Új bejegyzés Frissítés

2009.05.24. 18:26 Mizuki Sawa

Fejét hátra veti, és csnedben lélegzik, közben megpróbálja kizárni a fejéből a fájó gondolatokat. - Közel engedni? Mégis mire gondolsz? Hiszen még most is tartod tőlem a három méter távolságot... - Nem érti a fiú értetlenségét, ezért eltart pár percbe, amíg válaszolni tud. - Nem érted...? Most nem a testi közelségre gondoltam, bár az is megvolt... Igen, most tartom a távolságot, mert már nem tudom, hogy viselkedjem, ha közel vayok hozzád... Nem tudom mire számítsak, milyen ötleted támad a következő pillanatban, amibe belerángatsz... Én már semmit sem tudok... -Meggyötörten hajtja a fejét a térdeire. - Megnyugodhatsz... Nem lesz több próbálozásom. Legalábbis azt hiszem... - Daniel hangja távolinak tűnt, valószínüleg már felállt. Felnézett a fiúra, és tekintetével kémlelte. Egyáltalán nem votl meggyőzödve, hogy a fiú komolyan is gondolta, amit mondott, de a remény felcsillant a szemeibe. - Remélem, hogy így lesz... De már semmit sem tudok... - Felállt, és tett pár lépést a sötét utcán, majd hirtelen emgfordult, és a fiúra nézett. - MIért? MIért akarod ennyire magad mögött hagyni az életed?

2009.05.24. 18:11 Daniel Barth

- Ne mond, hogy sajnálod, ha pár perc múlva úgyis megint teszel rá egy kísérletet, hogy meghalj... Lehet, hogy most is azon gondolkodsz, hogy próbálkozhatnál még... De engem hagyj ki ebből... Rossz döntés volt ilyen közele engednem téged magamhoz... Sajnos megtörtént, és nem fordíthatom vissza... Elfogadtam, hogy nem tudok változtatni azon, hogy meg akarsz halni, de akkor kérlek, engem ne rángass bele ebbe... Így is fáj, és fájni is fog... – szótlanul ül tovább a földön, egyenletesen lélegzik, unalmában mintákat rajzol kezével a porba, amolyan firkákat, melyeknek semmi értelme sincs. - Közel engedni? Mégis mire gondolsz? Hiszen még most is tartod tőlem a három méter távolságot... – értetlenül néz rá a lányra, miközben kezével lehúzza fejéről a ruhadarabot, mellyel saját szemeit kötötte be az imént. Fakó szemei a semmibe révednek, valahová a messzeségbe, mintha valami távoli alakot fürkészne. Feje fáradtan hanyatlik előre, fehér haja engedelmesen omlik tekintete elé, ahogyan megfáradt alakját próbálja újra egyenesbe hozni. - Megnyugodhatsz... Nem lesz több próbálkozásom. Legalábbis azt hiszem... – megtört hangja korántsem cseng olyan biztosan, mint azt szeretné, mégis halvány mosolyt erőltet magára, azonban ezt egy pillanat alatt el is tünteti.

2009.05.24. 15:20 Mizuki Sawa

- Csak nyugodtan... Kelthetsz villámokat, nem félek tőled... Sőt, ellenkezőleg... A pofonjaidtól nem fogok megváltozni, ezt hiába várod. Ha pedig csak neked feszültség-levezetés, hát csináld, nem zavar... - Daniel hangja olyan nyugodt volt, egyáltalán nem passzolt ehhez a helyzethez. Sokkal inkább valamelyik norlanai nappaliba, ahol épp kávézgatnak, és csevegnek. - Nem is várom el, hogy félj tőlem... Azt viszont nem tagadom, hogy azt akarom, hogy megváltozz, hogy olyan légy, mint mikor megszületett benned az elhatározás, hogy felmész... De ezt nem a pofonjaimmal akarom elérni... Azt a vislekedésed miatt kaptad... - Hangja még mindig dühös volt, de mostmár megpróbált nyugalmat erőltetni rá. Kisebb-nagyobb sikerrel. Tekintetét nem emeli a fiúra, direkt kerüli. Hirtelen arra lesz figyelmes, hogy a fiú leül mellé. - Sajnálom... - hallja afiú hangját maga mellől, ő viszont távolabb húzodik tőle. - Ne mond, hogy sajnálod, ha pár perc múlva úgyis megint teszel rá egy kisérletet, hogy meghalj... Lehet, hogy most is azon gondolkotsz hogy próbálkozhatnál még... De enegem hagyj ki ebből... Rossz döntés volt ilyen közele engednem téged magamhoz... Sajnos megtörtént, és nem fordíthatom vissza... Elfogadtam, hogy nem tudok változtatni azon, hogy meg akarsz hallni, de akkor kérlek engem ne rángass bele ebbe... Így is fáj, és fájni is fog... - Fejét lehajtva beszélt, és dühe már teljesen elillant.

