Új bejegyzés Frissítés

2009.06.01. 17:26 Mizuki Sawa

- Megmondtam, hogy nem tudsz visszatartani... - Én nem is akarlak visszatartani, én csak... én... én aggódom miattad... - mondja halkan lehajotott fejjel, de azért követi a fiút. - Nem kell a segítséged... Maradj csak itt nyugodtan... - Nézi, ahogy a fiú végigvonszolja magát az utcán, látszik, ahogy lassan elhagyja az ereje. - Nem kell segítség... Nem vagyok gyenge! Egyedül megyek. Nem kockáztathatom a te életedet is. Pontosan tudom, hogy őrültség, amit csinálok, és azt is, hogy az esélyem egyenlő a nullával. Sajnálom, de most nem jöhetsz velem... - A fiú hangja parancsolóan csneg a füleiben. - Ha követsz, azt soha nem fogom megbocsátani neked... - Haggyad ezt a "kedveskedést"... Inkább mond meg, hogy nincs rám szükséged, mond azt, hogy hasztalan vagyok. Hogy egyszerűen utálod a jelenlétemet, és nem akarod, hogy kövesselek! Mond azt, hogy nem akarsz többé látni... - Könnyei végigfolynak az arcán úgy kiabál a fiúval. Kimondta azt, amitől félt. "Hasztalan vagyok, senkinek sincs rám szüksége... Senki nem bír elvisleni..." - Egy senki vagyok... Nem számítok.... Vetett még egy pillantást Danielre, majd megfordult, és lassú léptekkel elindult a másik irányba maga mögött hagyva a fiút, és minden mást is.

2009.06.01. 16:39 Daniel Barth

- Igazad van, nem hagyhatjuk, hogy másokkal is ez történjen... De... Nem mehetsz fel most... Kérlek, előtte legalább pihenj, és kötözzük be a sebeidet... A lábadon is alig állsz, így senkinek nem tudsz segíteni... Csak erre kérlek, ígérem, nem tartalak vissza utána, sőt veled megyek, ahogy azt ígértem, és  segítek, de előtte... Előtte pihenj... – némán hajtja le fejét, azonban néhány pillanattal később tekintetét mélyen, áthatóan a lányba vési. Tüdejéből hörgő, fulladozó köhögés szakad fel, mitől kissé megremeg, karjait a falnak támasztva próbál talpon maradni. - Megmondtam, hogy nem tudsz visszatartani... – hangja ellenkezést nem tűrő hangnemben szólal fel, de némi megtörtség, fáradtság is disszonál benne. Kardjának egyik felét kihúzva a bőrhüvelyből, mely hátán szorul, a földhöz érinti, s azon támaszkodva tesz meg ismét néhány újabb lépést. „Miért vagyok ilyen gyenge? Ilyen fáradt? Nem jellemző rám... Ez a lány, mintha kiszívná minden energiámat... Különös...” - Nem kell a segítséged... Maradj csak itt nyugodtan... – néz hátra egy röpke pillanatra, mielőtt szédelgő lépteivel tovább haladna a kihalt, sötét utcán. „Makacsság... Mint mondtam, a végzeted... Senkiben nem bízol... Baromság.” – fejét enyhén megrázva próbálja kiűzni magából az ellenséges gondolatokat, melyek behálózzák tudatalattiját. - Nem kell segítség... Nem vagyok gyenge! – sziszegi maga elé alig hallhatóan, mintha csak magának akarna bizonyítani. „Hogy is akarok feljutni..? Hiszen a legközelebbi légjáró is kilométerekre van, és ráadásul azzal felszállni sem lehet! Képtelenség... De akkor is találok egyet, ha órákat kell fel-alá sétálgatnom!” – elszántságtól vezérelve léptei magabiztosabbak, fegyverérre azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik. Jobbjával bal vállát szorongatja, melyet kíméletlenül végighorzsolt a durva betonfal, s lassan kezd belőle szivárogni vöröses vére. Szemeit a pillanat erejéig hunyja be, erőgyűjtés céljából, azonban mikor kinyitja őket, még gyengébbnek, fáradtabbnak, elesettebbnek érzi magát, mint eddig bármikor. „Vajon mi lenne az utolsó gondolatom? Milyen lehet a halál? Furcsa módon nem félek tőle... De hát miért is félnék? Egyszer úgyis vége lesz szánalmas életemnek. De mikor? Ha feljutok, vajon mi vár rám? Képes leszek egyáltalán akármit is tenni? Pont én, aki még egy légjáró fedélzetén sem tud tájékozódni? Mit is vártam...? Akár már most is feladhatom... De nem! Akkor is megteszem, ami tőlem telik!” – pillanatnyi habozás vehető észre akadozó mozdulatain, de a néhány röpke másodperc után újra elszántan vág neki szédelgő lépéseivel az éjszakának. - Egyedül megyek. Nem kockáztathatom a te életedet is. Pontosan tudom, hogy őrültség, amit csinálok, és azt is, hogy az esélyem egyenlő a nullával. Sajnálom, de most nem jöhetsz velem... – fordul vissza az őt követő lányra, szavaiban ellenkezést nem tűrő, parancsolgató hangnem csendül fel. - Ha követsz, azt soha nem fogom megbocsátani neked... – szavai halál komolyan, mégis kissé fáradtan csengenek. „Nem engedhetem, hogy velem tartson. Nincs szükségem segédre, ezt magamnak is be kell bizonyítanom. Különben sem bízhatok meg benne, még akkor sem, ha ilyen kedves. Egyszer jól átvágtak, pedig az is ugyanilyen tenyérbemászó volt... „

