Új bejegyzés Frissítés

2009.05.20. 22:15 Mizuki Sawa

-Az nagyon kevés... Nem fogunk tudni felszállni... Milyen magas? És a többi irányba mennyi hely van? - Daniel felé néz, de mielőtt válaszolhatna, az feláll, és kitapogatja az ajtót, és kimegy. Habozik egy kicsit, de azért követi, viszont az ajtóban megáll.  Nézi, ahogy a fiú a földet tapogatja, majd fejcsóválva feláll. -Nem... Nem... Nem tudok fölszállni... Nem megy... - Fájdamommal tölti el, ahogy látja, hogy a fiú megint térdre ereszkedi. Szavai és testtartása eggyaránt lemondást sugároznak. Legszívesebben megint rákiáltott volna, hogy észhez térítse, de inkább hagyta, és csak nézte. - Daniel... - szólt halkan, de nem jött folytatás. Nem sokkal később a fiú feláll, és bizonytalan, imbolygó léptekkel visszatér. - Úgy tűnik, most nem fogunk tudni felmenni... Képtelenség ilyen kis helyen felvinni a gépet... Egyszerűen nem megy... Sajnálom.. - miközben a fiú elcsukló hangját hallja szomorúság és düh önti el. Viszont mielőt szólhatna bármit is, Terra megleőzte. - Mi lenne ha az épületek fölé emelném? Akkor lehetséges lenne hogy egy kis lökettel elinduljunk? Csak egy ötlet, de mindenképp elkel indulnunk, felse merülhet az a gondolat hogy nem fog menni vagy nem tudunk, belevágtunk végig is csináljuk... - A lány először Danielre, majd ránéz. - Na, hogyha felemelném, eltudnál indulni vele?Szerintem most ez az egyetlen megoldás, nem fogom ennyiben hagyni ezt a dolgot... - Szerintem egy próbát megér, de tudod, hogy ez a te döntésed Daniel, mondtam, hogy még meggondolhatod magad, és itt maradhatsz... - Megállt, és mély levegőt vett. -De én felmegyek. Az összes norlanait a pokolra kívánom, és amennyit tudok, oda is fogok jutattni. - Elszántsága nem csak a hangjából, hanem az egész testtartásából áradt. - Mostmár eggyel több okom van... - Ezen a ponton megint csak Daniel felé vetett egy pillantást, azonban igyekezett gyorsan elkapni a tekintetét.

2009.05.20. 10:58 Lilien Loyd

Pár pillanatig csak halgat majd közelebb lép a vezérlő pulthoz, végignéz a gombokon, majd az ablakon kezdi el tanulmányozni. " Szóval hét méter... és valahogy felkéne szállni, nehéz lehet ez a nagy dög" Dan után lép és a csuklójánál fogva visszahúzza mielőtt elhagyná a járművet. -Mi lenne ha az épületek fölé emelném? Akkor lehetséges lenne hogy egy kis lökettel elinduljunk? Csak egy ötlet, de mindenképp elkel indulnunk, felse merülhet az a gondolat hogy nem fog menni vagy nem tudunk, belevágtunk végig is csináljuk...-mondja komoly hangon Dannek, reménykedve hogy ez hatni fog rá és nem lesz ilyen "nem fog sikerülni" pasas. -Na, hogyha felemelném, eltudnál indulni vele? -Pillant a fiúra majd Mizukira. -Szerintem most ez az egyetlen megoldás, nem fogom ennyiben hagyni ezt a dolgot... -suttogja szinte márcsak magának.

2009.05.19. 20:59 Daniel Barth

Remegve veszi kezébe a kart, mellyel a rozoga járművet irányítani lehet, és próbál higgadtan, nyugodtan cselekedni. Szíve gyorsabban kezd el verni, ahogyan a légjáró megmozdul alattuk, és anyaga megremeg. - Kérdezhetnél könnyebbet is... – Mizuki morgó hangjára elmosolyodik, azonban kezéből nem engedi el a nagy fontosságú kart. - Olyan sötét van, hogy nehéz kivenni valamit ami egy-két méterrel messzebb van, de ha jól látom, akkor nem túl messze... Ha saccolnom kéne, azt mondám... ...olyan hét méter lehet... – a szám hallatára elkerekednek szemei, hiszen legalább 100méter helynek kéne lennie, hogy normálisan fel lehessen vinni a gépet. - Az nagyon kevés... Nem fogunk tudni felszállni... Milyen magas? És a többi irányba mennyi hely van? – szavai szinte automatikusan hagyják el száját, ahogyan gondolatai cikáznak a fejében... „Nem fogom tudni megcsinálni... Mindössze hét méter? Ennyi alatt még felgyorsulni sem tudunk...” – összerándul gyomra, ahogyan agyában végigpergeti sikertelen felszállási kísérletét, amely csúfos véget érne. Remegve áll föl, és végig a falnak támaszkodva elbotorkál az ajtóig, melyet már erősen visszazárt. Egy jól irányzott rúgás segítségével a nehéz ajtó hatalmas csattanással kivágódik, ő pedig sietősen kilép a hűvös levegőre. Kezét a földre szorítva próbálja felmérni a távolságokat, majd fejét csóválva lassan feláll. - Nem... Nem... Nem tudok fölszállni... Nem megy... – kezeit idegesen fejéhez szorítva lassan térdel le a földre, majd remegve, s könnyekkel küszködve támasztja meg testét kezeivel. „Soha nem fogok feljutni... Soha...” veszi tudomásul a fájdalmas gondolatot, mialatt lassan feláll. Imbolyogva sétál vissza a nyitott ajtón keresztül, és egy mély sóhajjal nekitámaszkodik a falnak. - Úgy tűnik, most nem fogunk tudni felmenni... Képtelenség ilyen kis helyen felvinni a gépet... Egyszerűen nem megy... – hangja elcsuklik, ahogyan megfordulva kisétál a még mindig zúgó motorú légjáróból. – Sajnálom... – suttogja elhaló hangon.