2009.05.24. 15:04 Daniel Barth

Dühvel telt szavait egy éles pofon szakítja meg, mely visszarántja a valóságba. Fogai összekoccannak a hirtelen mért erős ütéstől, mely után a lány sebesen viharzik odébb. Kezeit szoros ökölbe szorítva áll ott, furcsamód legszívesebben visszaadta volna a lánynak az imént kapott öklelést, de tudta, nem éppen a legjobb dolog lenne Miss. Hirtelenharagút mégjobban felidegesíteni. - Soha. Többé. Ne. Merészeld! – a hisztérikus hangok hallatán gúnyosan elmosolyodik, majd jelképesen ásít egyet, mintha marhára unná Mizuki szövegét. - Felőlem, ha meg akarsz halni, akkor tedd, nesze! – A villám, mely nemsokkal később az eget, majd a földet hasítja, ijesztő sebességgel csapódik be melléjük, amitől némán összerázkódik. - Akarsz még többet? Még mindig azt akarod, hogy megöljelek? Akkor kényszeríts, nem fogok ellenállni... Most az egyszer nem leszek önző! Persze, bocsánat, hogy olyan szar sorsod van, én meg nem hagyom, hogy meghalj, nem is tudom, hogy bírok ezzel a gondolattal élni, remélem, megbocsátást találok valaha. – némán áll továbbra is ugyanott, ahol ezelőtt Mizuki hisztérikus rohama által lekevert neki egyet, azonban most más foglalkoztatja. - Csak nyugodtan... Kelthetsz villámokat, nem félek tőled... Sőt, ellenkezőleg... A pofonjaidtól nem fogok megváltozni, ezt hiába várod. Ha pedig csak neked feszültség-levezetés, hát csináld, nem zavar... – szavai irritálóan nyugodtan csengenek, szinte már bántóan, hogy egy ilyen helyzetben is képes ilyen hidegvérrel válaszolni, felindult érzelmei ellenére is. Lábai megremegnek a ránehezedő fáradtságtól, mely most ismét rátör. Kardját előkapva támaszkodik fegyverére, miközben hevesen küzdve a fáradtság ellen, imbolyogva megáll. - Sajnálom... – motyogja halkan, miközben odasétál a lány mellé, és letelepedik mellé a földre, térdét felhúzva rákönyököl saját lábára.

2009.05.24. 14:38 Mizuki Sawa

Hosszú óráknak tűnő várakozás után aztán a fiú megmozdul, és lassan felül. - Meghalltam? - hallja Daniel suttogó hangját. Figyeli, ahogy feláll, és lassan ő is állóhelyzetbe helyezkedik. letörli a vízcseppeket a homlkáról, amelyek a fiú vörös vérével keveredtek, és rá emelte a tekintetét. - Te komolyan leöntöttél vízzel? Mégis mi a jó édes francnak? Most legalább lett volna alkalmam arra, hogy a közreműködésed nélkül is sikerüljön elhúznom ebből a világból, de persze az önzőséged ezt soha nem fogja hagyni, igaz? - A fiú idegen, taszító szavai belemásznak a fülébe, átjárják az elméjét, és végül egész testét. Felemeli a kezét, ami pár pilanattal később Daniel arcán csattan. - Soha. Többé. Ne. Merészeld...! - Bár hangja hisztérikusan cseng, mégis minden egyes szót hangsúlyoz. - Felőlem, ha meg akarsz halni, akkor tedd, nesze! - Rögtön ezután bevágott egy hatalmas villám alig pár méterre tőlük. - Akrasz még többet? Még mindig azt akarod, hogy megöljelek? Akkor kényszeríts, nem fogok ellenállni... Most az egyszer nem leszek önző! Persze, bocsánat, hogy olyan szar sorsod van, én emg nehagyom, hogy meghalj, nem is tudom, hogy bírok ezzel a gondolattal élni, remélem megbocsátást találok valaha. - Döhösen kiabált a fiúval, majd hátat fordított neki, és eltávolodott pár lépést, hogy aztán az egyik ház faltövében lerogyjon.

2009.05.24. 14:23 Daniel Barth

Halk sikoltás. Összemosódott szavak, melyek értelmetlenül visszhangoznak a sötét ürességben. A hideg víztől megrázkódik, ahogyan az végigfolyik forró bőrén. Zihálva kapkod levegőért, elnehezült tagjait próbálja mozgásra bírni, azonban azok nem képesek engedelmeskedni akaratának. Messzi visszhangként jutnak el hozzá saját nevének foszlányai, hangok, melyek olyan ismerősek számára, most mégis csak idegen szavakként hangzanak, ismeretlenek... Ajkai megrezdülnek, de kiszáradt torkából nem jön hang. Szíve vadul dübörög, oldala vészjóslóan emelkedik föl-le, amint tüdeje megtelik éltető levegővel. „Meghaltam volna...?” gondolata szinte ordításként visszhangzik az ürességben, mitől szemei olyan hirtelen pattannak ki tekintetét eltakaró kendője mögött, s szinte villámként rántja össze izmait, ahogy ülőhelyzetbe ugrik. - Meghaltam? – suttogja elhaló hangon, miközben vadul zihálva, izmait megfeszítve küzdi tovább magát állásba. Nyaka nedves, haja arcára tapad a fejére locsolt hideg esővíztől, mely véráztatta bőre alatt láthatóvá teszi a vágásokat, és sebeket. Kézfejével letörli a homlokán megcsillanó vérrel vegyült cseppeket, majd a lány felé fordul. - Te komolyan leöntöttél vízzel? Mégis mi a jó édes francnak? Most legalább lett volna alkalmam arra, hogy a közreműködésed nélkül is sikerüljön elhúznom ebből a világból, de persze az önzőséged ezt soha nem fogja hagyni, igaz? – maga is elcsodálkozik taszító viselkedésétől, szavaitól, melyek hirtelen hangzanak fel az éjszaka nyújtotta kísérteties csendben, saját magától, hogy tud még ilyenkor is így viselkedni. Dühösen hátrál néhány lépést, melyektől kissé megszédül, lábaival reflexszerűen támasztja ki magát, hogy ne hulljon újra a poros földre.

