Új bejegyzés Frissítés

2009.05.17. 18:14 Daniel Barth

- Komolyan mondom, te hülyébb vagy, mint gondoltam! Nem boldogulsz egyedül! Hogyan akarsz egyedül feljutni Norlanába? Mert repüléssel nem fogsz sokra jutni, ha nem látsz semmit... – a lány ideges szavai tőrként hatolnak tudatába, s az utolsó néhány szó hatására vonásai eltorzulnak, szája megremeg a dühtől. - Ne legyél... egoista... nekivágsz... használsz vele... állsz a lábadon... idióta... jó lenne... – Mizuki további ordibálása csupán töredékként jut el hozzá, ahogyan kezeit ökölbe szorítva próbálja magát tűrtőztetni egy esetleges pofon lekeverése ellen. Ujjainak vége mélyen belefúródik saját tenyerébe, ahogyan görcsösen szorítja össze őket, s vékony patakokban folyik le róla vöröses vére. Mellkasa felgyorsultan emelkedik föl-le, ahogyan dühösen közelebb lép a lányhoz... Fájnak neki a szavak, melyeket olyan indulattal mondott ki az imént Mizuki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy csak úgy kiordítsuk a világba a saját gyengepontjainkat. - Ezt most muszáj volt? – hangjára nyugodtságot erőltet, azonban mély megbántottság, s szomorúság árad belőle. Tudja, hogy a lánynak igaza van, mégsem akarta belátni, hogy egyszerűen egy gyenge fiú, akinek még ahhoz is segítség kell, hogy egyáltalán megtalálja a bekapcsológombot a légjáró motorján. Fáj neki a tudat, hogy soha nem fogja látni mások arcán a boldogságot, amikor Norlana végleg elesik, s Meilis fölszabadul... Nem boldogul egyedül? Mintha valami 100 éves öreg lenne, akinek a nap huszonnégy órájában felügyeletre lenne szüksége... - És ha mész, megyek veled... – még mindig mély gyűlöletet, és haragot vél kivenni Mizuki szavaiból, azonban csak tompán bólint egyet, s lehangoltan elindul egy hatalmas leomlott ház felé, mely mögött egy kisebb cirkáló áll, talán még használható. - Arra van egy légjáró... – fáradt, s megtört hangja megremeg, ahogyan elindul az ujjaival mutatott irányba. A tér, melyen lassan áthalad, lerombolt házakkal, s néhány régi, széttört emberi csonttal van szétdobálva, melyeket ügyesen kerülget, célirányától nem eltérve.

2009.05.17. 16:21 Mizuki Sawa

Mikor Ai megszólal hirtelen felé kapja a fejét, már-már elfelejtette, hogy ő is itt van. \\\"Micsoda rajongó tábora lett Danielnek, mindenki összefog, hogy biztonságba tudják... \\\" Fátyolos tekintettel nézi a két lányt és a szenvedő fiút. - Nem... Előbb felszabadítom Meilist, csak azután fogok \\\"kinyiffani\\\". -miközben beszél ide-oda mászál, mintha keresne valamit. - Ti menjetek csak pihengetni, de nekem fontosabb dolgom is van annál, minthogy másokat patyulgassak és jól kialudjam magam! Egyedül is boldogulok... - Bár megpróbál magabiztosan csnegeni, az utolsó mondatát nem sikerül neki olyan emggyőzően előadni. Mizuki érzi, ahogy szép lassan felmegy benne a pumpa, és amikor a fiú arébb löki, már nem is próbálja meg magát visszafogni. - Komolyan mondom, te hülyébb vagy, mint gondoltam! Nem boldogulsz egyedül! Hogy akarsz egyedül feljutni Norlanába? Mert repüléssel nem fogsz sokra jutni, ha nem látsz semmit... - Érzi, hogy ezzel talán kicsit elvetette a súlykot, de nem igazán zavartatta magát, mostmár késő volt, és dühét a fiún eresztette ki. - Nem te vagy itt az egyetlen, aki bosszút akar állni, ne legyél ilyen rohadt egoista, ezzel az idegeimre mész! Azon kívül azzal, hogy ha nekivágsz így, nem jutsz semmire, senkinek nem használsz vele. Vedd már észre, hogy alig állsz a lábadon! Ha nem elnnél ekkpra idióta, rájönnél, hogy igenis jó lenne, ha előtte kipihennéd magad, és mielőtt újabb sebeket szereznél adnál időt a többinek, hogy akár csak egy kicsit is begyógyuljon! - A kiabálástól csak még jobban kimerült, és mellkasa most gyors tempóba mozgott föl-le, magába szívva a poros levegőt, amitől lélegzetvételéből hörgés lett. - És ha mész, megyek veled... - Tette még hozzá egy mérges pillantást vetve a fiúra.