2009.06.01. 15:52 Mizuki Sawa

A fiú kirántja kezét a kezéből, de megáll, tekintetét magá érzi. - Hát nem érted? Ez a harc már régen nem az életemért megy... Azt már régen föladtam... De talán másokét még megmenthetem, és ha így van, akkor nincs vesztegetni való időm! Ha itt maradok, úgyis kezdődik elölről az egész... Lejönnek megint, és végigjátsszák ugyanazt, amit egyszer már megtettek. Nem fogják. Így is- úgy is meghalok... Akkor pedig nem akarom szánalmasan, egy újabb kísérlet miatt elveszteni az életem... Ezt még te sem gondolhatod komolyan... Véget kell vetni a Norlana által jónak tartott szabályoknak. Fölmegyek, akármit is teszel ellene. Ha megkötözöl, és bezársz valahova, akkor is megtalálom a módját, hogy fölmenjek... Csnedben hallgatja a fiú mondandóját, és közben leperegnek előtte a képek. Annak a bizonyos napnak az emlékei, amikor felvitték őt, aztán a bezártság, és végül a kísérletek. Utána pedig elképzelte, ahogy egy másik ártatlan gyereket visznek fel. Szemei ismét megtelnek könnyekkel. - Igazad vna, nem hagyhatjuk, hogy másokkal is ez történjen... - Lassan beszél, és szavai halkan csengnek. - De... Nem mehetsz fel most... Kérlek, előtte legalább pihenj, és kötözzük be a sebeidet... A lábadon is alig állsz, így senkinek nem tudsz segíteni... Csak erre kérlek, ígérem nem tartalak vissza utána, sőt veled megyek, ahogy azt ígértem, és  segítek, de előtte... Előtte pihenj... - Kérlelve nézi a fiút.

2009.06.01. 15:18 Daniel Barth

- Ne legyél hülye! Végeznének veled, még mielőtt felfognád, mi történik... Milyen idő jár le? – egyre közeledő léptek zaja; szavak, melyek lassan mellette szólalnak meg. – Mit akarsz rendbe hozni? Nem mehetsz fel egyedül, és pláne nem ilyen állapotban. Nem engedhetem, nem mehetsz fel egyedül! Ha mész, veled megyek... Daniel, állj meg! – a lány érintésére kissé összerezzen, azonban nem néz rá Mizukira. – Kérlek, légy logikus, nem mehetsz fel most... Némán rántja ki kezét a lány szorításából; imbolyogva feláll, vállát a falhoz szorítva támaszkodik. Egy erőtlen sóhaj után ránéz Mizukira, tekintete elveszik a lány sötét alakjában. - Hát nem érted? Ez a harc már régen nem az életemért megy... Azt már régen föladtam... De talán másokét még megmenthetem, és ha így van, akkor nincs vesztegetni való időm! – megtörhetetlenül magabiztosan csengő hangja mondandója utolsó felénél fáradtan megcsuklik, remegő térdeivel fáradtan próbál továbbvánszorogni. „Ez a beszéd, Daniel... Mostmár csak kivitelezned kell a tervedet...” - Ha itt maradok, úgyis kezdődik elölről az egész... Lejönnek megint, és végigjátsszák ugyanazt, amit egyszer már megtettek. Nem fogják. Így is- úgy is meghalok... Akkor pedig nem akarom szánalmasan, egy újabb kísérlet miatt elveszteni az életem... Ezt még te sem gondolhatod komolyan... Véget kell vetni a Norlana által jónak tartott szabályoknak. Fölmegyek, akármit is teszel ellene. Ha megkötözöl, és bezársz valahova, akkor is megtalálom a módját, hogy fölmenjek... – zihálva próbál továbbra is talpon maradni, a betontól fölsebzett vállait felszisszenve szorítja meg. „Muszáj feljutnom. Nem lehetek gyenge... Nem lehetek!”