2009.05.23. 21:42 Mizuki Sawa

- Nem... Nem haragszom, csak... érdekelt.- Daniel válasza olyan erőltetetten hatott, és ez bántotta kicsit. A fiút nézi, ahogy a szél belekap a kabátjába, majd egy gyors összemosódott mozdulatot, és végül már csak azt látja, ahogy a fiú kezei a szeme leőtt vannak. -Szerintem égis kéne az a rongy... És ne mond, hogy nem kell, mert te fogd megbánni. - A  fiú hangja most megitn hűvös és távoli. Olyan... bántó. Nézi a fiú távolodó alakját, majd megáll, de nem fordul meg. Fejét az égre emeli, majd egy puffanás jut el a füleihez, és odakapja a tekintetét. Amikor meglátja a földön fekvő Danielt halkan felsikkant, és oda siet hozzá. - Danel? Daniel! Kérlek válaszolj... - egyre kétségbeesetebben szólongatja a fiút. - Nem teheted ezt! Térj magadhoz, kérlek, könyörgöm... Daniel...?! - halgaj elcsuklik, és nem bírja tovább. Azt se tudja mit csináljon, kétségbeesve néz körül. Az egyik ház tövében megpillant egy ksi tálat, gyorsan odarohan, és felkapja. Elhívja a kis felhőjét, és teletölti vízzel a tálat, majd el is hessegeti az esőfelhőt, és visszarohan az eszméltelen fiúhoz, majd ráburítja a vízestálat. "Nem ahgyhat most itt! Nem teheti ezt...! Ezek után nem! Soha nem bocsátom meg neki, ha most itthagy. Hallod Daniel soha!" Magában imdákozik, hogy a fiú magához térjen. Mostm még azért is hálás lenne ha kiabálna vele, amiért leöntötte, csak mutasson egy életjelet.

2009.05.23. 21:17 Daniel Barth

- Igen, azt hiszem, igazad van, és gyűlöltelek, de... Aztán a fejedhez vágtam azokat a dolgokat, ami nem volt szép tőlem, és láttam a reakciódat... Akkor és ott megértettelek... Az se lett volna csoda, ha ott helyben megölsz, nem vettem volna rossz néven, minden jogod meg lett volna... De tudtál magadon uralkodni... Erős voltál... Ez valahogy nekem is erőt adott... Nem csak te tehettél róla... Végülis egyáltalán nem volt rá okom, hogy gyűlöljelek... Egyszerűen csak... Évek óta nem beszéltem senkivel, nem engedtem közel magamhoz senkit... Az összegyűlt feszéltséget pedig végül rajtad eresztettem ki... Ne haragudj... – csendesen hallgatja a lány szavait, miközben állát térdein pihenteti. Mélyen sóhajt egyet, ahogyan kezét maga elé rakja, szemeit becsukja, s bőre kissé megremeg a feltámadt hideg széltől, mely most kísértetiessé varázsolja a sötét éjszakát. - Nem... Nem haragszom, csak... érdekelt. – szűri ki fogai közül az erőltetett választ, majd lassan feláll. Kabátját kissé megmozgatja a szél, mely haját is kifújja szemei elől. Kezeit hirtelen kapja tekintete elé, szinte reflexszerűen hunyja be szemeit. - Szerintem mégis kéne az a rongy... – mondja kimérten, miközben kezéről lecsavarja a rongydarabot, és ismét szemei elé köti. – És ne mondd, hogy nem kell, mert te fogod megbánni. - hangja ismét a megszokott hűvösséggel telt, melyet már a lány is megszokhatott. Lassan lépdel néhány lépést odébb, majd mikor tisztes távolságba ért az ülő lánytól, halkan fújja ki levegőjét tüdejéből, ameddig csak bírja, majd hidegvérrel zárja el a levegőt testétől, ahogyan egyre jobban szédülni kezd. Lábai elnehezednek, kezei erőtlenül lógnak teste mellett, ahogyan néhány percen belül ájultan zuhan a földre. A külvilág megszűnik létezni, miközben teste reflexszerűen lélegzik, oldala sűrűn emelkedik föl-le, mely erőtlen, mozdulatlan testén szinte vészjóslónak tűnik. Kezei a földön pihennek, testének minden pontja ernyedten fekszik a földön, ahogyan zihálva próbálja tüdeje, s szíve visszanyerni az uralmat. „Nem bírom tovább... Nem akarok tovább ebben a világban élni. Mizukinak nincs szüksége rám” kezei tompán megremegnek, ahogyan végigfuttatja gondolatait elméjében, mely még mindig irányíthatatlan, s emlékek ezrei törnek fel benne.