2009.05.17. 16:03 Daniel Barth

Fáradtan hunyja le szemeit, ahogy testén végigsöpör a kínzó fáradtság, mely már órák óta gyötri. „Nem aludhatok el... Most nem...” Némán próbálja kiverni fejéből a töméntelen álmosságot, de teste makacsul adja át magát az álomvilág mezejére. Légzése ütemesre lassul le, ahogyan feje hátrahanyatlik nyakán, néma szuszogásokká alakulva. Izmai elernyednek, gondolatai megszűnnek létezni, melyeknek helyére az álmok valóságtalan kavalkádja próbál belépést nyerni. Hasztalan próbálkozásnak bizonyul, ugyanis fakó szemei meglepve pattannak fel, ahogyan Terra kezeiből arcára kerül a lélegeztető-maszk. Vonásait eltakarva adagolja folyamatosan az éltető oxigént, azonban néhány mély lélegzetvétel után nyugodtan nyomja vissza a lány kezébe a készüléket. - Máskor nagyobb szükséged lehet rá... Én megvagyok... – nyugodtan csengő szavai remélhetőleg nem késztetik vitatkozásra a lányt. Tüdejébe könyörtelenül áramlik vissza a kátrányos por, melytől visszatér torkába a fojtó kaparás, és a köhögési inger, amit sikeresen próbál titkolni társai elől. Kezei fáradtan nyugodnak a földön, ahogyan sebes hátát a repedezett falnak támasztja. - Tudom, hogy nem ismerjük eléggé egymást, ezt nem tagadom... De van egy rejtekhelyem, ahová estére be tudnátok húzódni, ha kell, én elmegyek onnan, de nem hagyom, hogy itt maradjatok kinnt. – Terra nyugodt, azonban parancsoló hangjának hatására remegő térdeivel lassan állóhelyzetbe küzdi magát, Bizonytalan lépésekkel odalép Terra és Mizuki alakja közé, és fáradtan sóhajt egyet. - Muszáj, ha erőszakkal, de őt mindenképp viszem magammal... – a lány hangvételéből érzi, az utolsó mondat teljes tartalma neki szólt. Erőteljesen megingatja fejét a szavak hallatára, ám mielőtt megszólaltathatná tiltakozását, Ai rég nem hallott hangja is megszólal: - Én tuti veled megyek! És abban igazad van, hogy Danielt el kell innen vinni! Még a végén kinyiffan itt nekünk! – „Hát ő sem... ő sem ért meg...” – sértődött, és dühös tekintettel néz rá a nemrég barátjának nevezett lányra, ahogyan néhány lépést hátrál, mígnem egy betonfal megakadályozza lépéseit, s sebes háta lassan nekicsapódik a megviselt kőnek. - Nem... Előbb felszabadítom Meilist, csak azután fogok „kinyiffanni”... – hangjából némi gúny érezhető, ahogyan dühös léptei megkerülik az útjába álló falat, s egy légjárót keres, amivel elérhet az égi városnak nevezett Norlanába. - Ti menjetek csak pihengetni, de nekem fontosabb dolgom is van annál, minthogy másokat patyulgassak és jól kialudjam magam! Egyedül is boldogulok... – utolsó mondata némileg megremeg, hiszen pontosan tudja, ez így nem teljesen igaz... „Még hogy egyedül..? Az első háztömbnek nekimennék a légjáróval... Ha még sikerülne is feljutnom Norlanába, az első lépésemnél lelőnének...” Biztos léptekkel fordul vissza a még mindig egy helyben álló szoborcsoport felé, akik döbbenten néznek vissza rá. Sebes lépteivel kissé arrébblöki Mizukit, ahogyan lehajol a fal előtt fekvő két fegyvere felé, s felkapja azokat. Lassan csúsztatja vissza őket hátán feszülő tartójukba, majd másodszorra is nekivág, keresni egy légjárót...

2009.05.17. 13:54 Suzuki Ai

Rezzenéstelen arccal hallgatta Daniel és a másik fiú beszélgetését. Mikor a fiú elment, halkan sóhajt. Mindenféléről elkezd gondolkozni. Az ég felé fordítja tekintetét, és azt kémleli egy ideig. Mikor meghallja Daniel köhögését, azonnal felé kapja tekintetét. - Tudom hogy nem ismerjük eléggé egymást, ezt nem tagadom... - a hang gazdáját kezdi kémlelni, aki pedig őket nézi. "Utálom, ha bámulnak..." - De van egy rejtekhelyem, ahova estére betudnátok húzodni, ha kell én elmegyek onnan, de nem hagyom hogy itt maradjatok kinnt...- Terra ellentmondást nem tűrő hangja kissé felidegesíti, de hamar lenyugszik, hiszen megfogadta magának, hogy nem mutat ki érzelmeket. Leguggol Daniel mellé és óvatosan megnézi a fiú tarkóját. "Elég csúnya... éjszakára nem hagyhatjuk itt! El kell mennünk Terrával." - Muszáj, ha erőszakkal de őt mindenképp viszem magammal... - Terra Danielre mutat. Ai most Terrát kezdi el nézni, majd végül feláll. - Én tuti veled megyek! És abban igazad van, hogy Danielt el kell innen vinni. Még a végén kinyiffan itt nekünk! - Danielre néz.