2009.05.31. 20:55 Mizuki Sawa

Szipogását egy ismerős hang szakítja meg a háta mögül. - Fogd már be... - tátott szájjal nézi a fiút, hiszen nem tudja neki szól-e, viszont rajta kívül nincs ott senki más. Pislogva nézi, ahogy a fiú erőtlenül feláll, és odalép hozzá. - El kell mennem... Föl kell jutnom... most... Lejár az idő. Annyira ledöbben, hogy némán néz a távolodó alak után, majd magához tér, és óvatosan követi. "Mi történt vele? Olyan... furcsán viselkedik..." - Ne legyél hülye! Végeznének veled, még meilőtt felfognád mi történik... Milyen diő jár le? - Kicsit felgyorsítja a lépteit, és felzárkózik Daniel mellé. - Rendbe hozok mindent... Egyedül... Most... - Pár lépés távolsággal követi a fiút, aki erőtlenül küzdi végig magát az utcán. - Mit akarsz rendbe hozni? Nem mehetsz fel egyedül, és pláne nem ilyen állapotban.  Nem engedhetem, nem mehetsz fel egyedül! Ha mész, megyek veled... Daniel áll meg. - megfogja a fiú kezét, ezzel megállásra kényszerítve. - Kérlek, légy logikus, nem mehetsz fel most... Bár eddig azt kívánta, hogy visszatérjen a harcvágy a fiúba, most hogy fel akar jutni mindenáron meg akarja ezt akadályozni.

2009.05.31. 20:31 Daniel Barth

Légzése kezd visszatérni normális ütembe, végtagjainak remegése is alábbhagy. Szemeit résnyire kinyitva eszmél fel, hol is van tulajdonképpen. „Tehetetlen, és gyenge vagy... Mint mindig...” - Fogd már be... – sziszegi erőtlenül; kezét kihalászva a lukacsos takaró alól, öklével erőtlenül homlokát masszírozva. Lassan ül fel, remegő karjaival kitámasztva erőtlen testét, mielőtt imbolyogva felállna. Néhány bizonytalan, szédelgő lépés után megáll, s a nem sokkal mellette szipogó lányra néz... - El kell mennem... Föl kell jutnom... most... Lejár az idő. – szavai bizonytalanok, fáradtak, és meggyötörtek. Lépései egyre távolabbról hallatszanak, de néhány méter után remegve dől neki egy közeli ház falának, mely megtörhetetlenül áll továbbra is helyén. Vállát a masszív épületnek döntve, zihálva próbál továbbmenni, vissza, az elhagyott légjáró felé. Fáradtan rogy össze ismét a ház tövében, feje elnehezülten ütődik neki a kemény kőnek. Halkan felszisszen; remegő karjain támaszkodik. - Rendbehozok mindent... Egyedül... Most... – hadarja megtörten. Újra talpra küzdi magát, és a falnak támaszkodva indul el a kihalt utcán, zihálva, jobbját homlokának szorítva, a sajgó fejfájást enyhíteni. „Te képtelen vagy bármit is rendbehozni... Elkéstél vele, egy életre...” Szabad öklével dühösen vág bele a mellette álló falba, egy gyűlölettel, ingerültséggel telt sóhaj után.

2009.05.31. 19:41 Mizuki Sawa

A tehetetlenség kezdett eluralkodni az egész testén, és kicsivel azelőtt állt, hogy pánikba essen. Céltalanul rohangászott az utcán segítséget keresve, mire rádöbbent, hogy nincs senki, aki segítsen. Meilisben mindenki sgítségre számít, de senki sem tud segíteni. Lemondóan sóhajt, és visszamegy a fiúhoz, majd berohan a házba, és egy öreg párnával megy egy csupa lyuk takaróval tér vissza, amivel "ellátja" a fiút. Aggodó tekintetét egy pillanatra se veszi le róla, és egyre jobban elfoglya a félelem, amikor a fiú lélegzése ismét felgyorsul, és a belélegzett pornak kösöznhetően hörgésbe megy át. "Miért vagyok ilyen tehetetlen? Még azon se tudok segíteni, aki számít... Utálom, hogy tehetelten vagyok, utálom, hogy egy senki vagyok, utálom... utálom az életemet. Nem kéne itt lennem, már rég meg kellett volna halnom... Ha nem vittek volna fel, ha nem lett volna ez a kísérlet előbb vagy utóbb úgyis meghaltam volna... Miért kellett közbeavatkozniuk?!" Túlságosan is fáj neki a fiú látványa, így hogy nem tud neki segíteni, így inkább elfordul. Most csak a hangok jutnak el a füleibe, amitől csak még rémísztőbb lesz az egész. Arcát a kezei közé temetve próbál menekülni a valóság elől siker nélkül. Mostmár meg se próbálja visszatartani a könnyeit, szipogásától legalább kevésbé hallja a fiú légzését.