2009.05.19. 20:36 Mizuki Sawa

Csendben nézi, ahogy a fiú megszabadítja kezét az ő keze börtönétől, és ugyan olyan csendben feláll. - Lehet, hogy jobb lenne nektek nélkülem... - a fiő szavaira felkapja a fejét, és érzi, hogy gyorsabban ver a szíve. - De akkor is veletek megyek... Az eddig visszatartott levegőt most egy hatalmas megkönnyebült sóhajjal eresztette ki. Annyira fellekesedet, hogy alig bírt viselkedni. Már-már szárnyaló izgalmából Daniel váratlan érintése rántotta vissza, tekintetét a fiúra szegezte, de az nem nézett rá. "Mit jelentsen ez az egész? Én már annyira nem értek itt semmit... Egy órája még legszívesebben neki mentem volna, most meg... Mi van velem?" -Most pedig beindítom ezt az óckavasat... - mondta, miközben leült a vezetőülésben, ahol az előbb még ő ült. Széles mosollyal az arcán elfoglalta Daniel előbbi helyté. Tanácstalanul nézte, ahogy a fiú a gombok után tapogatózik, de mielőtt megkérdezhette volna, hogy segítsen-e, sikerült is megtalálnia az indítógombot. Egy halk zúgás jelezte, hogy a motor még működőképes. - Ezaz... Csak legyen benne elég üzemanyag... Egyenesen milyen messze van a legközelebbi ház, épület, vagy akármi, amibe beleütközhetünk? - Még mindig mosolyogva szmelélte az immár magabiztosnak tűnő fiút, és örült, hogy szavai elérték a kívánt hatást. - Kérdezhetnél könnyebbet is... - mondja kicsit morogva, de messze nem hasonlít a korábbi morgására. - Olyan sötét van, hogy nehéz kivenni valamit ami egy-két méterrel messzebb van, de ha jól látom, akkor nem túl messze... Ha saccolnom kéne, azt mondám... - Kicsit meresztgette a szemét, hogy jobban kivegye az előttük a födből kiemelkedő épületet. - ...olyan hét méter lehet... - mondta végül kicsit bizonytalanul, és remélte, hogy a becsülése jó. "Olyan, mintha most én lennék a szeme..." fogalmazódott meg a fejében a bizar gondolat. Feszülten várta, hogy a fiú nekikezdjen a repülésnek, az eddigi, és egész életük legfontosabb útjának.Még egyszer végignézett a társaságon, majd tekintetével megint az éjszakát fürkészte.

2009.05.19. 19:44 Daniel Barth

Halkan nyikorog súlya alatt a szék, melyet unalmában jobbra, balra tekerget tengelye körül. Fáradtan könyököl a megviselt bőr ülés karfáján, két ujjával homlokát támasztva. Csupán némán hallgatja egyenletes szívdobogását, mely most mintha visszhangozna az ócska légjáró por lepte falain, közben próbál nem tudomást venni a sípoló hangról, amely minden lélegzetvételekor felszakad tüdejéből. Megviselt kabátja alatt unottan forgatja még megmaradt pengéit, mielőtt mélyre tolná őket zsebeiben. - Lehet, de nem akarlak megint megbántani, mint az előbb, nem fog többet előfordulni... – a szinte kísértetiesnek ható csendet Mizuki nyugodt hangja szakítja félbe, amitől kissé megborzong. Nevetséges ellentétnek tűnnek a lány életerős szavai a jármű által keltett hátborzongató nyikorgással szemben, ettől halványan elmosolyodik, majd ismét Mizuki felé fordul. - Nem... Nem leszek meg egyedül... Szükségem van a segítségedre. Te is tudod, hogy nem boldogulok egyedül! Az előbb kértél, hogy segítsek Norlanában, most én kérlek, hogy segíts... – hirtelen rázkódik össze, ahogy kezein a hűvös érintést érzi, hiszen észre sem vette, hogy a lány közben közelebb jött hozzá, arra pedig végképp nem számított, hogy egy újabb baráti érintést kap tőle. „Ennyire megbízik bennem? Furcsa... Az előbb még ordibált... Nem úgy tűnt, mint akinek a szíve csücske vagyok, most meg... Ki érti?” – Bízom benne, hogy tudsz nekem segíteni, hogy tudsz nekünk segíteni... Mostmár csak neked kell bíznod magadban. Nem hagyhatod, hogy Norlana már most győzedelmeskedjen fölötted! Fel akarsz jutni, akkor ne add fel ilyen könnyen! – fejét elgondolkodva hajtja le, ahogyan tovább hallgatja a lány buzdító szavait – Én megyek, és remélem te is velem tartasz! ... Ha meggondoltátok magatokat, most még mehettek! Ez rád is vonatkozik... – tudja, az utolsó néhány szónál a lány ismét felé fordul, azonban nem emeli rá tekintetét. Ehelyett kezét kihúzza Mizuki tenyeréből, majd óvatosan feláll. - Lehet, hogy jobb lenne nektek nélkülem... – pimaszul elmosolyodik, és tart egy kis szüntetet, mielőtt folytatná – De akkor is veletek megyek... – imbolyogva megkeresi a középen lévő vezetőülést, s kissé hozzáér Mizukihoz, amikor elmegy mellette, de nem vet rá egy pillantást sem. - Most pedig beindítom ezt az ócskavasat... – ül le nyugodtan a székbe, miközben ujjait végighúzza a pulton, melyen rengeteg gomb, és kar sorakozik. „Remélem menni fog... Merre is van a bekapcsológomb...?” – óvatosan tapogatja ki a nagyméretű gombot, melyet tétovázás nélkül le is nyom. A jármű motorja halk zúgással jelzi, hogy indulásra készen áll... - Ezaz... Csak legyen benne elég üzemanyag... Egyenesen milyen messze van a legközelebbi ház, épület, vagy akármi, amibe beleütközhetünk? – hangja immár életerős, és kalandra kész, ahogyan önbizalmát újra visszaszerzi. „Menni fog... Feljutunk, ha addig élek is... Legalábbis őket feljuttatom... Valahogyan...”