2009.05.17. 13:50 Mizuki Sawa

-Ugyan... Semmi bajom, csak egy kicsit fáradt vagyok... - végignéz a szenvedő fiún, majd erőteljesen megrázza a fejét. -Ezzel hitegess mást, de nem engem. - hangja még mindig nyugodt, és aggodó tekintettel néz a fiúra. Ekkor odalép Terra a fiúhoz, és ellenállást nem tűrve ellátja a fiú sebeit, és előkap a kabátja alól egy lelégeztető amszkot, amit szintén oda ad Danielnek. "Na, legalább el lett látva, bár még mindig nem értem, miért aggódom érte... Semmi okom nincs rá."  Tekintetével most a mellette ülő fiút fürkészi, és szép lassan semmit nem vesz tudomásul maga körül. Gondolataiból a lány hangja rázza fel. - Tudom, hogy nem ismerjük eléggé egymást, ezt nem tagadom... - tekintetével végignéz a jelenlővé elég érdekes társaságon, majd úgy folytatja. - De van egy rejtekhelyem, ahova estére betudnátok húzodni, ha kel én elmegyek onnan, de nem hagyom, hogy itt maradjatok kinnt... Remélem velem jöttök, nem akarok senkit kényszeríteni, de ilyen állapotban... Muszáj, ha erőszakkal de őt mindenképpen viszem magammal... - ezen a ponton Danielre mutatott. "Az biztos, hogy fura egy lány, tényleg nem ismer minket igazán, és mégis magával vinne minket... Vagy legalábbis Danielt."  Végignéz Meilis kihaltnak tűnt utcáin, ahol most mindent magába búrkolt a magányos sötétség, alig lehetett ellátni pár méterre. - Ami azt illeti tényleg nem lenne jó egyikünknek sem itt maradnia... Főképp nem így, egyikünk sincs túl jó állapotban, az sem biztos, hogy az éjsazkát túlélnénk-e... -szóll meg ismét csendes nyugodt hangon, mégis az elhagyatott utcákon mintha csak úgy viszhangoznának a szavai. Kicsit idegesen tekint körbe, érzékei kezdenek tompulni, ahogy egyre jobban eluralkodik rajta a fáradság.

2009.05.17. 12:41 Lilien Loyd

Aggódva hallgatot végig mindent, szokte sokkot kapott és lefagyott az agya, de szó nélkül odamegy Danhez, nem érdekli mit fog szólni mit fog csinálni, lefertőtleníti a sebet és beköti. De aztán a portól elkezd köhögni, elővesz egy maszkot ami eddig a zsebébe lapul majd a fiú szája, és orra elé nyomja, így azok takarásba vannak, és a poros, koszos levegő nem puszítja tovább a tüdejét. -Tudom hogy nem ismerjük eléggé egymást, ezt nem tagadom...- megáll egy pillanatra végig néz az itt lévőkön, majd ismét megszólal. -De van egy rejtekhelyem, ahova estére betudnátok húzodni, ha kell én elmegyek onnan, de nem hagyom hogy itt maradjatok kinnt...- mondja komoly ellentmondást nem tűrő hangon. -Remélem velem jöttök, nem akarok senkit kényszeríteni, de ilyen állapotba...- néz Danre még mindig aggódva. -Muszáj, ha erőszakkal de őt mindenképp viszem magammal...-mutat az imént ellátott Danre "ezek a történések most teljesen összezavartak, de akkor sem hagyhatom hogy bárki itt maradjon kint...túl szennyezett lett itt minden,otthon van ehez pár harccal szerzett felszerelés, de ide nem fogom cipelni" -gondolatban leellenőríte a búvóhelyén lévő felszerelést, maszkokat, sőt még akad fegyver is, amit járőröző cyborgoktől szerzett.