2009.05.31. 19:23 Daniel Barth

Halk, értelmetlen hangokat vél hallani maga körül, hangokat, melyek olyan ismerősek számára. Az aggódó hangnemből saját nevét is ki tudja venni, de aztán minden elcsendesedik. Ziháló légzése hamarosan tompa remegéssé alakul, ahogyan elméje próbál küzdeni teste fáradtsága ellen. Karja megremegnek, azonban képtelen akármit is tenni. Gondolatai lassan homályosulnak el, ahogyan végül minden emlékét betemeti a sötétség, mely most végtelennek, elűzhetetlennek tűnik. Légzése lelassul, ahogyan végre beletörődik fáradtságába, s kényszeredetten elalszik. „Még a saját akaratodat sem tudod megvalósítani... Szánalmas...” – visszhangzik az üres térben a baljós hang, mitől egész testében megremeg, mozgásra próbálja bírni megmerevedett tagjait. Ajkai hangtalanul rebbennek meg, értelmetlen szavakat formálva, de hang nem jön ki torkán. Legszívesebben ordítana, földhöz vágna mindent, ami körülötte van, de mozdulatlan végtagjai még egy enyhe próbálkozást sem engednek a kísértésnek. „Nem bízol senkiben... Makacs vagy, mint mindig, és ez lesz a végzeted...” – a fejében szóló lenéző, kárörvendő hang hatására, halkan fölszisszen, s egy gyűlölettel telt sóhaj után ismét sípolva veszi a levegőt; tüdejébe beáramlik a fekete szmog, mitől fulladó-roham kerülgeti. Mellkasa gyors ütemben emelkedik föl-le, zihálása betölti a csendes teret, vészjóslóvá, ijesztővé téve ezzel a nyugodt éjszakát. Arcára néhány könnycsepp hull, mitől kissé megrázkódik, ahogyan azok végigcsorognak arcán. Megkeményedett vonásai megadva magukat a sötét valóságnak; ernyednek el, kezei lassan csúsznak le mellkasáról a földre. „Nézz mélyen magadba... Egy senki vagy, aki képtelen belátni az igazságot... Nem tudsz veszíteni, ezáltal soha nem fogsz győzni. Gyenge...” A szavak lassan peregnek végig maga előtt; többször is átgondolva azoknak értelmét, mielőtt fájdalmasan fogadja el a teljes igazságot... „Egy nagy nulla vagyok...Egy senki...”

2009.05.31. 18:48 Mizuki Sawa

A csendes meilisi éjszaka fenyegetően vette körül őket. A por nyughatatlanul kavargott a levegőben, ezzel nehezítve a légzést. Némán ült, és a mellette fekvő fiút nézte, úgy tűnt nagyon el van mélyedve a gondolataiban. Felhúzott térdét átkarolva ráhajtotta a fejét, és csendben ült tovább, tekintetét Danielre szegezve. " Na tessék, megy ez nekem, igenis csöndbe tudok maradni, ha akarok. Vagy csak simán kifogytam a témákból?" Lemondóan sóhajtott, és tovább nézett maga elé. A fiú hirtelen felült, és védekezően maga elé tartotta a kezeit, mintha valami ellenség lenne. Meglepődve nézett rá. - Nem vagyok... - a szavak halkan, és erőtlenül hagyják el a fiú ajkait, majd teste hirtelen visszazuhant a porba. - Daniel? - kérdezte aggodó és félénk hangon. A fiú fölé hajolt, és ijjedten vette észre, hogy felgyorsult a lélegzete. - Jajj ne! Tehehtetlenül nézte a fiút, majd gyengéden megrázta a vállát. - Kérlek térj magadhoz... - hangja elcsuklott, és tehetetlenségében majdnem elsírta magát. "Jesszus, hogy én milyen béna vagyok... Tehetetlen... Egy senki..."   -Ne csináld... Nem történhet meg megint... Szükségem van rád... Letörölte a könnyeket, amik végigfolytak az arcán, és tovább szemlélte aggódva Danielt azon gondolkodva, mit tehetne.

2009.05.31. 16:49 Daniel Barth

- Ez igaz, de a jövőd... A jövődért csak te vagy a felelős, és úgy alakítod, ahogy szeretnéd... – a lány bíztató szavainak hatására halvány mosoly kezd el derengeni eddig hűvös arcán, de nem szól semmit. „Úgy alakítom, ahogy lehet, nem úgy, ahogy akarom...” Halkan sóhajt fel, miközben kezeit mellkasára rakva, lábait felhúzva fekszik tovább a porban, mely a lágy szellő hatására ott gomolyog körülötte. A tüdejébe beáramló porszemek hatására néhány fulladozó köhögés után ismét sípolva veszi a levegőt. „Ostoba vagy, Daniel... Ostoba... Miért hagyod, hogy így befolyásoljon...? Nem szabad megbíznod benne... Még nem!” – jutnak eszébe újra a folyamatosan fejében kántált szavak, a tiltások, melyeket eddig sikerrel be is tartott. - De, igenis, be tudom! Csak melletted ez nehéz... Zavar? – gondolatmenetét a halk motyogás zavarja meg. A hirtelen feltörő hang hatására némán összerezzen, de továbbra sem szól semmit. „Nem vagy képes uralkodni az érzéseiden... Gyenge vagy... Gyenge vagyok...” – ellentmondását kifejezve indulattal telten ugrik fel ülésbe, megmerevedett izmait próbálja uralma alá hajtani. Mintha csak a lány valami idegen lenne, karjait fenyegetően rántja maga elé. - Miért nem nézhet senki a szemedbe? Miért óvod ennyire? Ez is valami norlanai dolog? – a fájdalmas kérdés elhangzása után remegve felsóhajt, kezeit lassan engedve vissza eredeti helyükre. „Gyenge vagy...” - Nem vagyok... – suttogja elhaló hangon maga elé; fásult alakja kissé megbicsaklik a sötétben, ahogyan ájult teste némán zuhan vissza a száraz porba, mely azonnal átláthatatlan ködfüggönyt ereszt köré. Légzése vészjóslóan felgyorsul, gondolatai egyre homályosabban rajzolódnak ki kavargó fejében, ennek hatására izmai meg-megremegve próbálnak ellenállni a kínzó fáradtság ellen, mely mostanra teljesen hatalmába kerítette magatehetetlen alakját.