2009.05.18. 20:26 Mizuki Sawa

Meglátja a fiú arcán a mosolyt, amitől felbátorodik, és ő is elmosolyodik. - Azért nem kell ilyen óvatosan bánnod a szavaiddal, nem fogom leharapni a fejed, nyugi... Egyébként meg... Már nem igazán emlékszem., de megpróbálhatjuk azt is, hogy én vezetek, ti meg mondjátok merre. - bár szavai határozottan hagyják el ajkait, hamar megfigyelhető, ahogy arca megváltozik, és visszahúzodik. Úgy imbolyog, mint alattuk a léghajó. - Rossz ötlet... Vezess csak te... Megleszel egyedül is... - beleborzong a fiú hűvös hangjába, és lemondóan sóhajt, ahogy az visszafordul a fal felé. -Lehet, de nem akarlak emgint megbántani, mint az előbb, nem fog többet előfordulni. - Mély hallgatásba borkulózik, és a fejét is lehajtja. Közben halakn veszi a levegőt, mellkasa egyenletesen mozog fel-le. - Nem... nem leszek meg egyedül... Szükségem van a segítségedre. - Óvatosan mozdulatokkal feláll a székből, és odalép Daniel mellé. - Te is tudod, hogy nem boldogulok egyedül! Az előbb te kértél, hogy segítsek Norlanában, most én kérlek, hogy segíts... - Bár halkan beszél, szavai betöltik az üres léghajót. Egyik kezével megfogja Daniel kezét, és kicsit megszorítja. - Bízom benne, hogy tudsz nekem segíteni, hogy tudsz nekünk segíteni... Mostmár csak neked kell bíznod magadba. Nem hagyhatod, hogy Norlana már most győzedelmeskedjen fölötted. Fel akarsz jutni, akkor ne add fel ilyen könnyen. - "Bármit megteszek azért, hogy sikerüljön! Nem adhatjuk fel, nem hagyhatjuk, hogy azok a mocskok ott fent megint győzedelmeskedjenek felettünk. Ezt NEM fogom hagyni!" - Én megyek, és remélem te is velem tartasz! - jelenti ki magabiztosan, még mindig a fiú kezét fogva. Felnéz és vet egy óvatos pillantást a többiek felé. - Ha meggondoltátok magatokat, most még mehettek... - Majd újra Danielre nézett. - Ez rád is vonatkozik...

2009.05.18. 20:10 Daniel Barth

Feszülten ül a székben, melyet még sikerült megtalálni botorkáló lépéseivel, háta alig súrolja a megkeményedett bőrülés háttámláját, melyet valószínűleg jó pár éve senki sem használhatott. „Nagyszerű... Én kezdeményeztem ezt az egész látogassukmegNorlanát expedíciót, erre semmit nem tudok csinálni... Erre előbb is gondolhattam volna..” – húzza össze magát, ahogyan nemtetszését kifejezve sóhajt egyet, mielőtt a forgatható üléssel hátat fordítana a többieknek. - Terra, ha úgy tűnik, már nem bírom, besegítesz! – a lány bíztató hangja némileg oldja feszültségét, azonban még nem mutatja képes felét társainak. - Daniel... Te pedig azt mondtad vezettél már ilyet... Bár rég volt, azért elmagyarázhatod, mit kell tennem... Még ha... szóval... ha nem is látsz... – Mizuki habozó szavait hallva megfordul, majd egy bíztató mosoly keretében lassan fellélegzik. - ... Nekem nagy segítség lennél... – a lány nyugtató, és kedves hangjának hatására kissé megrezzen, majd halvány mosolyát kissé erősebbre húzva száján Mizuki felé fordul. - Azért nem kell ilyen óvatosan bánnod a szavaiddal, nem fogom leharapni a fejed, nyugi... Egyébként meg... Már nem igazán emlékszem, de megpróbálhatjuk azt is, hogy én vezetek, ti meg mondjátok merre. – határozatlan szavai kissé idétlenül csengenek a hideg, poros levegőjű, kihalt légjáróban, mely minden egyes mozdulatnál hevesen megbillen oldalra, ezáltal olyan érzést keltve, mintha egy szakadékba zuhannának le. Fájdalmas mosolya hirtelen változik fanyar grimasszá, melyet azonnal el is tűntet kihűlt vonásairól, ahogyan végiggondolja, miféle következményekkel is járhatna, ha ő vezetné el a gépet. - Rossz ötlet... Vezess csak te... Megleszel egyedül is... – hangja borzongatóan hűvös, és kiábrándult, ahogyan székével ismét az érdes fal felé fordulva, hunyja be szemeit. „Nem lehet... Rossz vége lenne, hiszen már azt sem tudom, merre van bal, és jobb... Nincs is szükségem rá... Ezek ellesznek egyedül is...” – úgy érzi, mintha gondolatai visszhangoznának az üres járműben, s meglepetten várja a többiek reakcióját, hiszen mostmár azt sem tudja, gondolkodik, vagy beszél-e.