2009.05.23. 20:44 Mizuki Sawa

Nem kerüli el tekintetét a fiú mosolya, majd a vicceskedő hangja. - Nem zavar, mi? Akármilyen sunyi pofát vághatsz itt nekem, úgysem látom, igaz? Te kis... Jólvan... Látom most nem jó idő a poénkodásra... Már ha egyáltalán poénnak lehet venni azt, amit én itt produkálok... Pislog párat, úgy néz értetlenül a fiúra. Úgy méh nem látta azelőtt. - Én kis...? - kérdezi egy mosollyal az arcán, de a kíváncsiság nem hagyja nyugodni. Miután a fiú elhúzza a kezét, hátát a falnak veti, és ki-be lélegzi a poros levegőt, aminek egy köhögőroham az eredménye. Észreveszi, hogy Daniel őt szemléli, és felé néz. - Ööö... Figyelj... Lenne egy kérdésem... Miért bízol meg bennem ennyire? Néhány órája még úgy gyűlöltél, mintha valami nem is tudom, mi lennék... Ne próbálj ellenkezni, éreztem rajtad a feszültséget, akárhányszor csak a közeledbe értem... Most meg... - Lehajtja a fejét, és sóhajt egyet. Hosszas hallgatásba burkolózik, majd végül felemeli a fejét, de kerüli Daniel tekintetét. - Igen, azt hiszem igazad van, és gyűlöltelek, de... Aztán a fejedhez vágtam azokat a dolgokat, ami nem volt szép tőlem, és láttam a reakcódat... Akkor és ott megértettelek... Az se lett volna csoda, ha ott helyben megölsz, nem vettem volna rossz néven, minden jogod meg lett volna... De tudtál magadon uralkodni... Erős voltál... Ez valahogy nekem is erőt adott... Nem csak te tehettél róla... Végülis egyáltalán nem volt rá okom, hogy gyűlöljelek... Egyszerűen csak... Évek óta nem bezséltem senkivel, nem engedtem közel magamhoz senkit... Az összegyült feszéltséget pedig végül rajtad eresztettem ki... - A sötétbe borkolózó utcákat kémleli, még mindig kerülve a fiú tekintentét. - Ne haragudj... - Teszi hozzá suttogva, alig hallhatóan.

2009.05.23. 20:21 Daniel Barth

- Engem nem zavar, ha nem látsz... Nem sokat vesztesz vele... És ez még nem jelenti azt, hogy kevesebbet érnél. Nem hülyéskedek. Ha nem így lenne, már nem lennék itt... – a lány szavai komolyan, mégis kedvesen és megértően csengenek, aminek hatására alig kivehetően elmosolyodik. - Nem zavar, mi? Akármilyen sunyi pofát vághatsz itt nekem, úgysem látom, igaz? Te kis... – szemei bizarrul felcsillannak, ahogyan ránéz a lányra. – Jólvan... Látom most nem jó idő a poénkodásra... Már ha egyáltalán poénnak lehet venni azt, amit én itt produkálok... – mosolyodik el, ahogyan elképzeli, vajon most milyen értetlen képet vághat Mizuki. - Nem megyek... Veled maradok, és ha eljön a nap, a te oldaladon fogok harcolni ellenük. – értetlenül néz rá Mizukira, mikor az a kabátja zsebében kezd el kutakodni. Nem sokkal később a két véres rongydarabot húzza ki belőlük, melyek már szakadozottak, és éppen hogy csak nem foszlottak még szét. Szoros csomóval keze köré csavarva köti be vele a sebet a lány. - És most hagyd rajta. Azon kívül kerüld az öklöd és a falak találkozását légy szíves. Még ha vonzod is a bajt, akkor legalább próbálj meg vigyázni magadra... Én is béna vagyok, csak jól álcázom... Legalábbis néha... – kezét elhúzza a lány érintésétől, majd térdeit fölhúzva, s lábait maga előtt átkarolva ül tovább, hátát a repedezett falnak támasztva. - Ööö... Figyelj... Lenne egy kérdésem... – fordítja fejét Mizuki felé, s szemeivel a lányét keresi – Miért bízol meg bennem ennyire? Néhány órája még úgy gyűlöltél, mintha valami nem is tudom, mi lennék... Ne próbálj ellenkezni, éreztem rajtad a feszültséget, akárhányszor csak a közeledbe értem... Most meg... – hangja értetlenül, türelmetlenül cseng.

2009.05.23. 19:50 Mizuki Sawa

- Cöhh... Erős, mi? Még azt se látom, hogy nézel ki... Hogy a francba lennék én erős? Ne hülyéskedj... Ezt te se gondolhattad komolyan. - Bár a fiú mosolyog, nem igazán van vele megelégedve. - Engem nem zavar, ha nem ltász... Nem sokat vesztesz vele... És ez még nem jelenti azt, hogy kevesebbet érnél. - Szavai komolyan csengenek. - Nem hülyéskedek. Ha nem így lenne, már nem lennék itt... Egyszer csak meghallja a fiú hangját. - Jólvan... Meggyőztél... De számomra még nem jött el az idő, hogy szembe nézzek Norlanával... Menj csak, ha akarsz, de én még maradok... - Daniel hangja komoly volt, rögötn feltűnt neki, hogy ellenkezést nem bír, de ez nem is zavarta most. -Nem megyek... Veled maradok, és ha eljön a nap, akkor a te oldladon fogk harcolni ellenük... - Miközben beszélt azt nézte, ahogy a fiú a sebével bajlódik. -Francba... MIért mindig én járo szerencsétlenül? Ha mellettem avgy, megnyugodhatsz, ha történik valami, az úgyis velem fog... - fakad ki a fiú. Végignézi, ahogy lefekszik a fal tövébe, majd köhögve feláll. Ahogy megszüdél majdnem a fiúra zuhan, de  még időben megkapaszkodik. Aztán leül a földre, és elkezd Daniel kabátja zsebében kutatva, majd diadalittasan húzza ki belőle a ruhadarabokat, amivel az előbb kötözte be a kezét, és most mindkettőt a seb köré csavarta. - És most hagyd rajta. - szólt rá, mint egy mérges ápoló. - Azon kívül kerüld az ökllöd és a falak találkozását légyszíves. Még ha vonzod is a bajt, akkor legalább próbálj emg vigyázni magadra. Én is béna vagyok, csak jól álcázom.... Legalábbis néha... - Miután becsomózta a kötést a fiú kezét a sajátjába tartva ült ott tovább.