2009.05.30. 22:08 Mizuki Sawa

- Igazságtalan, vagy nem, a múlt megtörtént. Elhiheted, hogy én is szeretném megváltoztatni... - Ez igaz, de a jövőd... A jövődért csak te vagy a felelős, és úgy alakítod, ahogy szeretnéd. - biztatóan a fiúra mosolyog. Kezd eltűnni körülöttük a hűvös aura, ami Danielből áradt, és a fájdalmas, ami belőle. - Te tényleg nem tudod egy percre se befogni, ugye? - a fiú hangjába megint visszatérni tűnt az élet, amitől megkönnyebült. Bizonytalanul a fiú kezére néz amely a válán nyugszik. - De igenis be tudom! Csak melletted ez nehéz... - motyogja halkan, mert feltűnik neki, hogy a fiúnak igaza van, tényleg nem tud hosszú távon csendbe maradni. - Zavar? Pislogva nézett maga elé. - Ha tényleg ennyire szeretnél megérteni, csak nézz bele a szemembe... ... Nehogy meg merd tenni, hülye! - Miért nem nézhet senki a szemedbe? MIért óvod ennyire? Ez is valami norlanai dolog? - kérdezi bizonytalanul az őt szemlélő fiút nézve.

2009.05.30. 22:01 Daniel Barth

Szemeiben újra végigjátszódik a fájdalmas múlt, melyet már annyiszor próbált kiverni emlékezetéből, mégsem tudott szabadulni tőlük. - Ez olyan igazságtalan! Egy valaki kijátszotta a bele fektetett bizalmad, és mostmár senkiben sem tudsz bízni... Nem kellett volna így történnie. – a lány fájdalmas hangjára kissé felemeli addig lehajtott fejét, és ránéz. - Igazságtalan, vagy nem, a múlt megtörtént. Elhiheted, hogy én is szeretném megváltoztatni... – szavai kedvesebben csengenek, mint az előző mondataiban, de a magabiztosság, mely néhány perce még ott lakozott benne, teljesen elszivárgott, mondhatni, a semmibe. - Ne haragudj, már megint nem kellett volna megszólalnom... Bár szerintem jól áll, de gondolom, ez sem érdekel. A legjobb lenne, ha egyszerűen befognám, és a továbbiakban meg sem szólalnék... Néha jobb a dolgokat nem látni... Így el tudod képzelni úgy, ahogy te szeretnéd, anélkül, hogy a kegyetlen valóság lerombolná a képzeleteidet... Tudom, ez nem vigasz, ahogy az sem, hogy szerintem elég jól boldogulsz ezzel... Semmi sem lehet vigasz, amit mondok, hiszen nem tudhatom, milyen lehet neked, bár szeretnélek megérteni... Nem tudok semmit mondani, amivel akár kicsit is enyhíthetnék a fájdalmadon... Tényleg csendben kéne maradnom... – halványan elmosolyodik, majd bizonytalanul a lány vállára rakja kezét. - Te tényleg nem tudod egy percre se befogni, ugye? – hangjába visszatér az élet, és a szemtelenség, ahogyan ránéz Mizukira. - Ha tényleg ennyire szeretnél megérteni, csak nézz bele a szemembe... ... Nehogy meg merd tenni, hülye! – kezét lecsúsztatva a lány válláról fekszik ismét hanyatt a porba, fejét Mizuki felé fordítva.

2009.05.30. 21:36 Mizuki Sawa

- Lehet, hogy csalnak a megérzéseid... - Ismét azok a hűvös szavak, amelyektől megborzong. - Akkor így jártam... Legalább addig is nyugodt voltam, és újra visszakaphattam régi életem egy részét a bizalmat... Ha meg akarsz bántani, csak nyugodtan, nekem már mindegy... Én már senki és semmi nem vagyok, csak egy elrontott kísérlet... - Most az először mindenféle érzelem nékül hagyták el a szavak ajkait. Fájdalmas, és nyugodtnak egyáltalán nem nevezhető csned nem tart sokáig. - Minek teszed föl a kérdést, ha tudod rá a választ? Fogalmazzunk úgy, hogy életem legnagyobb baklövése volt, amikor megbíztam egy bizonyos emberben. Soha többet nem fogom elkövetni ezt a hibát... Soha. - Ez olyan igazságtalan! Egy valaki kijátszotta a bele fektetett bizalmad, és mostmár senkiben sem tudsz bízni... Nem kellett volna így történnie. - Fejét lehjtja, és egyre jobban körülveszi a fájdalmas aura, ami már ott bújkál egy ideje. - A legkisebb gondom az, hogy milyen színű a hajam. Baromira nem tud izgatni, tőlem akár pink is lehetne... Úgysem látom... - Elengedi a fiú haját, és visszahúzza a kezét. - Ne haragudj, már megint nem kellett volna megszólalnom... Bár szerintem jól áll, de gondolom ez sem érdekel. A legjobb lenne, ha egyszerűen befognám, és a továbbiakban meg sem szólalnék... - Vesz egy mély levegőt, és csendbe burkolózik, legalábbis pár másodpercig... - Néha jobb a dolgokat nem látni... Így el tudod képzelni úgy, ahogy te szeretnéd, anélkül, hogy a kegyetlen valóság lerombolná a képzeleteidet... Tudom, ez nem vígasz, ahogy az sem, hogy szerintem elég jól boldogulsz ezzel... Semmi sem lehet vigasz, amit mondok, hiszen nem tudhatom milyen lehet neked, bár szeretnélek megérteni... Nem tudok semmit mondani, amivel akár kicsit is enyhíthetnék a fájdalamdon... Tényleg csendben kéne maradnom... Mostmár tényleg csendbe borkulózva ült a fiú mellett, és némán figyelte. "Bárcsak segíteni tudnék, de én csak egy senki vagyok, mindenféle jelentőség nélkül..."