2009.05.16. 21:45 Daniel Barth

Fáradtan sóhajt egyet, miután megnyugodva észlelte, bátyja elment.  „Remélem soha többet nem találkozunk...” Térdei remegnek a fáradtságtól, ami olyan hirtelen tör rá, mint a nyári zápor a földekre, ha Meilisben egyáltalán előfordul ilyesmi. Hanyagul dől el oldalra, tenyerét egy ház repedezett kőfalának támasztva, mely néhány sercegő ropogás után végül nem omlik tovább. Közeledő lépések dübörgését érzi lábai alatt, azonban ezek ismerősek, nyugodtak. Úgy tesz, mintha észre sem venné, ahogy a lány odaér mellé. - Daniel...  - a nyugodtsággal telt hangok hatására háta megborzong, a még mindig borzasztó hőség ellenére is. – Látszik, hogy már alig állsz a lábadon, hagyd magad ellátni... – arca továbbra is rezzenéstelen, ahogyan tekintetét Mizukira fordítja, s alig észrevehetően megingatja fejét. - Ugyan... Semmi bajom, csak egy kicsit fáradt vagyok... - tenyerével elengedi a támasztást, amitől háta nekicsapódik a falnak, majd lassan lecsúszik azon, így leülve a száraz, poros betonra. Kezével sebes tarkójához nyúl, melyen már megalvadt a vér. A torkát fojtogató poros levegő most még jobban megtelik füsttel, ahogyan a Norlanai hatalmas cirkálókból kiáramló szmog alászáll a romvárosba. Néhány fullasztó köhögés után arcához kapja kabátja alól előszedett lélegeztető maszkot, amelyből kiszívja azt a kevéske oxigént, amely még bennemaradt. Néhány perc leforgása alatt kifogy az éltető levegő is belőle, mitől újabb köhögési rohamok törnek rá. Összezárt fogain keresztül zihálva veszi a levegőt, majd erőtlenül próbálni kipréselni tüdejéből a bennemaradt füstöt, és port. „Közeledik az éjszaka... Vajon most túlélem?” – gondolatai a túlélésen forognak, hiszen nem egyszer alig vészelte át az éjszakát, mikor is Meilis utcái megtelnek a szokottnál is több mérgező levegővel, és amelyben annyian pusztultak már el. ’Vajon én mikor kerülök sorra?”

2009.05.15. 19:47 Mizuki Sawa

Először felidegesíti, hogy a fiú nem is foglalkozik vele, és semmibe veszi, de aztán feltűnik neki, hogy megint fenyegetően tartja a kardait, így ide-oda kapkodja a tekintetét az idegen és Daniel között, és azon gondolkozik, vajon mi kerülhette el a figyelmét, mi történhetett ebben a pár pillanatban. -Gyűlöllek... - hallja Daniel sziszegő hangját, és ha a szeme látszódna, valószínűleg az is szikrákat szórna. -Gyűlöllek... Tűnj innen! -Nem! Egyszer már elszúrtam valamit, mégegyszer nem fogom! - az idegen megitn Daniel felé közelít, de ő eltávolodik tőle. "Lehet, hogy tévedtem? Lehet, hogy mégis jól ismerik egymást...? De akkor ki ez?" Mizuki szemeivel még mindig a társalgást követte, mostmár meg se próbált felállni, de kardját ismét magabiztosan tartotta. -Minek kerestél meg? - érezni, hogy mekkora feszültség van kettejük között, bármit is tett az idegen, elég súlyos lehetett, hogy az amúgy általában olyan nyugodt Danielt sikerült feidegesítenie. - Azt hittem, még mindig Norlanában vagy... Segíteni akartam... Most... Hirtelen Dan elejtette a kardját, és kezével megint a tarkóját fogta.  Látszott rajta, hogy mennyire megpróbál nem foglalkozni a fájdalommal. -Hát azt hiszem, ezzel hét évet elkéstél... Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok...? Mizuki kicsit csodálkozva néz a fiúra, hogy ismét sikerült nyugalmat erőltetnie magára a helyzet és fájdalmai ellenére, sőt hangja olyan hűvös volt, hogy még kicsit bele is borozngott. - De én... - próbál magyarázkodni a férfi, akit Dan mozgásképtelennés tett. - De te? Hittem neked. Hiba volt. Többször nem fog megtörténni, ezt elhiheted... Most pedig hord el magad! - szavai után odébb "lökte" az idegen férfit, és mikor tisztes távolságba votl tőlük hagyta, hogy cselekedjen. Mizuki nagy nehezen feláll, és kicsit közelebb lép a fiúhoz. Vetett még egy pillantást az idegenre, aztán úgy döntött nem ez a legjobb alkalom megkérdezni Danieltől ki is volt ez. Jobbnak látta egyenlőre kerülni a témát, figyelembe véve, mennyire felidegesítette az idegen jelenléte. Azon kívül így is elég rossz passzban volt a sérülései miatt. Leengedte a kardját, és még egy óvatos bizonytalan lépést tett a fiú irányába. - Daniel... -szól ezúttal már nyugodt hangon, halkan, hogy a többeik ne hallják. - Látszik, hogy már alig állsz a lábadon, hagyd magad ellátni.