2009.05.23. 19:20 Daniel Barth

Keze megrázkódik a hirtelen érintésre, mely most körülöleli, s bár minden porcikája kívánja, mégsem rántja el. Fejét elfordítja, ahogyan Mizuki tekintetét magán érzi, s próbál nem tudomást venni imént kimondott szavainak súlyosságán. - Lehet, hogy a világnak nincs szüksége rád, de nekem igen. Erős vagy, és te voltál, aki megmutatta, hogy még megéri életben maradni, hogy bosszút állhassak. És most te akarod feladni? Aki miatt én nem adtam fel? Nem, nem csak egy fél napig hiányoznál, hanem egy életen át...  Ne add fel, kérlek. Tudom, hogy fáj, tudom, hogy rossz, de kérlek, ne hagyd, hogy győzzenek... Nem akarok még valakit elveszteni. – szemeiből kezd eltűnni a hidegség, és a gyűlölet, mely már olyan régen lakozik fakó tekintetében. Mereven néz maga elé, ahogyan a lány szavait hallgatja. Értelmet csak néhány csendes perc után nyernek teljesen kavargó gondolatai között, melyek teljes káoszban próbálnak ismét saját helyükön teremni. - Cöhh... Erős, mi? Még azt sem látom, hogy hogy nézel ki... Hogy a franba lennék én erős?! Ne hülyéskedj... Ezt te sem gondolhattad komolyan. – mosolyodik el halványan, ahogy értetlenül megmozdítja fejét. „Tényleg nem kéne feladnom?” - Jólvan... meggyőztél... De számomra még nem jött el az idő, hogy szembe nézzek Norlanával... Menj csak, ha akarsz, de én még maradok... – komoly kijelentése ellenkezést nem tűrő hangon szólal meg, mielőtt felállna. Ökléből csöpögő vérét másik kezének szorításával próbálja meg megszűntetni, de csúnya seb erősebbnek bizonyul. - Francba... Mért mindig én járok szerencsétlenül? Ha mellettem vagy, megnyugodhatsz, ha történik valami, az úgyis velem fog... – szemei kissé felcsillannak, ahogyan lefekszik a fal mellé, melynek tetején a lány pihen. A por, mely addig a földön pihent, a hirtelen légáramtól, amivel lefeküdt a földre, gyorsan emelkednek föl, még szennyezettebbé tenni az amúgy is mérgező levegőt. Fulladozva felköhög, azonban nem tesz semmit, csupán továbbra is a porban fekszik, mely mostmár kezd lerakódni fekete kabátjára.

2009.05.23. 18:29 Mizuki Sawa

Lassan elmosódik körülötte, és csak azt érzi, ahogy távolodik tőle Daniel, ő pedig egyre csak csúszik, amíg két biztos kar meg nem tartja. Érzi, ahogy a fiú teste megemelkedik, és pár lépés után hideg köveket érez maga alatt, majd a biztos kezek, amik eddig tartották lassan eltávolodtak. - Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam. Ezért sem maradhatok a közeledben. Látod, még egy ok, hogy kinyirassam magam... Tudod, azt hiszem 19 év nekem bőven elég volt... Főleg ez az utolsó 7... A világnak nincs szüksége rám... Ha nem lennék, ugyan úgy menne tovább az élet, mint most. Semmi haszna annak, hogy itt legyek. Akkor emg minke az erőfeszítés? Ráadásul... Így te sem akrnál élni... Valld be... Nem lenne semmi, ha meghallnék... Egy fél napig sajnálnál, aztán annyi. Minden menne tovább, mint eddig... - csendben végighallgatja a fiút. Ha akarna se tudna mondani semmit, mert még nem tért vissza annyira az ereje. Látja, hogy a fiú leül, és amíg tovább lélegzik egyenletesen végig őt nézi. Pér perces hallagatás után aztán úgy érzi elég ereje van már, hogy elmondja, azt, ami kikívánkozik belőle. - Lehet, hogy a világnak nincs szüksége rád, de nekem igen. Erős vagy, és te voltál, aki megmutatta, hogy még megéri életben maradni, hogy bosszút álhassak. És most te akarod feladni? Aki miatt én nem adtam fel? Nem, nem csak egy fél napig hiányoznál, hanem egy életen át... - Óvatosan felül, és bár kicsit megszédült, nem foglalkozott vele. Odacsúszott a fiú mellé, és kezét a kezére tette. - Ne add fel, kérlek. Tudom, hogy fáj, tudom, hogy rossz, de kérlek, ne hagyd, hogy győzzenek... Nem akarok még valakit elveszteni. - Igazán fel sem tűnt neki, hogy mit mond. Már nem is gondolkozott, csak válogatás nélkül hagyták el gondolatai szavak formájában a száját.