2009.05.30. 21:16 Daniel Barth

- Nem tiltakoztam, mert tényleg nem ismerlek ki, ezt belátom, de nem bízom meg minden idegenben. Jobban mondva szinte senkiben nem bízom meg, nincs is senkim, nincs senki körülöttem, így esélyem se lenne rá, hogy megbízzak valakiben... Már mondtam, én sem tudom, miért bízom meg benned... Ez csak simán egy megérzés... – továbbra is mozdulatlanul támasztja hátát a földnek, fejét azonban a most mellé ülő lány felé fordítja. - Lehet, hogy csalnak a megérzéseid... – hűvös hangja, mint villám hasítja az éjszakai csendet. Izmai megremegnek, miközben lassan felhúzza magát ülőhelyzetbe. Halk sóhajtása inkább remegő lélegzetvételhez hasonlít, melyen már a fáradtság és a meggyötörtség uralkodik. - Norlana miatt van minden, igaz? Azért nem bízol senkiben, mert ezt tették veled? – Mizuki kérdésének hatására szemeibe visszatér a dühös fény, mely már napok óta kiveszett belőle. Tekintetét lassan a lányra emeli. - Minek teszed föl a kérdést, ha tudod rá a választ? – a válaszadást egy újabb kérdéssel próbálja kikerülni. Fájdalmasan sóhajt fel, mielőtt remegő hangon újra megszólalna – Fogalmazzunk úgy, hogy életem legnagyobb baklövése volt, amikor megbíztam egy bizonyos emberben. Soha többet nem fogom elkövetni ezt a hibát... Soha. – szavai rég nem csengettek már ilyen magabiztosan, mint most. - Mindig fehér hajad volt, vagy ezt is ők tették veled? – a lány érintésétől kissé megremeg, de nem tesz semmit, csupán fejét lehajtva tűr. - A legkisebb gondom az, hogy milyen színű a hajam. Baromira nem tud izgatni, tőlem akár pink is lehetne... Úgysem látom... – utolsó mondatánál hangja kissé elcsuklik, bár próbálja magabiztosan elmondani azt is. Gyűlölete, és feszültsége szinte megérinthető a levegőben. Legszívesebben földhöz vágna valamit, de csupán kezeit remegő ökölbe szorítva próbál ellenállni az effajta kísértésnek.

2009.05.30. 17:46 Mizuki Sawa

- Mondtam, hogy menj vissza. Aludnod kell... - a fiú hangjába aggódás vegyül, ami egy enyhe mosolyt kényszerít az arcára. - Nem kell, már nem vagyok annyira fáradt. Majd... pihenek... - enyhén megrázta a fejét, hogy kirázza szemeiből a fáradságot. - Mondtam, hogy nem ismersz ki, és nem igazán tiltakoztál ellene... Ezek szerint te minden idegenben megbízol, aki csak úgy jön veled szemben, nem? Hogy miért fontos? Igazából nekem tök mindegy, hogy veled mi történik. De ha nem akarod, ne fogadd el a tanácsaimat... - A fiú szavai élesen vágják át a csendet, és ő csak ül ott némán, visszahozva a csendet. - Nem tiltakoztam, mert tényleg nem ismerlek ki, ezt belátom, de nem bízom emg minden idegenben. Jobban mondva szinte senkiben nem bízom meg, nincs is senkim, nincs senki körülöttem, így esélyem se lenne rá, hogy megbízzak valakiben... Már mondtam, én sem tudom, miért bízom meg benned... Ez csak simán egy megérzés... -Hangja halkan és fájdalmasan csenget. Daniel mondandója másik részét, hogy neki mindegy mi történik vele, inkább átugrotta, nem is volt gazán hajlandó befogadni az agyába, így némán elengedte a füle mellett. Hosszú percekig megint a csend és a magány várt rájuk, csak kettejük lélgezését lehetett hallani, ami mindkettőjüknél kezdett lelassulni, de egyikük sem engedett az álmok csábításának. - Norlana miatt van minden, igaz? Azért nem bízol senkiben, mert ezt tették veled? -összesezdte magát, és kicsit közelebb mászott hozzá, aztán leült mellé. Egy darabig csak nézte, majd kinyújtotta a kezét, és ujjai közé csippentette Daniel egyik hajtincsét. - Mindig fehér hajad volt, vagy ezt is ők tették veled?