2009.05.14. 20:20 Daniel Barth

Mizuki szavai csak halk foszlányokként jutnak el hozzá, értelmetlen szavakként. Oda sem figyel a dühös kiabálásra, tekintetét elfordítva, a semmibe révedve gondolkozik a férfi kilétén, aki eközben néhány bizonytalan lépéssel közelebbjött. Néhány lépéssel... Néhány ismerős lépéssel... Szemei elkerekednek kócos haja takarásában, ahogy bevillan a kép... „Hát ezért volt olyan ismerős...” Kezeibe veszi két kardját, majd fenyegetően mozdítja őket az alak felé, aki meglepetten hátrál egy lépést. - Gyűlöllek... – sziszegi összeszorított fogai közül, gyűlölettel telt hangon, miközben idegesen mozgatja kezeiben lévő fegyverét. – Gyűlöllek... – hangja mostmár hangosabban, magabiztosan cseng, mint pár perccel ezelőtt. – Tűnj In-nen! – teszi hozzá ellenmondást nem tűrően. - Nem! Egyszer már elszúrtam valamit, mégegyszer nem fogom! – a férfi ismét Dan vállára helyezi egyik kezét, azonban ő ismét elhúzódik, miközben kardjait idegesen maga elé teszi. - Minek kerestél meg? – hátrál egy lépést, amikor bátyja tesz felé egy bizonytalan lépést. A levegő néhány pillanatra megfagy körülöttük, még a több, mint 30 fokos meleg ellenére is, mely szinte már-már elviselhetetlen hőség. Fakószürke szemeiben fájdalommal vegyült gyűlölet olvasható, arca azonban rezzenéstelen marad mindaddig, amíg testvére válaszát nem hallja... - Azt hittem, még mindig Norlanában vagy... Segíteni akartam... Most... – a szavak hallatán arca összerándul, fejét alig láthatóan megmozdítja. Teste kissé megremeg, ahogyan halántékába ismét belenyilal a jól ismert fájdalom, mely az utóbbi napokban igencsak kínozta. Jobbjában lévő kardját hirtelen engedi el, ahogy tüdejéből gyorsan kipréseli a benne lévő poros levegőt. Néhány gyors lélegzetvétel alatt tarkójához nyomja kezét, azonban másik kezében lévő kardját még mindig fenyegetően fordítja ellensége felé, aki tesz néhány segítő szándékú lépést öccse felé. Fogait görcsösen szorítja össze, ahogyan próbál nem tudomást venni kínzó fájdalmáról. Kezét ökölbe szorítva mozgatja el előre, majd egy enyhe rántás kíséretében bátyja testét irányítva készteti azt a helybenmaradásra. - Hát, azt hiszem ezzel hét évet elkéstél... Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok...? – fájdalomtól elvakultan, mégis gúnyosan, magabiztosan törik meg a csendet hideg szavai. - De én... – a még mindig mozgásképtelen férfi szomorúsággal telt hangon próbál magyarázkodni, azonban ő tudomást sem vesz róla. - De te? Hittem neked. Hiba volt. Többször nem fog megtörténni, ezt elhiheted... Most pedig hord el magad! – tenyerét kinyitva, s lassan előretolva készteti hátrálásra az idősebbet, aki tiltakozva próbál ellenállni az erőnek. Végül mikor tisztes távolságba ért, hagyta, hogy bátyja saját akarata szerint cselekedjen...

2009.05.14. 19:20 Mizuki Sawa

- Nem hiszek neked... Igazat mondasz, de nem kell a segítséged... - Daniel elfordult az idegentől, és Terra felé vette az irányt. Mikor oda ért, a férfi kinézetéről kérdezgette. Mizu ingerült kérdésére úgyan olyan ingerült választ adott. - Nem tudom... Ismernem kéne, de nem tudom... nem tudom, hogy ki ő... És igen úgy tűnik, én tényleg mindenkit ismerek... Esshh... - "Ismeri... Ez mostmár biztos, legalábbis úgy ahogy, de mivel nem ismeri, biztos, hogy nem állnak olyan köel egymáshoz, különben felismerné... Már nagyon rég találkozhattak." Mielőtt viszont tovább folytathatta volna a gondolat menetét, megint meghallotta a fiú hangját. - Igen, lehet, hogy parancsolgatok, de ahogy végignézek ajtatok, itt én vagyok az egyetlen, aki tiszán látja a dolgokat, és nekem kéne ismernem azt ott úgyhogy ha most szépen megkérlek, befognád a pofádat, legalább néhány percre, ahelyett, hogy itt hisztizel?! - a fiú hangja tele votl dühével, amitől Mizuki is dühös lett. - Először is, nem hisztizek, nem szokásom hisztizni. - préselte ki idegesen a szavakat fogai között. - És nem, nem tudnám befogni, főképp ne, ha itt bunkózol... És mi az, hogy te vagy itt az egyetlen, aki tisztán lát? Van róla fogalmad, miket beszélsz itt össze-vissza? Jó, lehet, hogy ebben a dologban az idegennel - most ő is a férfi felé mutatott, de tekintete végig Danielen volt - te vagy az egyetlen, aki tovább tudna segíteni, de az még rég nem jelenti azt, hogy te vagy itt az egyetlen, aki tisztán lát!! - mostmár teljesen amgából kikelve kiabállt a fiúval. Közben nem figyelt, és elvesztette az egyensúlyát, emgrogyott a lába, és ő a földre zuhant, amikor megpróbálta enyhíteni az esést felhorzsolta a tenyerét, amiből most enyhén kibuggyant a vér, hogy aztán vörös csíkokat hátrahagyva végigfollyon a kezén. - A francba, mostmár csak ez hiányzott... - motyogta magának. "Ez nem igaz, hogy én is ilyenkor esek el, na szép, mintha eddig nem idegesítene eléggé, msotmrá ezzel is feltud húzni..."

