vagyok itt.Ez hozott ide.Ameddig nem jöttem ide,fogalmam sem volt,hogy miért kéne valakire is vigyáznia egy bérgyilkosnak.De mostmár értem.És ez a történetem 1/4ed része.-mondja halkan,és a földre mered.Nem akarta feleslegesen untatni "halgatóságát".Fogalma sem volt,miért ebszél éppen nekik arról,hogy bérgyilkos,de jól esett neki kibeszélni magából több éves titkát.

2009.06.18. 21:25 Daniel Barth

Lassú, bizonytalan hátrálása néhány lépés után egy omladozó ház repedezett falához ütődik háta, mitől kénytelen megállni. Fejét akadozva emeli föl, majd habozva engedi vissza, tekintetét a földbe fájva rezzen össze, ahogyan megüresedett kezét maga mellé engedi. Zavarodott gondolatai közepette még azt sem veszi észre, ahogyan Mizuki kiveszi fegyverét kezéből, semmi reakciót nem vált ki ezzel, csupán néhány, tétova mozdulatot. - Mi ütött beléd? – a lány hangja semmi szemrehányásról, csak tiszta kíváncsiságról árulkodik, mitől arcán megrezzenő vonásai hirtelen egyenesülnek ki, ajkaival kivehetetlen szavakat formáz, de kiszáradt torkán nem jön ki hang. - Sajnálom, Dan. Egyáltalán nem vagy idióta, sem szánalmas. – az idegen nő szavai értelmetlen hangokként jutnak el fülébe, azt sem veszi észre, hogy az esetleg gondolataiban olvasott, karja megremeg a feszültségtől, és a zavarodottságtól, fakó szemeit továbbra is egy pontra szegezi. Mindkét fél pillantását magán érzi, mitől még inkább zavarodott tekintetét végre felemeli a földről, majd fókuszálatlan pillantásokkal néz rá előbb Mizukira majd Aliciára. Nem tudsz koncentrálni... képtelen vagy, hogy odafigyelj arra, amit éppen csinálsz. Nem tudod, mi az, hogy fény, és ettől már azt hiszed, hogy mindenki sajnálni fog? – Fáradt vagyok... Nem tudok tovább küzdeni. Feladtam volna? Ilyen hamar...? – Nem teheted meg, hogy feladd. Eljutottál eddig, csináld végig azt, amit elkezdtél. A jövő Te vagy. Ha nem hiszel magadban, más hogy legyen képes erre? Bízz bennem... Bízz magadban... – Olyan sok a nem... Olyan sok a ha... Olyan nagyon elfelejtettem már, mit is jelent az, hogy harcolni... A saját csatáim mind vérre mentek eddig... De hol a büszkeségem? Hol van az igazam? És ki vagyok én? ... Olyan sok a kérdés, melyekre képtelen vagyok válaszolni... Egy rövid pillanatig habozik, azonban azután ismét Alicia felé fordul, tekintetét még mindig a földbe vésve. Szemei elől kifújja a lágy fuvallat szürke tincseit, de ugyanebben a pillanatban, szinte reflexszerűen hunyja be szemeit. - Csinálj, amit akarsz. Nem félek tőled. Engem keresel? Minek? Csak nem felbérelt valaki, hogy megölj? Ha így van, csak nyugodtan. – még mindig zavarodott hangja mögött mégis magabiztosságot hallani, fakó szemeit egy hosszú mozdulat után végre a nő alakjába vési, de falnak támasztott hátát nem mozdítja meg, nem tesz egyetlen lépést sem Alicia felé.

2009.06.18. 16:31 Alicia

- Csak csináld... Életem végéig nem szednek föl onnan? Nagyon nem tud izgatni. De mielőtt megtennéd, előbb én is mutatok valamit... – mosolyodik el félszegen,és előkapja a kardját,és a nyaka felé suhint,mivel sikerül is felsérteni a bőrét,és finoman vér szivárgott belőle. Mindketten túl makacsok...-hallom meg Mizuki gondolatait. -Igen,makacs vagyok.-bólint Alicia. -Te...-sziszegi Danielnek,nem túlzottan érdekli Mizuki rosszalló pillantása.A borzongás a gerincén is végigfut. ~Nem,nem szabad!~parancsol magára. – A következőt nem fogom elhibázni... – teszi hozzá.  Amennyiben ez a férfi nem Daniel, akkor azt hiszem, ezzel el is intéztük, és semmi dolgunk egymással... Még mielőtt nekiesnétek egymásnak. Haszna senkinek se származna belőle... -  szól közbe Mizuki hűvösen. -Nem tudom,hogy Ő e az,vagy sem.-mondja ugyan azzal a hűvösséggel,mint ahogy előbb Mizuki. -Én viszont ha támadásba lendülök,neked nem elsz legközelebb.-morog kihívó testartást felvéve Alicia. Ekkor érdekes fordulatot vesznek a történtek. - Sa... Sajnálom... Nem tudom... Nem tudod... Fáj... – szólal meg Daniel,amitől Alicia tökre elképed.Aliciáról a remgés eltűnik.Komoly,kékes-zöld szemekkel figyel,majd átgondolja a történteket. ~Várjunk csak....Ő is képes a gondolataimban olvasni...talán még mentalista is....Ó én idióta!~ szitkozódik magában,és azonnal menális falat emel elméje köré. Ekor a gondolatok hangja csapta meg a fülét,mintha az illetők kimondták volna hangosan gondolataikat. Egy... Egy idióta... Hogy lehetek képes arra, hogy ennyire... hogy ennyire nevetséges és szánalmas legyek?!-hall meg egy érdekes gondolat foszlányt. Mizuki Danielhez lép,és elveszi a kardját. - Mi ütött beléd? - kérdezi tőle. Alicia lenyugszik,össze szedi gondolatait,és halkan megszólal. -Sajnálom Dan....és eggyáltalán nem vagy idióta,sem szánalmas.-mondja,jelezve,hogy Ő is gondolatolvasó,remélve,veszi a lapot. ~A fenébe! Mért nem adtak képet!Cöh...azt mondta,hogy rá fogok ismerni...nagyon király...talán 25 év múlva rá ismerek.~háborog magában.Majd máson kezd el gondolkodni. ~Talán ha elmondom nekik,hogy bérgyilkos vagyok,egészen másszemszögből látnák a dolgokat...~mereng el egy pillanatra,majd pillantását ismét Danmielre és Mizukira szegezi.