2009.05.18. 19:08 Mizuki Sawa

- Nekem lenne egy ötletem arra az esetre, ha senki nem tudna vezetni... Nos mivel az én képességem... abból áll hogy tárgyakat mozgatok lehet az akármekkora, ha valaki vezet éstúl bizonytalan rá tudok segíteni a pontosságra... - hallja maga mögül Terra izgatott hangját, amire elmosolyodik, de egynelőre nem szól semmit. - Én régen vezettem egy ilyet, még... úgy 8-9 évvel azelőtt... De nem hiszem, hogy jól járnátok, ha én vezetnék... - ezúttal Daniel nyugodt hangja csendül a fülében. "Klassz, ezzel elég szép kis csapatot szedtünk össze..."  Némán figyeli, ahogy a fiú megszabadítja kezeit a kezdetleges kötözéseitől, és kitapogatja az ajtót, majd felfeszíti, és betessékeli őket. - Befelé, hölgyeim... - Milyen udvarias itt valaki... - jegyzi meg kuncogva, amikor elhalad a fiú mellett. Hirtelen hátrakapja a fejét, amikor hallja, hogy Daniel belevágja az öklét a hajó falába. - Itt ne nagyon száítsatok rám... - sziszegi, majd bizonytalan léptekkel eltántorog a segédpilóta üléséig, ahol aztán helyet foglal. Tekintetével követi, majd végül ő is odamegy, és leül a mellette levő székbe. Egy óvatos pillantást vet a fiú felé.  "Szegény... Biztos rossz lehet neki... Lehet azt gondolja, hogy nincs hasznunkra...?" -Hát jó, ha nincs más válalkozó, akkor majd én emgpróbálkozom, de szükségem lesz a segítségetekre. - Először Terrára, majd Danielre nézett. - Terra, ha úgy tűnik, már nem bírom, akkor besegítesz! - Bár ez egy kérés vagy kérdés is lehetett volna sokkal inkább hasonlított egy parancsféleségre, de azért vetett egy biztató mosolyt a lány felé. - Daniel... te pedig azt mondtat vezettél már ilyet... Bár rég volt, azért el magyarázhatod mit kell tennem... Még ha... szóval... ha nem is látsz... - Óvatosan szemlélte a fiút, és remélte nem bántotta meg megint. - ... nekem nagy segítség lennél. - A fiút is megajándékozta egy mosollyal, majd végignézett a vezérlőpulton.

2009.05.18. 18:48 Daniel Barth

Lépései egyre közelebb érnek a megviselt külsejű légjáróhoz, mely valószínűleg már évek óta itt állhat, mozdulatlanul, ugyanis külsejét vastagon bevonja már a por, és a hamu, ami az évek során rakódott le érdes felszínére. A csendes éjszaka szinte nyomasztó érzés kelt benne, ahogyan nagyon halk zene szűrődik le Norlanából a mélybe. „Ezek hogy képesek még bulizni...?” – dühösen préseli ki tüdejéből az összes levegőt, mitől kissé megszédül, így remegve szívja tele torkát a mérgező levegővel, miközben karjaival megtámasztja testét a megfáradt járműn. - De... Ki fog vezetni? – hallja meg maga mögöttről Mizuki bizonytalan hangját, ahogyan a fejében már sokszor összerakott kérdés végre valójában megszólalt. Igazából már gondolkodott rajta, hogy ugyan ki tudná vezetni a légjárót, de nem akarta elrontani elképzelését, miszerint feljutnak Norlanába ezzel az igen fontos kérdéssel. - Nekem lenne egy ötletem, arra az esetre ha senki nem tudna vezetni... Nos mivel az én képességem...abból áll hogy tárgyakat mozgatok lehet az akármekkora, ha valaki vezet és túl bizonytalan rátudok segíteni a pontosságra... – a kicsit pörgős hang hallatára halványan elmosolyodik, miközben kezeivel a légjáró ajtaját keresi, de nem találja. Valószínüleg már rég ellepte a por, így csoda, ha egyáltalán be tudnak menni, nem hogy elindulni vele... - Én régen vezettem ilyet, még... úgy 8-9 évvel ezelőtt... De nem hiszem, hogy jól járnátok, ha én vezetnék... – mosolyodik el, ahogyan tekintetét a többiekre emeli, várva egy esetleges vállalkozó jelentkezését a „hajókapitány” címre. Fáradt, s remegő kezeiről letekeri a Mizuki által rákötött anyagokat, hogy megkereshesse a légjáró ajtaját, amit immár könnyűszerrel meg is tesz. Kardját előkapva feszíti fel a berozsdásodott, és elkopott zárat, majd nem sokkal később a bejárat nyikorogva nyílik meg a kis csapat előtt. - Befelé, hölgyeim... – udvariasan meghajol az ajtó mellett, szája szélén halvány mosoly bújkál, ahogyan végül ő is követi a többieket. Néhány lépés után bizonytalanul megáll, és egy mély sóhaj kíséretében támaszkodik a falhoz. „Ez fémből van... Nem látok semmit...” vágja bele öklét a jármű falába, melynek anyaga egy fültépő nyikorgás közepette megremeg. Kezeit a falhoz tapasztja, ahogy a néhány másodperc alatt, míg a fém visszaadja a jelet, így próbálja felmérni a jármű belsejét. - Itt ne nagyon számítsatok rám... – sziszegi összezárt fogai közül, ahogyan bizonytalan lépésekkel közelít a jármű irányítópultjához, és leül az egyik közeli székbe, mely régen valószínűleg a segédpilóta ülése lehetett.