2009.05.14. 18:02 Daniel Barth

Az ég tetején járó nap égetően forróvá melegíti fekete pólóját, amitől néha kissé összerezzen. Szemei a semmibe révednek, arca zavarodottságot, de törhetetlen öntudatot sugároz, miközben lassan ismét állóhelyzetbe nyomja fel magát. Néhány határozatlan lépést hátrál, fegyverét erőtlen kezeivel maga előtt tartva, feje némán megremeg, ahogyan halkan sóhajt egyet. A porral telt levegő szinte örömmel áramlik tüdejébe, mire néhány hörgő köhögés szakad fel mellkasából. Lábait biztosan megveti a talajon, majd az idegen felé fordítja fakószürke tekintetét. - Nem hiszek neked... Igazat mondasz, de nem kell a segítséged... – még mielőtt a férfi bármit is válaszolhatna, ingerülten megfordul, és biztos léptekkel elindul az ellenkező irányba. „Furcsán ismerős... De nem tudom azonosítani... Ismeretlenek a lépései... Még nagyon régen találkozhattam vele...” – lép Terra mellé, aki kissé arrébb áll. Bizonytalanul emeli tekintetét a még mindig mozdulatlanul álló huszonéves férfire. - Terra... El tudnád nekem mondani, hogy hogy néz ki? Van egy olyan érzésem, hogy ismernem kéne, de én... Mindegy, szóval elmondanád? – túr bele zavartan fehér árnyalatú hajába, mely most kócosan lóg szemei elé. - Na jó, úgy tűnik ismered, legalábbis ő ezt állítja, akkor igazán elmagyarázhatná valaki, hogy mi folyik itt! Ki ez, és miért akar nekünk segíteni? És honnan ismered? Úgy tűnik te mindenkit ismersz. – Mizuki ingerült hangjának hallatára kissé feljebb emeli fejét, és felé fordítja. Egy pillanatig gúnyos visszavágáson töri a fejét, de végül nyugalmat erőltet hangjára: - Nem tudom... Ismernem kéne, de nem tudom... nem tudom, hogy ki ő... És igen, úgy tűnik, én tényleg mindenkit ismerek... Esshh... – némi ingerültséggel telt sóhaj hangzik a levegőben. - Azon kívül pedig ki vagy te, hogy itt parancsolgatsz nekem? – a lány hangja sértődötten és vádlóan cseng. „Nagyszerű... Misiss tökéletes nagyon nagyra van magával...” - Igen, lehet, hogy parancsolgatok, de ahogy végignézek rajtatok, itt én vagyok az egyetlen, aki tisztán látja a dolgokat, és nekem kéne ismernem azt ott – mutat el a még mindig néhány lépésre álló férfi irányába ingerülten – úgyhogy ha most szépen megkérlek, befognád a pofádat, legalább néhány percre, ahelyett, hogy itt hisztizel?! – nyugodtsága, és felidegesíthetetlen természete néhány pillanat alatt elszáll, ahogy dühösen Mizuki felé fordítja tekintetét. „Méghogy tisztán látni a dolgokat?! Ekkora baromságot... Nekem a legzavarosabb ez az egész...”