2009.06.17. 11:37 Mizuki Sawa

- Na gyerünk, üss meg! Úgy odaszegezlek a földhöz, hogy életed végéig nem szednek fel onnan... - Vet egy dühös pillantást a lányra. Persze, Daniel se volt kedves, de igazán nem kellett volna belemennie, és tovább provokálnia. Most már tudta, hogy nem akarta a fiút ellneségének. Bár a lány se úgy nézett ki, mint akivel az ember leül teázni és trécselni, tőle mégsem tartott annyira. Talán ezért, mert nem ismerte annyira. Habár Danielt se, és ez a nap, amit vele töltött arra engedett következtetni, hogy az nem a közeljövőben lesz, hogy biztosra mehessen a fiú viselkedését illetően.Figyelemmel kísérte, ahogy mindkét fél megpróbál lenyugodni, és uralkodni magán. - Csak csináld... Életem végéig nem szednek föl onnan? Nagyon nem tud izgatni. De mielőtt megtennéd, előbb én is mutatok valamit... - Még fel se fogta a fiú szavait, az már ki is húzta egy gyors mozdulattal a kardját a tokból, és a lány felé suhintotta. Egy lemondó sóhajjal nyugtázta az apró vágást a lány nyakán, hiszen tudta, hogy ennek nem lesz olyan gyorsan vége. "Mindketten túl makacsok..."   - A következőt nem fogom elhibázni.,, Tett egy óvatos és bizonytalan lépést hátra. Nem volt benne biztos, hogy tényleg jó ötlet-e hátrálni, se abban, hogy tényleg ezt akarja, de azt se tartotta túl jó ötletnek, ha ott marad. - Na ide figyelj, barátocskám. Veszekedhetnénk, ki tartja nagyra magát. És ha annyira tudni akarod, két munkám is ide hozott. Egy férfit keresek. - Amennyiben ez a férfi nem Daniel, akkor azt hiszem, ezzel el is intéztük, és semmi dolgunk egymással... Még mielőtt nekiesnétek egymásnak. Haszna senkinek se származna belőle... - Szavai nyugodtak, ámde hűvösek voltak, és tekintete is erről árulkodott. - Sa... Sajnálom... Nem tudom... Nem tudod... Fáj... - Tekintetét most hirtelen kapja a lánytól a fiúra, és a hűvösség, ami eddig uralkodott benne, most átment zavarodottságba. Megint olyan zavarodottnak tűnt, mint ahogy ár korábban is látta. Nem tudta, mihez kezdjen, mit kéne tennie. Vetett egy pillantást a mögötte álló lányra, majd újabb bizonytalan léptekkel a fiú után indult. Kivette a kezéből a kardot, talán félelemből, hogy valamelyik bizonyalan pillanatában rátámad. - Mi ütött beléd? - hangjában nem votl semmi szemrehányás, csupán kíváncsiság. Nem bírt ellenállni, hogy ne nézzen aggodó tekintettel a fiúra, még ha ez utálta is, ha ezt tette.

2009.06.16. 21:39 Daniel Barth

A lány nyugtató érintésére kissé összerezzen, majd lesöpri magáról a nyugtató érintést, mely vállán nyugszik. Egy mély lélegzetet véve próbálja palástolni rátörő ingerültségét, bár maga sem tudja, miért váltott ki az idegen jelenléte ilyen ellenséges gondolatokat. - Daniel, hagyd, nem ér meg ennyit... – bár Mizuki hangjában semmi ismerőset, semmi érzést nem hall, kissé mégis megnyugszik tőle. Üres, fakó tekintetét a földbe vájja, mintha csak egyetlen, láthatatlan pontra fókuszálna, az ismeretlen mozdulatait azonban mindvégig nyomon követi. Teste mellett lenyúló karjai némán rázkódnak meg minden egyes lélegzetvételekor, szíve vadul dübörög a fájdalomtól; a hűvösségtől, mely évek óta körülveszi. Arcának mély vonásai görcsösen rándulnak meg a csöndbe hasító kegyetlen, idegen hangok hallatán, fejében vad, émelyítő nyikorgásként állnak össze a szavak; ökle reflexszerűen mozdul erős szorításba, azonban egy feszült pillanat után kényszeredetten elengedni hagyja fáradt izmait. - Na gyerünk, üss meg! Úgy odaszegezlek a földhöz, hogy életed végéig nem szednek fel onnan... – néhány dühtől remegő lélegzetvétel után émelyegve emeli hideg tekintetét a hozzá egyre közelebb kerülő lányra. - Csak csináld... Életem végéig nem szednek föl onnan? Nagyon nem tud izgatni. De mielőtt megtennéd, előbb én is mutatok valamit... – félszegen elmosolyodik, egy halk sziszegés mellett, mielőtt egy hirtelen mozdulattal kihúzná éles kardját tartójából, legalábbis annak egyik felét, s ugyanezzel a mozdulattal lendíti a lány arca felé vélt irányba, egy apró, de mély vágást ejtve annak nyakán. – A következőt nem fogom elhibázni... – teszi hozzá lehetetlenül nyugodt hangnemben. Áááh... Francba. Nem gondoltam, hogy ilyen magas... Sebaj, lesz még alkalom... Úgy szeretném látni ennek a görénynek az arcát, amikor átszúrom a torkát... Gúnyosan elmosolyodik, enyhén hunyorogva próbálja kivenni az örök sötétségből a nő alakját, de hiábavaló próbálkozása után csupán egy elkeseredett árny fut végig vonásain, amit fogait összeszorítva tűntet el szívének legmélyebb pontjába, gondolataitól zúgó fejében erőtlenül próbál rendet tenni, ezalatt kívülről tökéletes hidegséget, rezzenéstelen kifejezést erőltet magára. - Na ide figyelj, barátocskám. Veszekedhetnénk, ki tartja nagyra magát. És ha annyira tudni akarod, két munkám is ide hozott. – a nő szinte morgásnak hallatott hangjára felkapja fejét, elgémberedett nyaka csupán egy hangos roppanással ellenzi a hirtelen mozdulatot, mire kissé összeszorul szája. – Egy férfit keresek. – az erőltetett, hűvös szavak hallatára visszahajtja fejét, szemei fáradtan szűkülnek össze, karja tompán megremeg. Nem lehetsz ennyire idióta, hogy a saját érzelmeidet sem tudod korlátozni. Tartsd meg magadnak a véleményed, senki nem kíváncsi rá... – Nem... Nem lehet, hogy ennyire elvesztettem volna az irányítást, még saját magam fölött is. Ölj meg, idegen. – De nem lehetsz ennyire ostoba, hogy csak úgy eldobd a saját életedet... Hát semmit nem jelentett az a sok év, melyet eddig a hátad mögött hagytál... – A sok év?! Kit érdekel a sok év. Annyira fáj... Magam sem tudom, mi, de... Hagyd, hagy tegyem, amit akarok... Elméjében újra meg-megszólal a kísérteties hang, mely eddig végigkísérte szánalmas életét, a hang, talán lelkiismeret? Meglehet... - Sa... Sajnálom... Nem tudom... Nem tudod... Fáj... – összezavarodott hangja néhány lépésének tompa koppanásával keveredik, amint remegő térdekkel hátrál, fejét zavartan előredöntve, remegő karjával kardját maga után húzva a poros földön, egy egyenetlen, mégis egyenes vonalt húzva a földre. Egy... Egy idióta... Hogy lehetek képes arra, hogy ennyire... hogy ennyire nevetséges és szánalmas legyek?!