2009.05.18. 16:25 Suzuki Ai

- De... ki fog vezetni? - felfigyel Mizuki hangjára. Nem szól semmit, mivel ő nem tud vezetni. Még sose próbálta, de nem igazán akar pont most kisérletezni. - Nos mivel az én képességem...abból áll hogy tárgyakat mozgatok lehet az akármekkora, ha valaki vezet és túl bizonytalan rátudok segíteni a pontosságra... - jön a mentőötlet Terrától. - Ez egy jó ötlet! Nekem tetszik! - Egy alig észrevehető mosoly kíséretében felnéz. "Vigyázz Norlana! Jövünk!" Miután már mindenki elindul Daniel után, ő is követi a fiút. Megtartja a tisztes távolságot mindhármójuktól. Félig lehunyt szemmel követi őket. Végignéz az előtte lévőkön, majd megállapítja, hogy Daniel úgy megy ott elől, mint egy vezér. Aztán követi őt néhány lépés távolságban Mizuki és Terra, akik mint a jó kis katonák mennek vezérük mögött. És néhány méterrel lemaradva ő. Hogy magáról mit is gondol ebben a "menetben"? Úgy volt ott, mint egy kívülálló, aki csak kíváncsiságában követi őket. Bár tudja, hogy ez nem így van, mert Daniel nem vezér, Mizuki és Terra nem katonák és ő nem kívülálló, de ha valaki meglátná így őket, talán ezt gondolná. De mostmár Meilisben egy élő ember is csodának látszik. Amíg így ezen gondolkodott, lassan odaértek a légjáróhoz. "Nemsokára már fennt leszünk... Azoknál a szemeteknél!"

2009.05.18. 15:36 Lilien Loyd

- Semmit. Csak tudtam, hogy mindenki fel akar menni oda!- figyeli a lányt, de eldöntötte magába hogy hiába magyarázkod, nem fog figyelni rá, inkább elfelejti ezt a dolgot. "Lehet hogy igaza van és indulni kellene ha nem akarjuk hogy észrevegyenek minket" -eltűnődik de Mizuki bizonytalan hangja zökkenti ki őt. -De ki fog vezetni? -Hallja a lány hangját és feléfordul, pár pillanatig gondolkozik, aztán hirtelen eszébe jutott egy igencsak örűlt ötlet. -Nekem lenne egy ötletem, arra az esetre ha senki nem tudna vezetni...- kezdi el a mondandóját kicsit felpörögve, de gyorsan le is nyugszik. -Nos mivel az én képességem...abból áll hogy tárgyakat mozgatok lehet az akármekkora, ha valaki vezet és túl bizonytalan rátudok segíteni a pontosságra...- magyarázza, de nem tudja hogy a többieknek mi a véleménye erről. "Igencsak örűlt ötlet, de ha tényleg senki sem tud vezetni, bármennyire is nehéz lesz ez nekem, megfogom csinálni..." - dönti el magában a dolgot, reménykedve hogy most senki sem turkál a gondolatai között. -De ha van egyéb javaslat, figyelek...-És ő is a légjáró felé veszi az irányt, lassú léptekkel, de beérte Dant és Mizukit.

2009.05.18. 13:15 Mizuki Sawa

Furcsamód melegséggel tölti el, hogy a fiú viszonozza az ölelést, és amikor hátralép hirtelen vissza kívánja azt a pár pillanatot. Mindezen maga is meglepődik. Azonban ezen most nem volt ideje gondolkodni, Terra szavait hallgatta. Hangja fájdalmasan cseng, ez nem kerüli el a figyelmét, viszont most túl fáradt, hogy az okán gondolkozzon. - Ha fel aakrunk jutni, most kell elindulnunk... Nappal a világosban sokkal könnyebben észre vesznek... - legszívesebben ellenkezett volna, de tudta a fiúnak igaza van, sötétben több esélyük van. Fel akarta vetni, hogy mi lenne, ha várnának még egy napot, és holnap éjszaka indulnának, de biztos volt benne, hogy Daniel nem is akarna erről hallani. Tudta, hogy fontos neki ez a dolog, és akár egyedül is neki vágna, azt pedig nem volt hajlandó kockáztatni. Végül Ai is bejelentette, hogy velük megy. Füleiben még utolsó mondata cseng, amikor az már fel is kiállt. - Tudtam! - fejét hirtelen a lány irányába kapta. Váratlanul érte, és nem is értette, a lány miről beszél, de úgy tűt Terra ezzel máshogy van.  - Mit tudtál? Na mondjad? Mit tudtál? Tudod hogy titkolózom, igaz? De most hogy kiolvastad, ettől nem fogom elárulni, csak hogy tisztázzuk a dolgot, ehez neked semmi közöd nincs... - elég mérgesnek tűnt. Nem értette, mi lelhette a lányt, nem gondolta volna róla, hogy ilyen is tud lenni. - Semmit. Csak tudtam, hogy mindenki fel akar menni oda! - jön az egyszerű válasz Aitól, de nem úgy tűnik, mintha tényleg így gondolná. -Hehh... De vicces kedvedben vagy... - hallja megint Daniel hangját, és szavai fájdalmasan csengenek a fülében. Bár a levegő kezdett lehűlni, mégis még meleg volt, azonban ebben a pillanatban átjárta a hideg. "Nem értem... Én nem vagyok ilyen... Nem, nem és nem!" Összefüggéstelen gondolatmenetéből ismét a fiú hűvös hangja rántja vissza. - Indulás... - magabiztos léptekkel elindul a légjár felé, ő pedig habozás nélkül követi, hiszen megígérte neki, hogy segít neki. - De... ki fog vezetni? - kérdezi kicsit bizonytalanul, és végignéz a kis társaságon. Olyan sok választási lehetőségük nincs.