2009.05.13. 14:48 Mizuki Sawa

Daniel halk kérését hallva rögtön eltűnik a kis felhőcske, de még pár aggodó pillantást vet a fiú tarkójára. Maga sem értette, hogy miért aggódik a fiúért, hiszen nem is ismerte, de még csak nem is kedvelte. Viszont mielőtt jobban bele merülhetett volna a gondolataiba az idegen szavai visszarántották a valóságba. -Daniel... te lennél? - hallja az idegen hangját. "Tehát Daniel ismeri az idegent...?" Vetett egy pillantást a fiúra, hogy lássa a reakcióját. -Semmi közöd hozzá... - cseng a fiú hűvös válasza. -Hát fel sem ismersz? - kérdezte az idegen, miközben közelebb lépett, és már meg is szorította a fiú vállát. Mizuki nem mert támadni, nem volt benne biztos, hogy a fiú ismeri-e az idegent, azon kívül úgy gondolta biztos jobb lenne, ha előbb több kiderülne. -Miért kéne? Ki a franc vagy, és mit akarsz...? - lenézett az egyre idegesebbnek tűnt fiúra. Nem tudta hova tenni ezt az egész beszélgetést. Növekvő érdeklődéssel figyelte Daniel és az idegen beszélgetését, de nem állt szándékában elereszteni a kardját, az aggodalom még mindig ott volt benne. -Azt, hogy ki vagyok, ráér később is, és hogy mit aakrok? Segítek nektek feljutni Norlanában... - Először kicsit összezavarodva néz az idegenre. "Norlanába... segít feljutni... de ez még nem jelenti azt, hogy megbízhatunk benne!"  Tesz pár lépést az idegen irányába, de mielőtt közelebb kerülhetne hozzá, vagy bármit is cselekedhetne Daniel felemeli a kezét, ezzel elzárva az útját. - Várj... I... Igazat mond... Nem fog támadni... - hangjából ki lehetett hallani, hogy nem tűr ellenkezést, és hogy biztos abban, hogy mit mond. - Na jó, úgy tűnik ismered, legalábbis ő ezt állítja, akkor igazán elmagyarázhatná valaki, hogy mi folyik itt! Ki ez, és miért akar nekünk segíteni? És honnan ismered? Úgy tűnik te mindenkit ismersz. - inegrülten nézett a fiúra, és hangja is így csnegett, bár utolsó mondatát már csak motyogva tette hozzá. - Azon kívül pedig ki vagy te, hogy itt parancsolgatsz nekem? - tette hozzá sértődött hangon, és hátrahúzodott egy kicsit, hogy biztos távolságot tartson a fiú kezétől. kardját leeresztette, és összefonta a karjait, úgy várt választ.

2009.05.12. 22:06 Daniel Barth

Halántéka lüktet a fájdalomtól, ami most ismét beléhasított. A ráfolyó hideg esőcseppek csak rontanak a helyzeten, amitől újra kibuggyan vöröslő vére, és végigfolyik nyakán. - Ne... Hagyd abba... - suttogja elhaló hangon, majd fejét az idegen irányába fordítja. - Daniel... te lennél? - az idegen férfi hangja túlontúl is ismerős számára, amitől néhány lépést közelít felé... "Nagyszerű... Engem akor most mindenki ismer? Először a lány a múltammal, meg hogy öljem meg, aztán Mizuki is tudta a nevemet, most meg ez... Ezt nem hiszem el..." - Semmi közöd hozzá... - válasza hűvösen, vádlón cseng, azonban fájdalmától kissé gyengének, elveszettnek tűnik. - Hát fel sem ismersz? - a sértődött hang egyre közelebbről szól, majd vállán érez enyhe szorítást, amitől összerázódik, maga kibújik az érintés alól. Felkapja a földről a kardjait, melyek igen átforrósodtak a Meilisi levegőben, s az ismerős idegen felé tartja. - Mért, kéne? Ki a franc vagy, és mit akarsz...? - túlontúl ismerős neki a férfi hangja, azonban nem bízik benne. Térdeit ismét behajlítva támasztja meg magát kezével a földön, s közben észrevétlenül tapogatja kezével a kiszáradt talajt. - Azt, hogy ki vagyok, ráér később is, és hogy mit akarok? Segítek nektek feljutni Norlanába... - a nyugodt hangok, a föld hatására haja miatt láthatatlan szemei elkerekednek, ahogyan lassan feláll.  "Igazat mond...." A mellette álló Mizuki néhány fenyegető lépése után eléje rakja kezeit. - Várj... I... Igazat mond... Nem fog támadni... - utolsó mondata különösen biztosan, ellenkezést nem tűrve hangzik el. - Megengeded nekem... hogy ellássam a sebet, mielőtt elvérzel? - Terra suttogó hangja kizökkenti az idegen kilétére való gondolkozásából. Néhány csendes pillanat múlva alig észrevehetően bólint egyet, s hozzáfűzi: - Az jó lenne... - nyúl hátra tarkójára, s véres kezét visszahúzva nagyon halványan elmosolyodik. - Bár lehet, hogy nem most kéne... Nem épp a legalkalmasabb... - pillant arra, amerre az idegen áll...