2009.06.16. 17:10 Alicia

- Dolgozol? Meilisben? Ugyan... Ki hitte el eddig ezt a baromságot? –kérdezi Daniel.Itt még elég nyugodt volt,és mielőtt válaszolhatott volna, még hozzá teszi,elég ingerülten: - Hogy mi mit csinálunk? Én éppen visszafogom magam attól, hogy lekeverjek neked egy pofont... – teszi hozzá.Köpni-nyelni nem tudott Alicia.Először csak állatias morgást hallatot,amit egy oroszlán is megirigyelt volna.Állkapcsn megfeszültek az izmok,és egy hirtelen mozdulattól leesett a kapucni a fejéről,aminek köszönhetően hosszú,szőke fürtjei leomlottek a derekáig. -Na gyerünk üss meg!Úgy oda szögezlek a földhöz,hogy életed végéig nem szednek onnan fel.-sziszegi,és közelebb jön egy lépést.A szeme elsötétült az indulattól,és remegés futott végig rajta. ~Nem!Nem! Nem változhatok át.~parancsolt magára.Rettentően remegett a keze,és ha nem nyugszik el,felkúszik a remegés a gerincére,és onnan nics megállj. - Hagyjuk... És mit is dolgozol? –kérdezi meg. -Mért mondanám el...semmi közöd hozzá.-sziszegi,alig lehet hallani a morgásától. - Nem érdekel, hogy ki vagy, de azt tudom, hogy nem idevalósi, és azt is, hogy nagyon nagyra tartod magad... Ne játszd a mindentudót, mert marhára nem tudod, mi folyik itt. Akár el is húzhatod a csíkot, egész nyugodtan, mielőtt besegítek. – szisszen fel Daniel ismét. -Na ide figyelj barátocskám.Veszekedhetnénk rajta,ki tartja nagyra magát.És ha anniyra tudni akarod 2 munkám, is ide  hozott-mordul fel hangosabban,mint eddig,pedig az már szinte lehetetlen.  -Daniel, hagyd, nem ér meg ennyit...-szólal meg mellette a lány is. -Igaz,nem ér ennyit.-morogja ici-picit halkabban,de a keze még mindig remeg. -A fenébe.-fordít hátatés próbálja kontrolálni a kezeit. ~Nyugalom,Alicia Hurt,nyugalom~vesz mély levegőt,szemei még mindig sötétek a felindultságtól. Vissza fordul és zsebre vágja a kezeit. -Egy férfit keresek.-szólal meg végül fagyos hangon.