2009.05.18. 08:52 Suzuki Ai

- Mit tudtál? - Terra elég ideges hangja csapja meg fülét. Terra feláll, és közelebb lép hozzá. "Ne már! Most magyarázkodhatok! Nem igazság!" - Semmit. Csak tudtam, hogy mindenki fel akar menni oda! - próbálja kivágni magát ebből a helyzetből. - Tudod hogy titkolózom, igaz? De most hogy kiolvastad, ettől nem fogom elárulni, csak hogy tisztázzuk a dolgot, ehez neked semmi közöd nincs... - Terra hátatfordít neki, de még ott marad előtte. Látja a lányon, hogy kezd lenyugodni, így úgy gondolja, már nem szükséges válaszolnia. - Hehh... De vicces kedvedben vagy... - egy kissé sértett hangot hall Mizukiék irányából. Danielét. Tekintetét a fiúra emeli. „Azt hittem, te megértesz... De úgy látom hatalmasat tévedtem... Csalódtam benned, pedig azt hittem, a barátom vagy...” Ahogy meghallja Daniel gondolatait, lehajtja fejét. Egy lágy szellő gyengéden simogatja fekete haját. "Sajnálom, hogy csalódtál bennem..." Tudja, hogy a fiú nem hallja a gondolatait, ezért inkább csak magának mondta. - Indulás... - gondolkodásából Daniel hűvös hangja hozza vissza a valóságba. A fiúra emeli vérvörös szemeit. Arca ugyanolyan érzéketlen marad, mint előtte, de szeméből ki lehet olvasni a szomorúságot, bár ő ezt nem akarja, nem tudja sehogyan sem elrejteni. Amikor Daniel megindul a légjáró felé, a többiekre néz, hogy ők vajon mennek-e a fiú után, vagy inkább maradnak. Nem akarja elsőnek követni a fiút. Maga se tudja igazából miért, de nem akarja őt követni.

2009.05.17. 21:26 Daniel Barth

A forró Meilisi levegő most egyre jobban lehűl, ahogyan a Norlanai cirkálókból alászálló füst beteríti az amúgy is fullasztó mérgező levegőjű romvárost. Néhány elfojtott köhögés szakad fel tüdejéből, melyeket mostmár nem is akar magában tartani, s melyektől most újabb adag szmog jut le torkának legmélyére. Bár tudja, hogy Mizuki tekintete most rá nehezedik, mégsem zavarja annyira, mint máskor. Direkt nem néz rá a lányra, fejét a másik irányba fordítja, azonban Mizuki mozdulatait végigköveti, annak ellenére, hogy szinte biztos benne, a lány mostmár nem jelenthet veszélyt. - Persze, hogy segítek! Nem csak te szeretnél bosszút állni... De igen, melletted leszek, és segítek neked, ahogy csak tudok... – szája féloldalas mosolyra húzódik, ahogyan az elszánt lány előtt áll. A lágy ölelésre, mely körülfonja derekát, kissé meglepődik, és felkapja kezeit, de aztán egy mély lélegzetvétel után ő is átfonja kezeit a lány válla körül, és gyengén magához szorítja. Tekintetével a lány szemeit keresi a sötétben, mely már szinte természetesnek hat szürke szemeiben, azonban azokat nem találja, így csak behunyt szemekkel néz le, a poros földre, száját halvány mosolyra húzva. Néhány röpke pillanat alatt szertefoszlik a kép, mely egy örökkévalóságnak tűnt idáig. Még egy pillanatra ráemeli tekintetét a lányra, mielőtt újra elhúzódna tőle. Mélyen sóhajt egyet, mielőtt rendíthetetlenül elindul a már nem is olyan messze álló rozoga jármű felé, mely olyannak hat, ami minden percben összeomolhat. - Figyeljetek... Mi lenne, ha az estét nálam töltenétek ott, és addig én vigyázok a légjáróra, akkor reggel indulhatunk is, ugyanis nekem is lerendezni valóm van azokkal. ... Szóval engem se hagyjatok ki... Kérlek... – Terra bizonytalan hangja némi kételyt von maga után, hogy a lány egyáltalán velük akar-e jönni, vagy csak nem akar ismét egyedül maradni. Lassan megingatja fejét, ahogyan közelebblép a fiatal lány felé, s felmutat az ezer fényben úszó Norlanai épületekre, melyek ugyan nem kivehetők, de fényük elárasztja az egész égboltot. - Ha fel akarunk jutni, most kell elindulnunk... Nappal, a világosban sokkal könnyebben észrevesznek... – hangja kissé bizonytalan, s bár jól tudja, most éjszaka van, mégis... „Milyen ciki lenne, ha most lenne világos...” – mosolyodik el magában halványan. - Amúgy cukik vagytok együtt... – Ai némileg gúnyos hanglejtésű szavaiban kissé elveszik, ahogyan ránéz a lányra, és hideg kifejezéssel húzódik el szája széle. - Hehh... De vicces kedvedben vagy... – némileg még mindig sértetten csengenek szavai, hogy a lány, akivel először találkozott, s akiben legelőször bízott, most nem érti meg... „Azt hittem, te megértesz... De úgy látom hatalmasat tévedtem... Csalódtam benned, pedig azt hittem, a barátom vagy...” – reméli, gondolatai eljutnak a lány füléhez, ugyanis jól tudja, az érti a gondolatait, ha akarja... - Indulás... – zárja rövidre a témát hűvösen, majd megindul a kisebb méretű légjáró felé, s reméli, az majd kegyeskedik elindulni, hogy végre feljussanak norlanába, az égi város birodalmába...