2009.05.30. 17:29 Daniel Barth

A lány háta lassan csúszik végig a falon, mígnem leér a földig, s ott felhúzva térdeit fáradtan leül. - Mondtam, hogy menj vissza. Aludnod kell... – hangjában most először csendül fel aggódás. Hátát ismét a földnek támasztja, ahogyan tekintete az eget kémleli. Halk, fájdalmas sóhaj hagyja el, majd szemeit becsukva, remegve fújja ki tüdejében rekedt levegőjét. - Nem vagyok meggondolatlan, alábecsülöd magad. Ugye nem várod el tőlem, hogy tényleg felsoroljam, hogy mi mindent tettél? De ha nem érted meg, és ezt akarod, akkor szívesen megtehetem. Miért gondolod, hogy nincs itt az ideje? Szerinted mikor lenne itt az ideje? Miből gondolod, hogy csalódnék benned? Mit tehetnél, amiért csalódnom kéne benned? És miért számít neked, hogy csalódom-e benned, vagy sem? – mozdulatlanul hever tovább, miközben kezével játékosan söprögeti a port egy kis kupacba. - Mondtam, hogy nem ismersz ki, és nem igazán tiltakoztál ellene... Ezek szerint te minden idegenben megbízol, aki csak úgy jön veled szemben, nem? – hangja végig egyöntetű, hűvös, de még mindig az eget kémleli, nem fordul Mizuki felé – Hogy miért fontos? Igazából nekem tök mindegy, hogy veled mi történik. De ha nem akarod, ne fogadd el a tanácsaimat... – továbbra is mozdulatlanul fekszik, még mindig az eget nézve. Szemeit fáradtan hunyja be, légzése ütemesre lassul, de nem alszik el. Várja, mit tesz a lány... „Nem szabad elaludnom... Most nem... Nem bízhatok meg benne, még akkor sem, ha... Soha senkiben mégegyszer!”

2009.05.30. 16:55 Mizuki Sawa

- A szavaknak is ereje van, és tudnak bántók lenni... Sokszor ezek a legfájdalamasabb támadások... Tehát igen, képes lennél bármit is csinálni... - szavai halkan hagyják el az ajkait, inkább egy gondolatmenet, semmint egy válasz. A csend körülöleli, és magába zárja. Érezte, hogy lassan ismét rátelepszik az álmosság, így hátát az ajótfélfának vetve lassan leereszkedett, és térdét felhúzva leült. Tekintete valahol a távolba réved, a semmibe. - Ugyan... Miért bíznál meg bennem? Meggondolatlan vagy... Mit tettem én azért, hogy megbízz bennem? Annak még nincs itt az ideje... nem akarom, hogy csalódj bennem. - Lassan Daniel felé fordítja a fejét, és megpróbál nem fogalkozni a fiú hűvös, érzékelten hangnemével. - Nem vagyok meggondolatlan, alábecsülöd magad. Ugye nem várod el tőlem, hogy tényleg felsoroljam, hogy mi mindent tettél? De ha nem érted meg, és ezt akarod, akkor szívesen megtehetem. Miért gondolod, hogy nincs itt az ideje? Szerinted mikor lenne itt az ideje? Miből gondolod, hogy csalódnék benned? Mit tehetnél, amiért csalódnom kéne benned? És miért számít neked, hogy csalódom-e benned, vagy sem? - Most rajta volt a sor, hogy tekintetét a fiúra szegezze, és várjon a válaszokra. "Mindig csak a kérdések... Az életben olyan sok kérdés hangizk el, és sokra nem is kapunk választ..." Lassan hátradőlt hátát az ajtónak támasztva, de tekintete még mindig Danielen nyugodott.