2009.06.16. 16:13 Mizuki Sawa

-Dolgozom. És ti?- oldalra dönti a fejét, és úgy szemléli a lányt. Elég furcsán hangzik a válasza. Mielőtt azonban bármit válaszolhatott vagy kérdezhetett volna, Daniel megelőzte. - Dolgozol? Meilisben? Ugyan... Ki hitte el eddig ezt a baromságot? - Felállt, és ismét odalépett mellé, hogy barátságtalan hangnemben folytassa a beszélgetést a lánnyal. Bár már megszokta az ebbéli viselkedést a fiútól, most mégis furcsának találta. Bár maga sem tudta volna megmondani miért. "Ilyen gyorsan megszoktam volna a 'kedvességét'?" - Hogy mi mit csinálunk? Én éppen visszafogom magam attól, hogy lekeverjek neked egy pofont... - Egy óvatos pillantással végigméri a mellette álló személyt. Nem tudja eldönteni, hogy ez a taszító viselekdés most csak az újjonan érkezettnek szól, vagy most vele is így fog újra viselkedni. Hát igen, nem volt kétség, hogy a fiú sokszor beszámíthatatlan volt, és nem lehetett tudni, mire számítson az ember a következő pillanatban. - Hagyjuk... És mit is dolgozol? Egy kérdés, ami őt sem hagyta nyugodni. Kíváncsi tekintetével most ismét az előtte álló lányt fürkészte. Nem is csak a válasza érdekelte, de az is, hogy reagál a fiú viselkedésére. Arra, hogyan reagál egy 'normális' ember Daniel viselkedésére. - Nem érdekel, hogy ki vagy, de azt tudom, hogy nem idevalósi, és azt is, hogy nagyon nagyra tartod magad... Ne játszd a mindentudót, mert marhára nem tudod, mi folyik itt. Akár el is húzhatod a csíkot, egész nyugodtan, mielőtt besegítek. Felemelte a kezét, és nyugtatóan a fiú vállára rakta. Maga sem igazán hitte, hogy hallgatni fog rá. Ez a mozdulat sokkal inkább egy reflex votl, semmint egy átgodnolt cselekvés. - Daniel, hagyd, nem ér meg ennyit... - szólalt meg most már ő is halkan. Hangjában semmi parancsoló nem volt, se kérés. Semmi féle érzelemről nem árulkodott.

2009.06.15. 15:02 Daniel Barth

Csak halk töredékként jutnak el hozzá a szavak, melyek kettejük közt zajlanak, azonban egy szóra felkapja a fejét, s gúnyosan elmosolyodik. - Dolgozol? Meilisben? Ugyan... Ki hitte el eddig ezt a baromságot? – kérdezi barátságtalan hangnemben, mielőtt újra föltápászkodik, és odasétál Mizuki mellé. Dolgozni... Mit lehet itt dolgozni? Összesöprögeti a fél méter vastag port, ami az évek alatt lerakódott, vagy mi?! Hülyeség... - Hogy mi mit csinálunk? Én éppen visszafogom magam attól, hogy lekeverjek neked egy pofont... – a legtermészetesebb hangját veszi elő, mintha ez normális lenne. Ugyan, minek? Bár kétségtelenül megérdemelné, ráadásul nekem is jól esne levezetni a feszültséget... Önelégülten elmosolyodik, azonban amikor sérült vállát próbálja megmozdítani, kissé eltorzulnak vonásai, mégis magabiztos marad, már amennyire csak tőle kitelik. Láthatatlan szemeiben felcsillan a fény, de végül csak lemondóan sóhajt. - Hagyjuk... És mit is dolgozol? – mondandójának utolsó szavát kelletlen hangsúllyal nyomja meg, kissé gúnyos hangneme továbbra sem tűnik el. Mit akarhat itt, egy ilyen átlátszó hazugsággal? Ki hinné el, hogy valaki Meilisben dolgozni akar...? Nem tévesztett várost, és Norlana az ő helye? Túlságosan is bizonytalan, hogyan kéne az idegenhez szólnia, ezért inkább taszító, elhidegült énjét mutatja, valós tulajdonságait mélyen elrejti magában, érzelmeit tökéletesen elrejti, arcáról, mozdulatairól semmi nem olvasható le. Furcsa... Nem idevalósi, az biztos. Mintha tudna valamit, amit nekem is kéne... De csak egy idegen, akiben nem bízhatok meg. Soha! - Nem érdekel, hogy ki vagy, de azt tudom, hogy nem idevalósi, és azt is, hogy nagyon nagyra tartod magad... Ne játszd a mindentudót, mert marhára nem tudod, mi folyik itt. Akár el is húzhatod a csíkot, egész nyugodtan, mielőtt besegítek. – hangja lehetetlenül higgadt, mégis utálatos, amint tekintetét az előtte álló lányra emeli.

2009.06.15. 14:21 Alicia

A lány mégjobban lehúzza a kapucniját,és az mögül szemléli az idegeneket. -Hagyd...nem ellenség.-mondja a srác. ~Ó hat udnád,mekkorát tévedhetnél,ha éppen nem megvédenem kéne valakit,hanem normális munkakörben lennék~húzodnak ajkai félszeg mosolyra. -Daniel Barth.-tápászkodik fel. ~Erre magamtól is rájöttem~rötyögött magában,de pokerarcot vágott a külvilágnak.A port kezdte el kavargatni. -Mizuki.-mutatkozik be a lány is. ~hö...höhö~nevet magában. -Bocs,dolgom van.-szólal meg Daniel,és távolabb ment. -Mit csinálsz itt?-kérdezi Mizuki. ~Na Alicia Hurt,most találj ki valami hihetőt...~grimaszol. ~Ó én hülye! Mért nem a legkézenfekhetőbbet mondom?!~morogja úgy magában. -Dolgozom.-válaszolta egyszerűen. -És Ti?-kérdez vissza.

2009.06.15. 14:01 Mizuki Sawa

Lassan kibontakozott egy nő alakja az éjszaka sötétjében. Érezte, hogy tekintetével őket nézi, és kicsit erősebben markolta a fegyverét. - Üdv. Alicia vagyok. - Egyik szemöldökét felhúzva szemlélte. Nem tudta, mihez kezdjen a szituációval. Egyszer csak felbukkan egy idegen, és ahelyett, hogy kételkedne bennük, inkább még be is mutatkozik. - Hagyd... Nem ellenség. - A fiú hangjára hátra fordul, és végigköveti a mozdulatait, ahogy lassan feltápászkodik. Amikor oda lép hozzá, és vállára teszi a kezét, lassan leengedi a kardját. - Daniel Barth... - Mizuki. - válaszolja egyszerűen, amíg elrakja a fegyverét. - Bocs, dolgom van... - Daniel felé kapja a fejét, és az eddigieknél is jobban összezavarodva néz utána. Nem érti mi ütött belé, de most nincs ideje ezzel foglalkozni, így inkább megint a lány felé fordul. - Mit csinálsz itt? - kérdezi halkan, és nem sokkal kedvesebben, mint az előbb bemutatkozott. Nem igazán állt szándékában bunkónak lenni, vagy valami, de ilyen volt. Nem szívesen engedett közel magához senkit, és ha az ember kedves, akkor sokan már azt hiszik, hogy hű de nagyszerű minden. Persze ez alól kivétel volt Daniel, de azt ő sem értette. És nem a kivétel erősíti a szabályt? Nem tetszett neki a szituáció, de nem tudott ellene semmit tenni. Sokkal szívesebben húzódott volna inkább ő el, és hagyta volna, hogy a fiú beszélgessen az idegennel, de erre nem volt esélye, így hát lemondóan sóhajtott, és továbbra is szemmel tartotta a lányt. Nem mintha nem bízott volna, bár ez is benne volt, csak nem szívesen engedte volna szem elől, és így legalább lefoglalta magát valamivel. Addig sem kellett magával foglalkozni, a fáradtságával, és azzal, hogy mennyire le volt gyengülve. Térdei megremegtek teste súlya alatt, és azzal fenyegetőztek, hogy berogynak, de végül sikerült talpon maradni.