2009.05.23. 18:11 Daniel Barth

Kissé elcsodálkozik, mikor látja, hogy a lány ellenáll erejének, s bár maga sem tudta, miért is akarja pont őt kényszeríteni, mégis kissé csalódott. - Nem! És a nolanaiaknak se hagyom, hogy a közeledbe férkőzzenek, hogy bántsanak. Nem akarok ellened is harcolni, de ha megpróbálsz így kényszeríteni, akkor kénytelen leszek ellenállni, ami csak még több erőmbe kerül... De nem fogom feladni. Ha ez lesz az utolsó is, amit teszek, ellen fogok állni, mert én... – Mizuki erőtlenül elcsukló hangja kissé bűntudatot ébreszt benne, ahogyan egyre gyengül a nyaka köré font erős ölelés. A lány erőtlen teste lassan, remegve csúszik a föld felé, azonban mielőtt még erőtlenül elterülne, ő is körülfonja Mizuki vállai körül kezeit, hogy megfogja. Lassan feláll, kezeibe véve a mozdulatlan testet, kinek tüdeje sebesen mozog fel-le, s sípolva szívja be a mérgező szmogot, mely körülveszi a hideg éjszakai levegőt. Néhány lépéssel arrébb egy leomlott ház alacsony falára fekteti föl a lányt, s kezeit lassan veszi el vállairól. - Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam. Ezért sem maradhatok a közeledben. Látod, még egy ok, hogy kinyírassam magam... – szavai fájdalmasan csengenek, miközben fejét Norlanától egyébként is láthatatlan ég felé emeli. – Tudod, azt hiszem 19 év nekem bőven elég volt... Főleg ez az utolsó 7... A világnak nincs szüksége rám... Ha nem lennék, ugyanúgy menne tovább az élet, mint most. Semmi haszna annak, hogy itt legyek? Akkor meg minek az erőfeszítés?! Ráadásul... Így te sem akarnál élni... – ahogyan kezeit ökölbe szorítja, megalvadt sebéből ismét potyogni kezdenek a súlyos vércseppek, melyek tompán puffannak a por lepte talajon. - Valld be... Nem lenne semmi, ha meghalnék... Egy fél napig sajnálnál, aztán annyi. Minden menne tovább, mint eddig... – flegmán elmosolyodik, és egy mély sóhaj kíséretében ő is leül a falra, melyre a lányt fektette az előbb.

2009.05.23. 17:29 Mizuki Sawa

- Kérlek... Tedd meg mielőt én kényszerítelek rá... - Minden egyes szó úgy hat, mint egy késdöfés. - Mostmár az sem érdekel, ha utálni fogsz... - Bár megpróbált erősnek tűnni, hangja a szavai ellenkezőjéről árulkodott. - De szabad akaratomból ezt soha nem fogom megtenni! Fetekint, és figyeli, ahogy Daniel odasétál a kardjaihoz, és elrakja őket. - Rendben... Nem muszály ezekkel... Hozz létre villámot... Nekem teljesen mindegy! - A fiú hangja bár haragos, mégis egyben könyörgő is. Kinyújtja a karját, és emgfogja a kezét. Hirtelen legszívesebben elhúzta volna, de túl jó érzés volt. Még ebben a pilanatban is túl jó érzés volt a fiú keze az övé körül. Azonban a szavai tönkretettek mindnent. - Ezt az egyet kérem tőled... Ha nem te, hát majd a nolanaiak úgyis végeznek velem... Végülis jobb később, mint soha... Figyeli, Daniel dühkitörését, majd a földre potyogó vércseppeit, és végül magát a fiút, ahogy a földre rogy. Nézi a fiú sebét, és megpróbál ellenálni, hogy ne csavarja be, hogy ne tartsa a kezeibe. - Tedd meg... halál komolyan mondom, hogy kényszerítelek rá... - Akkor kényszeríts, mert én máshogy meg nem teszem! - kiabálja, és dühétől megint előtörnek a könnyei. Látja, ahogy a fiú előkapja egyik kardját, és hirtelen elfogja az idegen vágy, hogy a kezébe tartsa, hogy ujjait közé fogja, és szorosan markolja. Annyira váratlanul éri az egész, hogy némán engedelmeskedik. - Mire vász még? Kélrek! - a fiú parancsoló hangja visszaránja a valóságba, és mostmár küzd az idegen vágyak ellen, amik nem hozzá tartoznak. Erősen koncentrál az ellenállásra, és saját akaratára. Bár nehezen ugyan, de sikerül leereszteni a fegyvert, ami köztük volt, majd karját szorosan Daniel nyaka köré fonja. - Nem! És a nolanaiaknak se hagyom, hogy a közeledbe férkőzzenek, hogy bántsanank. Nem akarok ellened is harcolni, de ha megpróbálsz így kényszeríteni, akkor kénytelen leszek ellenállni, ami csak még több erőmbe kerül... De nem fogom feladni. Ha ez lesz az utolsó is, amit teszek, ellen fogok állni, mert én... - Hangja csupán erőtlen suttogás volt, és a levegőt is egyre gyorsabban vette. Mellkasa fel-le emelkedett, ahogy tüdeje megpróbálta magába szívni a poros meilisi levegőt. Már így is túl sok erejébe került, túl gyenge volt már. Ahhoz se votl ereje, hogy a mondatát befejezze.