2009.05.30. 15:36 Daniel Barth

- Nem félek tőled, csak... Jobbnak láttam nem szólni, nem tudtam, megharagszol-e ha mondok valamit... – szája halvány mosolyra húzódik, azonban nem néz rá Mizukira. Fáradtan fújja ki tüdejéből a levegőt, majd lassan visszaül a lépcsőre, melyről néhány perce állt föl.  Némán hajtja le fejét, kezeit maga mellett leengedve érinti meg a poros, feltöredezett betont. - Most komolyan azt hiszed, hogy képes lennék akármit is csinálni, csupán azért, mert megszólalsz? Na ne nevettess... – fejét hátrafordítva fúrja bele a lányba fakó tekintetét. Némán ül néhány percig, fejét lehajtva, a fáradtság ellen küzdve, mely most, mint hideg börtön zárja körül, ahonnan nem lehet menekülni. Karjai kissé megremegnek, ahogyan lassan dől hátra, lefeküdve a földre. Lábait halkan nyújtja ki, miközben tekintetét az égre szegezi, mintha csak a csillagokat nézné. - Milyen kérés? Ha nem tartozna rám, bele se kezdtél volna. De belekezdtél, és mostmár tudni akarom. Tudod, hogy bármi baj van, én megpróbálok segíteni... Najó, leszámítva az eddigi két kérésedet, de azok... Az más volt... – a lány kérésére, miszerint el kéne mondania kérését, nem válaszol. Szíve ütemesen dübörög, melynek rezgéseit visszaérzi háta alatt a földön, mintha valami földrengés közeledne. Halkan sípolva veszi a levegőt, ezzel újabb köhögőroham tör fel az éjszaka hűvös csendjében. - Daniel, ha bármi van, én megpróbálok segíteni... Tudom, hogy nem bízol bennem, de valami oknál fogva én bízom benned... – egy fáradt sóhaj kíséretében elhangzott szavak... Szavak, melyeknek hatására újra ülésbe nyomja fel magát, és ismét a lányra szegezi tekintetét. - Ugyan... Miért bíznál meg bennem? Meggondolatlan vagy... Mit tettem én azért, hogy megbízz bennem? Annak még nincs itt az ideje... nem akarom, hogy csalódj bennem. „Úgy, mint én már annyiszor másokban...” Hűvös hangja hátborzongatóan érzelemmentesen hangzik fel a síri csendben, mely körülveszi őket. Szavai tőrként jutnak vissza fülébe... „Hogy én mekkora barom vagyok... Mit oktatom pont én ki őt...?!”

2009.05.30. 12:36 Mizuki Sawa

- Annyira félsz tőlem, hogy megszólalni sem mersz? - töri át az éjszaka csendjét a fiú hangja, amitől hirtelen megijjed. - Nem félek tőled. Csak... jobbnak láttam nem szólni, nem tudtam megharagszol-e, ha mondok valamit... - fejét lehajtja, és nem néz Danielre, aki előtte áll. Figyelembe se veszi az ajánlatot, nem megy vissza a házba, inkább ott marad. Mire felemeli a fejét a fiú már megint távolabb van, és úgy tűnik a gondolataiba mélyedt. - Mi a fenét tehetnék...? - Mivel úgy gondolja, ez is csak a gondolataihoz tartozik, amit csak hangosan kimondott, ezt a kérdést megválaszoltalanul hagyja, és nem mond semmit. A fiú tekintete hirtelen újra rá szegeződik. - Figyelj... Lenne egy kérésem... Mindegy, semmi... Hülyeség... És nem is tartozik rád... - Milyen kérés? Ha nem tartozna rám, bele se kezdtél volna... De bele kezdtél, és mostmár tudni akarom. Tudod, hogy bármi van, én megpróbálok segíteni... Na jó, leszámítva az eddigi két kérésedet, de azok... Az más volt. - A fiú tekintete még mindig rajta nyugszik, és ismét érzi a hűvös aurát, ami körül veszi. Tesz egy óvatos bizonytalan lépést a fiú felé. - Daniel... Ha bármi van, én megpróbálok segíteni.... Tudom, hogy nem bízol bennem, de valami okból én bízom benned... Ajkait egy fáradt sóhaj hagyta el, és a fiú helyett most újra a földet nézte. Tudta, hogyha Daniel nem akarja elmondani neki, akkor ugyse fogja, ha valamit a fejébe vesz, az úgy is van.

2009.05.29. 20:51 Daniel Barth

Halk lépések zaját véli hallani a szinte rémisztően csöndes éjszakában. Beszívva a mérgező levegőt egy mély sóhaj kíséretében fordítja tekintetét az immár mögötte álló lányra. Hálás neki, amiért nem kérdez semmit, mégis nyomasztja, hogy ilyen csöndes. - Annyira félsz tőlem, hogy megszólalni sem mersz? – mosolyodik el halványan, gúnyos hangnemben elhangzó szavai után, majd feláll, és odaáll Mizuki elé. - Nyugodtan visszamehetsz... Nyugi, nem foglak itt hagyni... – hangja immár kedvesebben cseng, miközben ismét megfordul, és néhány lépésnyire eltávolodik a lánytól. „Vajon feljutok valaha is? Egyelőre nem úgy tűnik... És mégis...” - Mi a fenét tehetnék...? – észre sem veszi, hogy gondolatai hangosan hangzanak el a csendben. Elgondolkodó alakja megtörten áll a lépcső legfelső fokán, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne leugrani egy szakadékba, mely előtt áll. Fáradt szemeit lassan hunyja be, azonban azok rögtön fel is pattannak a szemhéjak mögött megjelenő fájdalmas emlékkép hatására. - Figyelj... Lenne egy kérésem... – tekintetét mélyen a lányba vési, ahogyan visszafordul felé, de nem lép közelebb – Mindegy, semmi... Hülyeség... És nem is tartozik rád... – próbálja kimagyarázni hirtelen elhallgatását, de tekintetét nem veszi le az előtte álló Mizukiról. Arcába újra visszatér a hűvösség, és a zárkózottság, mely már annyiszor körülvette. Némán néz továbbra is a lányra, várva annak reakcióját.

[1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [Korábbi]