2009.06.15. 12:54 Daniel Barth

Halk, monoton lépések közelednek, de fejének kíméletlen zúgásától képtelen meghallani, akár csak néhány, értelmetlen szót sem. Gondolatai túlságosan elmosódtak ahhoz, hogy akár egy elkeseredett mozdulatot is képes legyen tenni, testének minden pontja fáradt sajgással ernyed el, légzése egyre jobban lelassul, mígnem észrevehetetlen szuszogássá nem alakul át. Csendes, kivehetetlen szavakat vél hallani a közelből, mire kissé összerezzen, szemeit lassan, fáradtan nyitja ki. - Üdv. Alicia vagyok. – kissé meglepődik a nő nyitottságán, de nem szól semmit, csupán továbbra is szótlanul fekszik a földön. Ki a pokol lehet ez? Van egy olyan érzésem, hogy nem ellenség... Ahhoz túl.. más... - Hagyd... Nem ellenség. – suttogja maga elé, majd karjának segítségével kissé remegve felül, végül imbolyogva bár, de föl is áll. Térdei tompán megremegnek, de egy gyors mozdulattal kirázza magából fáradtságát, s lazán Mizuki vállára támaszkodva megáll, karjával lefogva annak fenyegetően tartott kardját. Kabátjának ujjával letörli arcáról vérét, mely a szeme alatti mély vágásból még mindig enyhén csöpög le. - Daniel Barth... – szavai hidegen, unottan törik át a pillanatnyilag beálló fagyos csendet. Csak unottan néz maga elé, hallgatva saját, egyenletes légzését, miközben, csak úgy szórakozásból előhúzza kardjának egyik felét, s felkaparja a betonra évek alatt lerakódott vastag porréteget, mely rögtön felkavarodik, s összekeveredve az amúgy is mérgező Meilisi levegővel, fullasztó homályt varázsol hármójuk köré. Néhány fulladozó köhögés után abbahagyja az értelmetlen játékot, s fegyverét egy erőteljes mozdulattal visszacsúsztatja annak helyére. - Boccs, dolgom van... – fordul meg egy heves mozdulattal, majd sietős léptekkel egy közeli ház falához vonul, s ott hátát nekidöntve a repedezett tégláknak, lecsúszik a földre. Térdeit felhúzva, kezét térdein pihentetve vesz egy mély levegőt, s azt lassan kifújva hallgatózik, hátha valami „érdekes” dologról esik szó a két lány között, bár igazából nem reménykedik semmiben.

2009.06.15. 11:09 Alicia

A csöndes utcán sétáló lány gondolatokat hall meg. ~Ezek szerint vannak az utcán~nyugtázza,és mostmár halkabban lépked,kikerül pár ágat a földön,készelétben tartva kezeit,ha ellenségek lennének,akkor egy mozdulattal támadásba tudjon lendülni. ~Ketten vannak...~bólint magának,és közelebb oson. Mikor közelebb ér,meglát egy lányt,és egy földön alvó fiút.Ezen megrökönyödött. ~Elég furcsa egy városba csöppentem én!~kuncog magában.Leereszti kezeit,és közelebb lép. -Üdv.-köszön halk hangon.Végig méri előbb a lányt,majd a földön alvó fiút. ~Nem sok veszélyt jelentenek számomra~nyugszik meg,és sóhajt egy mélyet. Nem tudta,bemutatkozzon előbb Ő,vagy megvárja,míg a hölgyemény is bemutatkozik.De aztán inkább megszólalt: -Alicia vagyok.-mutatkozik be,így bunkónak már nem tarthatják...annyira.

2009.06.14. 21:31 Mizuki Sawa

- Ne köszönj semmit. Nem az én érdemem. - A fiú hűvös hangja bántja egy kicsit, de nem szól semmit. Megfogja a kezét, amit felé nyújtott, és felállt. - Nélküled nem ment volna... - Nem akarta, hogy a fiú csak így leintese, hiszen igenis sokat köszönhetett neki, attól függetlenül hogy ez tetszik-e neki vagy sem. Szomorúan szemlélte a sebet a fiú arcán, amit nem tudott megakadolyázni, de úgy döntött nem tesz semmi féle megjegyzést arról, hogy ellátná. Mikor a fiú fáradtan rogyik a földre letérdel mellé. Még mindig megpróbál megnyugodni, és lassan feldolgozza az imént történteket. Halványan emlékezett rá, hogy egy időben, amikor Norlanában a kísérleteket hajtották végre rajta csak messziről érzékelte a dolgokat. Mint egy kívülálló... Most már megértette, hogy akkoriban is valószínüleg a másik személyiség vette át a hatalmat a teste felett. Megborzongott a gondolattól, hogy vajon már hányszor történt meg, és hogy még hányszor történhet meg. Elfogta a pánikus félelem, hogy ha a másiknak siekrül győzedelmeskednie, akkor ő örökre eltűnik. - Jön valaki. - gondolataiból a fiú még mindig hűvös hangjai ránották vissza a rideg valóságba. Bár érdekelné az idegen kiléte, de nem traktálja a fiút a kérdéseivel. Tekinteté a fiú felé fordítja, aki most végül nyugodtan elaludt mellette. Egy mosollyal nyugtázta, hogy Danielnek végre sikerült elaludni. Felállt, felvette a kardját, ami az előbb kiesett a kezéből, és visszasétált  a fiú mellé. Nem tudta, hogy aki jön ellenség-e, vagy tényleg feléjük tart-e.  Csak azt tudta, hogy ha Daniel addig sem ébred fel, neki kell emgvédenie.