2009.05.23. 17:07 Daniel Barth

Megüresedett tenyerét újra a földhöz szorítja, majd mikor a fém éles csörgését hallja meg nem messze a földön, fogait összeszorítva néz rá a lányra. - Bármit kérhetsz tőlem, de ezt nem... Van róla fogalmad, mit kérsz tőlem? Nem, nem tudom megtenni... Nem fogok véget vetni az életednek, nem... Azt szeretném, ha harcolnál, nem azt, ha feladnád. Te igeis sokat tehetnél odafent, csak bíznod kell magadban... Nem fogom megtenni, nem fogom... – a lány sírásba torkolló szavaitól még nagyobb elszántság költözik szívébe. „Sírni csak az képes, akinek a lelke elég erős ahhoz, hogy ne szégyellje könnyeit... Az állatoknak nincs lelkük, ezért nem tudnak sírni, csak csendben szomorúak... Most én sem tudok sírni... Ilyen gyenge lennék? Ezért nincs szükségük rám... Föl tudnak jutni egyedül is...” - Kérlek... Tedd meg, mielőtt én kényszerítelek rá... – hangja megremeg, szavai halálosan komolyan csengenek a hűvös éjszakában, s szinte ordításnak hatnak a néma csendben. Lassan feláll, bizonytalan léptekkel áll meg elhajított kardjai felett, majd ropogó csontokkal lehajolva felveszi azokat. - Rendben... Nem muszáj ezekkel... Hozz létre villámot... Nekem teljesen mindegy! – fegyvereit lassan csúsztatja vissza tartójukba, ahogyan a lány elé lép, s karját kinyújtva megfogja egyik kezét. – Ezt az egyet kérem tőled... Ha nem te, hát majd a norlanaiak úgyis végeznek velem... Végülis jobb később, mint soha... – hangja hidegen, érzelmektől mentesen cseng, ahogyan öklét belevágja a mellette álló kemény betonfalba. A hirtelen mért ütéstől csuklóján végigfolyik vére, majd lassú cseppekként ütemesen esnek le a poros földre. Karján remegés fut végig, mielőtt meggyengült térdei fáradtan rogynak össze a talajon. - Tedd meg... Halál komolyan mondom, hogy rákényszerítelek... – mozdulatlan testtartással, fejét lehajtva, sípolva beszél a lányhoz. A néhány perccel ezelőtti magabiztosság, mely hangjából áradt, mikor felszállni próbáltak, most olyan hirtelen tűnik el, ahogy jött. Szavai fájdalmasan, s üresen csengenek. Érezve, hogy a lány nem tesz semmit, fegyverének egyik felét ismét kirántja tokjából, majd a lány felé szegezi. Gondolataival arra kényszeríti, hogy elvegye a fegyvert, s egy halvány mozdulattal a lány kezében lévő fegyvert maga elé szegezi. - Mire vársz még? Kérlek! – most parancsolóan, dühtől forrongva, szinte kiabálva beszél Mizukihoz, aki hevesen tiltakozik ereje ellen.

2009.05.23. 16:43 Mizuki Sawa

Érzi, hogy egyre jobban elmosódik a látása, amikor a fiú eltolja magától. Megdöbbenve nézi, ahogy a fiú szétszaggatja a rongydarabot, és érzzi a fiúból áradó düht. Legszívesebben megint magához ölelné, de fél, hogy megint csak eltolja magától. - Kérlek... Nem... nem tudom, mit is akarok... Mit tudnék pont én csinálni fent? Csak hátráltatnálak titeket. Semmi értelme annak, hogy veletek menjek. Kérlek, vess véget az életemnek... - A döbbenet ült ki az arcára, és szétáradt az egész testében. Mozdulatlanul ült ott, mintha megbénult volna. - Kérlek... Aztán menj föl, és bosszúld emg helyettem is... - A fegyverre néz, amit a fiú felé tart, arra várva, hogy elvegye, és teljesítse a kívánságát. A fiú remegő, erőtlen hangja ugyancsak átjárja a testét. -Kérlek... - a suttogás úgy hat a fülében, mintha a fiú teljes erőből kiabálta volna. Remegve kinyújtja a kezét, és megfogja a kardokat, és erőtlenül köré kulcsólja az ujjait, majd feláll, és hátrál pár lépést. Eldobja a kardokat, és visszamegy Danielhez, újra leereszkedve mellé. - Bármit kérhetsz tőlem, de ezt nem... - Hangja elcsúklik, ahogy könnyei végigfolynak az arcán. - Van róla fogalmad, mit kérsz tőlem? Nem, nem tudom megtenni. Nem fogok véget vetni az életednek, nem... Azt szeretném, ha harcolnál, nem azt, ha feladnád... Te igenis sokat tehetnál odafent, csak bíznod kell magadba... Nem fogom metenni, nem fogom... - A szavai suttogásba halkulnak, és lehajtja a fejét. Könnyei a száraz, poros meilisi utcára potyognak. "Miért kér tőlem ilyet? MIért? Én nem tudom megtenni... Nem megy... Daniel, én nem tudlak megölni, képtelen vagyok rá... Én..."   Felnézett a fiúra, de nem bírta sokáig, könnyei csak az előbbinál is hevesebben törtek elő.

2009.05.23. 16:22 Daniel Barth

Néhány ütemes, halk lépés dobol a földön, ahogyan a lány egyre közelebb ér hozzá. Sípolva préseli ki tüdejéből a poros levegőt, mely kíméletlenül marja még mindig torkát. Arcából minden érzelem kiszáll, hűvös tekintete még az éjszaka sötétjében is hátborzongatóan üres. A lassú lépések zaja egyre közelebbről hallatszik, mígnem annak tulajdonosa oda nem ér hozzá, s térdeit behajlítva ő is leereszkedik. - Nem! Nem mész te sehová egyedül! Az ígéretemet adtam, ne kényszeríts arra, hogy megszedjem. Nem mehetsz egyedül, mert én veled megyek, nem hagyom, hogy egyedül csináld ezt végig... – az érzelmekkel telt öleléstől hirtelen rázkódik össze, majd kezeit fölemelve a földről, lassan eltolja magától a lányt. – Ha nem akarod, nem nézek a szemedbe, de ez felesleges... Kérlek, ne menj egyedül... – a fejéről lehulló kendőt összeszorított öklébe veszi, mielőtt egy remegő sóhaj kíséretében két darabra tép szét. Fejét lehajtja, ahogyan szemei összeszűkülnek, s hirtelen árad szét arcán az a hűvösség, és gyűlölet, melyet már rég nem érzett. Gyűlölet a fentiek iránt, akik miatt így kell élnie. - Kérlek... Nem... nem tudom, mit is akarok... Mit tudnék pont én csinálni fennt? Csak hátráltatnálak titeket. Semmi értelme annak, hogy veletek menjek. Kérlek, vess véget az életemnek... – remegő kézzel húzza ki tokjából két kardját, és átnyújtja az előtte térdelő lánynak. - Kérlek... Aztán menj föl, és bosszúld meg helyettem is... – hangja megremeg, ahogyan maga előtt tartja fegyverét, talán most utoljára.  – Kérlek... – suttogja remegve maga elé, ahogyan tüdeje fájdalmasan emelkedik föl-le.