2009.05.17. 21:24 Lilien Loyd

- Tudtam!-hallja meg a lány hangját és rémülten néz fele, halkan káromkodik egy cifrát. "kell nekem gondolkozni ilyeneken" -morogja magának, bár sose csinált ilyet, de most furcsa mód szinte már gyilkos tekintettel néz a lányra hogy már megint rossz helyen turkált. -Mit tudtál? -förmed a lányra kicsit se kedves hangon, sőt elég idegesen, majd felkel és közelebb lép hozzá. -Na mondjad? Mit tudtál? - még sohasem volt ilyen mindig kedves és békés ember volt de ez hogy a gondolatait nem lehet békénhagyni kicsit elidegesítette. -Tudod hogy titkolózom, igaz? De most hogy kiolvastad, ettől nem fogom elárulni, csak hogy tisztázzuk a dolgot, ehez neked semmi közöd nincs...- hátatfordít a lánynak de nem megy el onnan, még morog pár sort aztán lenyugszik hihetetlen mód.

2009.05.17. 20:30 Suzuki Ai

Csendben figyeli Mizuki és Daniel veszekedését. "Ők is jól elvannak..." Leül, egy falnak támasztja a hátát és onnan figyel tovább. Amikor látja, hogy Mizuki megöleli Danielt, elmosolyodik. "Nocsak... itt még lesz valami!" Ekkor észrevette, hogy kimutatta az érzéseit, így gyorsan abbahagyja a mosolygást. Végül feltápászkodik. - Ha ti felmentek én is megyek! Nem hagyhattok itt, nekem is van ott elintéznivalóm! - Mivel Daniel szemébe nem tud nézni, ezért Mizukiéban veszik el. - Amúgy cukik vagytok együtt... - jegyzi meg halkan, majd Terrára néz. "Hát ezért nem árulom el a nevem, maradok a feledni való Terra" Hirtelen meghallja a lány gondolatait. "Pedig nem is aktiváltam a képességem!" - Tudtam! - szaladt ki a száján, de gyorsan ajkai elé kapta a kezét. Ezzel arra gondol, hogy tudta, hogy Terra valamit nem árult el. Mostmár tudja mi az. Az igazi neve.

2009.05.17. 20:09 Lilien Loyd

Egyenlőre csendbe figyelt, de tényleg nem akarja hagyni hogy így elmenjen bárki is. -Figyeljetek mi lenne ha az estét nálam töletének ott és addig én vigyázok a légjáróra, akkor reggel indulhatunk is, ugyanis nekem is lerendezni valóm van azokkal....-hirtelen megszakítja a mondatot és vesz egy mély levegőt és lenyugszik. -Szóval engem se hagyjatok ki... kérlek...- az utolsó szó kicsit fájdalmasan csengve hagyta el ajkait. "Bár lehet hogy nem kellek senkinek mint eddig, ők is megvannak ketten, én meg itt maradok, egyedül újra... és újra..." -gondolkozik tekintetéből mély fájdalom tükröződik, ezért rögtön elis fordítja a fejét a földfelé így az érdekes színben pompázó hajkoronája eltakarja a smaragdzöld szemeit. "hát ezért nem árulom el a nevem, maradok a feledni való Terra" - fájdalmasan mosolyog majd egy falnál leül a földre, térdeit a mellkasához húzza és ráborul, de azonban még intenzível figyel a külvilágra, mindenkire, de a zene a nyakába szól, ami mint eddig is kicsit durvább Rock számok gyűjteménye.