2009.06.14. 21:04 Daniel Barth

Észrevesz némi habozást a lány légzésén, ettől kardját csak még erélyesebben nyomja neki nyakának, néhány milliméterrel ölni lenne képes, mégsem teszi. Vár valamire... - Dan, köszönöm... – a halk suttogás hallatán végül karjával elengedi fegyvere görcsös szorítását, s visszahúzva azt becsúsztatja a kardhüvelybe, mely hátán feszül. Néhány bizonytalan lépéssel kardjának eldobott másik felénél terem, majd azt fölvéve társa mellé tolja a bőrtartóba. - Ne köszönj semmit. Nem az én érdemem. – feleli hűvösen, miközben karját nyújtja a földön fekvő alaknak, majd mikor annak érintését saját kezén érzi, segít neki fölállni. Zavarodva áll meg a lány előtt, fáradt alakja már közel sem olyan magabiztos, mint egy perccel ezelőtt, sokkal inkább fáradtnak, meggyötörtnek hat. Arcán végigfolyik néhány csepp vér, a kard vájta sérülés azonban már kissé kezd begyógyulni. Sajgó vállára rakja kezét, mielőtt súlya alatt megremegő lábai felmondanák a szolgálatot, s egy pillanat alatt újra a poros, kemény földön találja magát. Halkan felsóhajt, amint teste felett újra a fáradtság veszi át az irányítást. Nagyszerű... Mint egy gép, aki csak akkor kapcsol be, ha valakinek szüksége van rá... Szánalmas. Hogy lehetek ennyire gyenge, ennyire... ennyire gyenge! Néhány tompa, távoli lépés rezegteti meg teste alatt a száraz, töredezett betont, mely valaha út lehetett, mostmár azonban csak tükörképe régi önmagának, mint a legtöbb épület Meilisben. Tenyerét a föld felé fordítva érinti kezét a földhöz, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg nincsenek egyedül. - Jön valaki. – böki ki hidegen, karjai megremegnek, de nem képes felállni, így csak reménykedik abban, az illető nem ellenség. Már csak ez hiányzott... Újabb ismeretlen ember, egy újabb lény, akiben nem leszek képes megbízni... Ellenség? Nem tudom... Nem cyborg, abban biztos vagyok... Csak várakozón felsóhajt, miközben az egyre közeledő léptek ütemét próbálja felfogni. Ember, Meilisben? Ilyen sincs túl gyakran... Szürke haját néha meg-meglebbenti az erőtlen, Meilisi szél, de tincsei minduntalan visszahullanak fakó szemei elé, védelmezőn takarva hideg tekintetét. Fáradtan ernyed el testének minden izma, fáradtságától még a közeledő idegen léptei sem riasztják föl. Egyenletes légzését hallgatva lassan álomba merül, némán fekve a földön adja át magát a zavaros gondolatoknak, az álmoknak, melyek nem rémálmok többé.

2009.06.14. 20:02 Alicia

Egy kecses árny suhant el sikátorok és házak között. Egy pilanatra felugrott egy fára,és onnan kémlelt,majd ismét leugrot af öldre,és mostmár nyugodtan sétált zsebrerakott kézzel. Nem tudni,ki lehe az,amíg elő nem kerül egy szőke hajtincs a kapucni alól.Alicia morgolódva lépked Meilisben. ~A fenébe! Minek kellet nekem elvállalnom ezt a munkát?Már akkor tudtam,hogy nagy baklövés lesz.Sütkérezhetnék valahol,ahelyett mit csinálok?Egy srác után rohangálok,hogy megvédjem!Ki látott már ilyet?~dühöng és szidja magát magában. Körülnéz.Már első látásra nem ettszett enki a hely,és nem szívesen jött volna ide,de ami muszály az muszály.Elvállalta a melót.Sóhajt egy mélyet,és neki vág az utcának. ~De hol keressem?Foghalmam sincs merre lehet!Az Isten verje meg!~gondolkodik,majd megáll az utca közepén.Már nem rohangált annyi ember az utcán,minenki sietett haza. ~Nem csodálom~emeli égnek tekintetét. ~Na nézzük,hátha még az utcán van.Reménykedjünk~fohászkodik.