2009.05.23. 15:53 Mizuki Sawa

- Sajnálom... Nem akarlak veszélybe sodorni titeket... Egyedül akarok fölmenni. - hallja Daniel hangját, és még hosszú percekig visszhangzik a fülében. -Nem... Én is megyek, de... egyedül... Csendben nézi, ahogy kilép, és pár lépés után lehajtott fejjel megáll. Tesz pár lépést felé, de még nem megy oda teljesen. Figyeli a mozdulatokat, ahogy előveszi a jól ismert ruhadarabot, és bekötözi vele a szemeit. -Tudom, hogy az imént a szemeimet kerested, de... Ezt nem engedhetem... Neked lenne bajod belőle, azt pedig nem akarom. - fájdalmas volt csak ott állni, és nézni, ahogy távolodik, közben pedig a szavaiat hallgatni. - Sok szerencsét... Én keresek egy másik légjárót. Remélem siekrül beindítanotok, ugyanis kikapcsoltam a motort... - A halvány mosoly, mellyel most Daniel nézett rájuk csak összemosodva ért el hozzá. A fiú leül az egyik fal tövébe, és vett egy már-már elhessegetőnek ahtó mozdualtot feléjük. - Várnom kell... Nincs a közelben semmi, amivel felmehetnék... Ezért volt az elsőszámú szabály senkit sem közel engedni amgához, de lehet, hogy mostmár elkésett, ezzel nem törődött. Lassan odalépkedett Danielhez, és leereszkedett mellé. - Nem! - mondja magabiztosan. - Nem mész te sehova egyedül. Az ígértemet adtam, ne kényszeríts arra, hogy megszegjem... Nem mehetsz egyedül, mert én veled megyek, ne hagyom, hogy egyedül csináld ezt végig... - Kezei önkéntelenül is Daniel köré fonódtak, és ismét magához ölelte, de ezúttal nem engedte el. Egyik kezével megkereste a csomót a kendőn, majd kibogozta. - Ha nem akarod, nem nézek a szemedbe, de ez felesleges... Kérlek ne menj egyedül...

2009.05.23. 15:17 Daniel Barth

Csuklóját körülfonja egy rántó érintés, mitől egyensúlyát majdnem elvesztve lép vissza a légjáróba. Lába reflexszerűen lép egyet hátra, hogy egyensúlya újra biztos legyen. Egy pillanatig csendesen gondolkozik, hogy kimenjen-e újból a járműből, de végül kíváncsisága nem hagyja. - Mi lenne, ha az épületek fölé emelném? Akkor lehetséges lenne, hogy egy kis lökettel elinduljunk? Csak egy ötlet, de mindenképp el kell indulnunk, fel se merülhet az a gondolat, hogy nem fog menni, vagy nem tudunk, belevágtunk, végig is csináljuk... – Terra magabiztos pillantását érzi magán, azonban nem szól egy szót sem – Na, hogyha felemelném, el tudnál indulni vele? – némán néz maga elé, azonban válaszra nem méltatja a türelmetlenkedő hangú lányt. „Nem tehetem kockára az életüket csak azért, mert én fel akarok jutni... Még ha sikerülne is elindulnunk, egyáltalán nem biztos, hogy fel is érünk... Nem tehetem...” - Sajnálom... Nem akarlak veszélybe sodorni titeket... Egyedül akarok fölmenni. – „És mégis hogyan? Cöhh... Én tiszta hülye vagyok... De ezt akkor sem tehetem meg...” - Szerintem egy próbát megér, de tudod, hogy ez a te döntésed Daniel, mondtam, hogy még meggondolhatod magad, és itt maradhatsz... De én felmegyek. Az összes Norlanait a pokolra kívánom, és amennyit tudok, oda is fogok juttatni. Mostmár eggyel több okom van... – érzi Mizuki mély pillantását, szinte mintha maga előtt látná, teljes valóságban. A sötétszürke szemek az övébe olvadnak, amitől kissé összerázkódik, és fejét elfordítja a lányról. - Nem... Én is megyek, de... egyedül... – lép ki végül a légjáró fedélzetéről, majd mikor néhány méterrel arrébb kerül, fejét lehajtva megáll. Zsebéből kiszedi a nemrég letépett anyagdarabot, mellyel Mizuki szemeit kötötte be, s a sajátjai körül tekeri körbe, hátul szoros csomóval biztosítva ottmaradását. - Tudom, hogy az imént a szemeimet kerested, de... Ezt nem engedhetem... Neked lenne bajod belőle, azt pedig nem akarom. – fordul vissza a lány felé, mielőtt ismét távolodna néhány lépést. - Sok szerencsét... Én keresek egy másik légjárót. Remélem sikerül beindítanotok, ugyanis kikapcsoltam a motort... – vet egy halvány, ám bíztató mosolyt feléjük. Lassan ereszkedik le ülőhelyzetbe, hátát egy ósdi ház falának támasztva, ujjával jelezve a többieknek, hogy jól van, mielőtt megint elkezdenék őt patyulgatni. - Várnom kell... Nincs a közelben semmi, amivel fel tudnék jutni... – suttogja maga elé halkan, kivehetetlenül.

[1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [Korábbi]