2009.05.17. 19:07 Mizuki Sawa

Tekintetét elfordítja az égről, úgy se lát semmit. Az egyetlen, amit hiányól, miután elhagyta Norlanát a csillagok látványa. Ismét bűnbánóan néz a fiúra. - Te sem értesz meg... Més soha nem érezhettél olyat, hogy amikor fölébredsz, ugyanolyan sötté a nappal, mint az éjszaka... - már ellenkezni akarna, hogy a fiú felálljon, de túl alssú volt, Daniel már talpon volt, és elindutl felé. Vártalanul érte, ahogy bekötötte a szemét, és meglepődött. Amikor az végzett Mizuki akaratlanul is elhúzodott. - Ugye, milyen szörnyű...? Próbálj csak meg tájékozódni... - A fiú hangjából kivehető, hogy az elmosolyodik. Mizuki úgy cselekszik ahogy a fiú mondta. Bár eddig sem lehetett túl sok mindent észrevenni a sötét éjszakában, mostmár attól a kevés látástól is megfosztották. Hirtelen kezdte megérteni, mit érezhet Daniel, és sajnálat fogta el. Meg düh Norlana iránt. A csendes éjszakában könnyen kivehető volt a fiú lélegzete, és bár kicsit botorkálva, de oda talált hozzá, aki amikor odaért lerántotta az anyagot a fejéról. Pislogott párat, úgy nézett megint a fiúra. - Ezért akarok bosszút állni Norlanán... Segítesz nekem? - a fiú kérédsén kicsit meglepődik, de nem tétovázik. - Persze, hogy segítek! Nem csak te szeretnél bosszút állni. De igen, melletted leszek, és segítek neked, ahogy csak tudok. - Elszántan nézett a fiúra, aki most előtte állt. Hirtelen felemelte a kezét, és kinyújtotta Daniel irányába, de mielőtt hozzá ért volna leengedte, és elfordult. Egy halk, fájdalmas sóhaj hagyta el ajakit, miközben visszafordult, és tekintetét megitn a fiúra szegezte. Majd nem is gondolkodva rajta, hogy mit cselekszik átölelte a fiút, azonban pár pillanat után el is engedte.

2009.05.17. 18:50 Daniel Barth

Néhány bizonytalan lépés után megáll, s bevárja a melléálló lányt. Megtört alakja bizonytalanul áll az éjszaka sötétjében, ahogyan kezeit is egy-egy szoros kötéssel erősíti meg Mizuki. Fáradtan rogy össze a romos tér közepén, majd fejét az ég felé fordítja... „Ha nem lenne Norlana, még láthatnám az eget is, mint régen...” Szíve összeszorul, ahogyan visszagondol arra, milyen boldog is volt az életük itt, a mocskos Meilisben, még ha nyomorúságban éltek is... Minden megváltozott azóta... - Figyelj... Ne haragudj... Nem kellett volna... Fáradt vagyok, nyűgös vagyok, és napok óta alig aludtam... Tudom, hogy ez nem bocsánat arra, amit mondtam... Én tényleg sajnálom... – a csendes hang, mely szinte ordításnak hangzik a sivár éjszakában, nyugodtságot, és megbánást tanúsít. - Te sem értesz meg... Még soha nem érezhettél olyat, hogy amikor fölébredsz, ugyanolyan sötét a nappal, mint az éjszaka... – fájdalmasan tekint fel a lányra, miközben remegő térdeivel próbál fölállni. Kabátja megtépett anyagából letép egy hosszabb, csíkot, majd a lány felé lépve beköti vele szemeit. Némán megáll, ahogyan visszagondol, neki milyen élmény volt az első néhány nap... - Ugye, milyen szörnyű...? Próbálj csak meg tájékozódni... – halványan mosolyodik el, ahogyan a bizonytalan lépéseket érzi a talajon maga körül. Némán áll egy helyben, majd mikor Mizuki odaér hozzá, egy gyors mozdulattal lerántja a lány fejére kötött anyagot. - Ezért akarok bosszút állni Norlanán... Segítesz nekem? – talán most... Talán most segít neki Mizuki abban, hogy eljusson Norlanáig...

2009.05.17. 18:31 Mizuki Sawa

Amint szemügyre veszi a fiút, megbánja, hogy csak így kieresztette a dühét gondolkodás nélkül. Ahogy tekintetét a földre szegezi feltűnik neki Daniel véres keze, amitől csak még jobban nő a bűntudata. -Ezt most muszály volt? - hallja maga elől Daniel nyugodt hangját, de mégis érzi, hogy tényleg megbántotta. Kijelentését csak egy bólintás követi, és a fiú már el is indul, Mizuki pedig egy darabig csak néz utána. - Arra van egy légjáró... -hallja a fiú megtört hangját valahonnan a sötétből, és közelebb megy hozzá annyira, hogy ki tudja venni, merre mutat. Még egyszer végignéz a fiún, majd tesz felé még egy bizonytalan lépést. - Figyelj, ne haragudj... Nem kellett volna... Fáradt vagyok, nyügös vagyok, napok óta alig aludtam... Tudom, ez nem bocsánat arra, amit mondtam... Én tényleg sajnálom... - hangja elég halkan cseng a sötét éjszakában. Lehajol, és leszakít egy-egy csíkot a ruhájából, majd mielőtt a fiú ellenkezhetne körbetekeri a kezein. - Viszont tényleg pihennünk kéne, mielőtt neki vágunk... Nem lesz könnyű feladat, és az sem egyszerűsít rajta ha már félholtan megyünk fel. - Elengedi Daniel kezét, aminek a bekötözésével végzett, és hátrál pár lépést. Felnéz az égre, de semmit nem lát az öket körülölelé végnélküli sötétségen kívül. Hirtelen elfogja a magány, szorosan átöleli a mellkasát, hogy ne érezze a szúró fájdalamat, amely szívéből árad. Fáradttan dől a falnak, és nem csak fizikailag fáradt ki. Belefáradt az életbe is lassan, de tudja, hogy mielőtt vége, még meg kell bosszúlni, amit Norlana tett a családjával és az életével.

[1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [Korábbi]