2009.06.14. 18:22 Mizuki Sawa

A semmiből febukkanó fegyver, ami mint kiderül Danielhez tartozott, váratlanul érte, és hátrált egy lépést, de a fiúnak sikerül sakkba szórítania. - Fogd be a pofád, és tűnj el ebből a testből, mielőtt még darabokra vágom... Nem akarsz meghalni, márpedig ha még három másodpercnél tovább itt játszod a nagymenőt, esküszöm többet senki, és semmi nem fogja tudni ezt a testet megszállni, vagy akár csak irányítani. - Minden túl gyorsan történik, a fiú hirtelen a földre taszítja, és a kardja a nyakának szegeződik. - Tűnés... "Nem, nem tenné meg... Túl sokat számít neki ez a csaj, képtelen lenne megtenni. Vagy... mégsem?" Kezdett elbizonytalanodni. A fiú egész lénye azt sugározta, hogy képes lenne megtenni, ha kell, és ez elbzonytalanította. Már korántsem votl annyira biztos a dolgában. De esze ágában sem volt feladni. Lázasan gondolkodott azon, mit is tehetne. Kereste a megfelelő lehetőséget, a kiútat ebből a szituációból. "Nem adhatom fel a lehetőségem, amire annyit vártam! Nem fogok emiatt az idióta miatt lemondani róla! Kell lennie egy kiútnak!" - Évek óta, te vagy az első, akiben megbíztam... Nem engedheted, hogy ez csak úgy összetörjön... Kérlek, tedd meg... Tedd meg értem... - A fiú szavainak sikerültek eljutniuk ahhoz, akihez kellett, ami reménységgel töltötte el, és már nem érezte olyan gyengének magát. A néma harc újra kezdődött a testben. Ezúttal már korántsem volt olyan biztos magában, és a győzelmében, főleg nem így, hogy a másik fél felerősödött, és segítsége is volt. "Lebecsültem őket... Erősebbek, mint gondoltam..."  A kétségbe esett harc már nem tartott sokáig. Az arcán újra meglágyultak a vonások, és szemeibe visszatért a kedves fény, és egész testében remegett. Mellkasa gyorsan mozgott fel-le, ahogy levegő után kapkodott. - Dan... Köszönöm... - hangja csak egy halk suttogás, túlságosan is kimerítették az imént történtek, de most nem kellett attól félnie, hogy a másik újra felbukkanik.

2009.06.14. 17:29 Daniel Barth

Egy öntelt vigyor jelenik meg a képén, mikor észreveszi a habozást, a mozdulatokat, melyek mostmár korántsem olyan biztosak, mint amilyennek azokat lány elképzelte. Pont, ahogy gondoltam... Mizuki, kérlek, ne hagyd el magad, különben nem csak nekem, de neked is véged. Csak bírd ki még egy kicsit... Reméli, gondolatai valamilyen formában eljutottak a „címzetthez”, azonban a lány heves kitörései ellenére sem hajol le néhány méterre előtte fekvő kardjáért, csupán továbbra is lehajtott fejjel áll. - Nem, nem hagyom! Miattam vagy még életben! – a kissé kétségbeesett szavak, melyek most halk ordításként törnek a felszínre, a szavak, melyekre várt. Egy pillanatnyi habozás áll be mozdulatain, de végül akadozva, mégis gyorsan lehajol, s immár kezében tartva fegyverét azt a lány felé szegezi, majd mikor az egy lépést hátrál, közelebblép hozzá. - Fogd be a pofád, és tűnj el ebből a testből, mielőtt még darabokra vágom... Nem akarsz meghalni, márpedig ha még három másodpercnél tovább itt játszod a nagymenőt, esküszöm többet senki, és semmi nem fogja tudni ezt a testet megszállni, vagy akár csak irányítani. – kardját egy heves mozdulattal megfordítva, annak markolatával a földhöz taszítja a meglepett lányt, vagy inkább csak azt, aki irányítja testét, majd egy újabb gyors mozdulattal fegyverének hegyes végét torkához szorítja. – Tűnés... – sziszegi maga elé, megmerevedett izmai bármiféle ellentámadásra felkészülten várják annak reakcióját, de a jelenleg mozgásképtelen lány, ha egyetlen mély sóhajt is kienged száján, azonnal az éles fegyver végén fogja viszontlátni saját vérét. Nem fogja megkockáztatni a saját életét... Mizuki, kérlek légy erős. Ne hagyd el magad, és ne hagyd, hogy a semmiért harcoljak... Arcán egy sűrű, vörös csepp folyik végig, szája mellett végighaladva, majd idegesítően lassú mozgással csöppen le a földre; több őt követő vércseppel a földön egyesülve lassacskán egy egész apró pocsolya keletkezik lábai előtt, tekintete egy pillanatra sem rebben meg, végig az előtte fekvő lányra összpontosítja minden figyelmét. Most nem szúrhatom el... Nem veszíthetek, nem lehetek olyan gyenge, hogy ebből a helyzetből veszítsek! Nem engedhetem el csak úgy... Ahhoz túl sokat jelent nekem... - Évek óta, te vagy az első, akiben megbíztam... Nem engedheted, hogy ez csak úgy összetörjön... Kérlek, tedd meg... Tedd meg értem... – szavai túlon túl tiszta érzelmekről, mégis eltompíthatatlan fájdalomról adnak értést, szavaival próbálja felébreszteni a lányban még valahol lakozó igazi énjét, hangjával harcra készteti az elvakult, megtört testet... Ted meg értem... Ne hagyd elveszni azt, amiért eddig harcoltál... Csak egy pillanat, egy pillanat alatt szertefoszlik az az álom, melyért annyi ideig szenvedtél! Ne hagyd magad, kislány! Még fel kell jutnod... Fel kell jutnunk...

2009.06.14. 16:24 Mizuki Sawa

Egy gonosz vigyor jelenik meg az arcán, amikor meglátja a fiú sebéből kicsorduló vért, de még így sincs teljesen megelégedve. Sokkal nagyobb kárt akart okozni, mélyebb sebet, nagyobb fájdalmat, de valami visszafogta. - Lehet... Lehet, hogy nincs esélyem, de akkor sem megyek el. Élhetem tovább az életemet? Kösz, hogy megengeded, de szeretném én eldönteni, hogy mikor, és mit teszek. - Az eddigieknél is jobban felidegesíti, hogy a fiú még ebben a helyzetben is nyugodt tud maradni.- De ha úgyis ennyire meg akarsz ölni, hát tessék, itt vagyok. Nem félek tőled, akármennyire is produkálsz. Csak egy lépés. Úgyis képtelen vagyok arra, hogy rád támadjak, nem igaz? Hát akkor mire vársz, tessék! Meglepődve figyeli, ahogy a fiú kinyújtja a karját, és elereszti a kardját. "Ebbe meg mi ütött? Ez tényleg meg akar halni?"   Habozás nélkül felemeli a kardját, és lesúlytani készülne, de valami, vagy sokkal inkább valaki megint megakadályozza. "Ezt nem hiszem el! Muszáj egyfolytába közbe avatkoznod? Ha nem fejezed be most rögtön, garantálom neked, hogy nem leszek kegyes a kis barátodhoz, és lassú fájdalommal teli halála lesz!"   Az újabb próbálkozását ismét megakadályozza, de érzi, hogy Mizuki egyr jobban kezd elgyengülni, és már nem tud neki sokáig ellenállni. Most már nem tarthat sokáig, és ténylegesen övő lesz a győzelem. De még így is túl sokáig tart. Egyenlőre nem tud a fiúval foglalkozni, muszáj MIzukit legyőzni, aki újra és újra megpróbálja megakadályozni, hogy bántsa a fiút. Az egész eléág furán néz ki, ahogy egyik pillanatban megindul, a másikban pedig ismét megtorpan. - Nem, nem hagyom! - kiabállja hangosan. - Miattam vagy még életben! - "Ha nem lettem volna ott Norlanában, te már rég halott lennél! Jogom van ebben a tstben lenni, sokkal több, mint neked! A végén úgyis az enyém lesz, én fogok nyerni!"   Továbbra is dúlt a háború a két személyiség között, hogy kié legyen a test, és közben mindketten kezdtek elgyengülni, és kifáradni. Hirtelen a térdeire rogy, és közben megpróbálja megtartani az uralamt a test felett. Egyenlőre úgy néz ki, ez sikerül is neki. Mizuki már eléggé kifáradt azelőtt is. Többet nem tud elérni, mint hogy megakadályozza a fiú ellen irányított támadásokat. De arra, hogy visszakapja a testét csak úgy lenne esélye, ha a másik személyiség még nála is jobban legyengülne.

2009.06.14. 14:57 Daniel Barth

Némán áll, fejét kissé oldalra döntve, lábai néha meg-megremegnek súlya alatt, hiszen fáradtsága már rég átjárta testét, csupán kiválóan tudja titkolni. - Gyengébbnek? Na jól van, eddig tartott a te nyomorúságos életed, mostmár kezdesz az idegeimre menni! – A lány gyors mozgása meglepi, nincs ideje arrébb ugrani, vagy akár hárítani a támadást, csupán meglepve bámul maga elé, amint a kard éle arcát súrolja, egy hosszú, mély vágást ejtve rajta. Máris lebecsültem volna...? Nem... Túl gyors, nincs elég erőm kitérni előle, képtelen vagyok támadni... Nem veszíthetek, de ez milyen árat követel? - Miért nem adod fel? Ellenem nincs esélyed! Most viszont mivel kegyes pillanatomban vagyok, megengedem, hogy elmenj. Csak el kell felejtened Mizukit, és élheted tovább az életedet, nem te vagy a célom, rád nincs szükségem! – csak ellenkezőn a lány felé fordítja kardjának megcsillanó élét, majd egy mély sóhaj után egy lépést közelít felé. - Lehet... Lehet, hogy nincs esélyem, de akkor sem megyek el. Élhetem tovább az életemet? Kösz, hogy megengeded, de szeretném én eldönteni, hogy mikor, és mit teszek. – hangja mindvégig higgadt, és egyöntetű, szinte már idegesítően nyugodt. Hogy tudnék úgy rátámadni, hogy ne sebezzem meg? Képtelenség... Túlságosan is közel került hozzám ahhoz, hogy most csak úgy, minden ok nélkül rátámadjak, még hogyha... Még hogyha ez nem is az igazi énje...!! - De ha úgyis ennyire meg akarsz ölni, hát tessék, itt vagyok. Nem félek tőled, akármennyire is produkálsz. Csak egy lépés. Úgyis képtelen vagyok arra, hogy rád támadjak, nem igaz? Hát akkor mire vársz, tessék! – kezét előrenyújtva fogását lassan ereszti el kardjának markolatáról, mígnem az hangos koppanással, a vas jellegzetes hangjával csapódik a földnek. Karját visszahúzva lehajtott fejjel áll meg. Mi a fenét csinálok...? Hát hülye vagyok? De most már késő...

2009.06.13. 20:51 Mizuki Sawa

- Igen? És ha te vagy az erősebb, akkor „általában” mért ő kerekedik fölül? Pont fordítva kéne lennie, nem gondolod? Kitartóbb, te? Tőlem sem egyszerű megszabadulni, de azt hiszem, menni fog az, hogy téged kicsináljalak... - Mert ő volt előbb ebben a testben... De nem tart sokáig, és enyém elsz ez a test, és akkor ő örökre eltűnik! És azt már vettem észre, hogy nem könnyű tőled megszabadulni... Arról pedig, hogy te kicsinálsz engem csak álmodj tovább! - A fiú változása feltűnt neki, és nem igazán volt tőle elragadtatva, túl magabiztosnak tűnt. - Tudod, előnyt adok a gyengébbnek... A támadást te kezdheted... - Gyengébbnek? Na jól van, eddig tartodd a te nyomorúságos életed, msotmár kezdesz az idegeimre menni! - Felemelt kardjával neki rontott a fiúnak. Hirtelen elfogja az aggodalom, de ezek az érzések idegenek neki, nem tőle származnak. "Maradj már nyugton, a barátodnak mindjárt vége, és utána te következel, ne izgulj, téged se hagylak ki!" Morog magába, mikor feltűnik neki, hogy Mizuki mindent érzékel, amit ő átél, vagy legalábbis egy-egy pillanatot sikerül elkapnia. - Miért nem adod fel? Ellenem nincs esélyed! Most viszont mivel kegyes pillanatomban vagyok, megengedem, hogy elmenj. Csak el kell felejtened Mizukit, és élheted tovább az életedet, nem te vagy a célom, rád nincs szükségem!

[1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [Korábbi]