2009.05.12. 12:07 Lilien Loyd

Kissé idegesebben kezdi figyelni a környéket, szinte minden eshetőségre felkészült. Ha csata lenne belőle arra is, ha semmi arra is. Végül smaragdzöld szemével a még mindig szenvedő fiúra néz és ezt egyszerűen már nem bírja elviselni. Aztán arra a felhőre pillant, és még bosszúsabb lesz. "ez még a maradék vérét is kimossa..." -gondolja idegesen, aztán odasétál hozzá, és a sebére néz, de nem akar erőszakoskodni. -Megengeded nekem... hogy ellássam a sebet, mielőtt elvérzel? -kérdezi suttogó hangon a fiútól, és az aggodalma miatt szinte már elfeletkezett az idegenről. De aztán ahogy elpillantott a fiú mellett észre vette, kezét megropogtatta, bár maga se tudja hogy miért,talán ösztönös reakció, talán nem... mivel régen az agyával csináltak valamit sok minden megváltozott. Végig néz az itt lévő társaságon, majd lenyugszik, immáron békét lágyságot, nyugodtságot sugároz a tekintete. "Jó csapat, sérültek akik ha kell harcolnak..." -gondolja mosolyogva, nem igazán érti miért pont erre gondolt. Lehetséges hogy azért mer amilyen elszántnak tűnnek akár megis bírhat bennük, de aztán egy cifra káromkodást suttog a levegőbe. "fenébe, nem kéne...megbírnom bennük..." -gondolja majd sóhajt egyet és vár a fiú válaszára csendben mellette állva. De azért a bal kezét a térde fölött lévő zsebhez teszi amihol csendesen pihennek a dobócsillagai, biztonság esetére. Ha esetleg az ereje csődöt mondana, ami szinte képtelenség.

2009.05.11. 16:55 Mizuki Sawa

Figyeli, ahogy a fiú megint leguggol, és a földre szorítja a kezét. Idegesen áll, és vár, hogy a fiú válaszoljon. - Egyedül van... Legalábbis azt hiszem... A mögül a háztömb mögül jön, és em cybrog... -kapja meg végül a választ, és figyeli ahogy a fiú feláll. "Nagyszerű, még azt se tudja megállapítani, hogy egyedül van-e... De legalább azt tudjuk, hogy nem cybrog..." Szorosabban markolja a kardját, és felkészül a harcra. Közben tekintete a háztömbről akaratlanul is emgitn a fiúra téved, aki most tett előre pár lépést, és így most ő áll legelől. "Milyen udvarias..." gondolja unott hanggal, és tekintetét megint előre irányítja. hirtelen megpillantja az idegent, de mielőtt bármit is szólhatna, megleőzik. Vet egy ingerült pillantást Daniel irányába, így látja, hogy az a tarkójára szorítja a kezét, majd összeesik, de majdnem ugyan abban a pillanatban fel is áll. "Meg kell neki hagyni, kitartó." Felmérte a helyzetet, Daniel ott állt fegyver nélkül, jobban mondva azok ott hevertek a lába előtt, az idegen pedig egyre csak közelített. Nem ismerte az idegent, de valami nagyon zavarta. Amilyen gyorsan csak tudott oda vonszolta magát a fiú mellé, viszont a távolságot most is tartja. "Igaz, hogy nem igazán szimpatikus, de azt se hagyom, hogy végezzenek vele." Kardját még mindig szorosan tartja, és kicsit feljebb emeli.  -Ahelyett, hogy közelebb jössz, inkább válaszol! Ki vagy, és mit akarsz? - hangja most is hűvös volt, és szokatlanul parancsoló. Vetett egy pillantást a fiúra maga mellé, közben az idegent is szemmel tartva, és a fiú tarkójára koncentrálva megint megjelent egy apró felhő, amiből egyenletesen csepegett az eső. "Amíg Terra ellátja legalább a sebe ki legyen mosva..." Miután megbizonyosodott róla, hogy az eső csak a fiú tarkójára essen, és újra az idegenhez fordult, ingerülten várva, hogy az váalszoljon.

2009.05.11. 16:23 Daniel Barth

A néhány perces feszült figyelés közben a felhőt sem vette észre, melyből hideg cseppek hullottak bőrére. Most fontosabb dolga van... - Egyedül van? Gyorsan mozog? És honnan jön? - hallja meg az ingerült kérdéseket Mizukitól. Feszült mozdulatokkal leguggol, majd egyik kezét a földnek támasztja, fegyverét másik kezébe átadva. Néhány pillanatig gondolkozik, azután megadja a lány kérdésére a választ. - Egyedül van... Legalábbis azt hiszem... A mögül a háztömb mögül jön, és nem cyborg... - motyogja gyorsan, miközben lassan felegyenesedik. Kardját ismét kezébe véve néhány lépést tesz előre, majd miután ő került legelőre, megáll. Az idegen lépések egyre közelebb érnek, mígnem a többiek is megpillanthatják. - Ömm... Ismeri valaki? - kérdezi halkan, majd tekintetét a férfi felé fordítja. - Hadd halljam, ki vagy te!? - hangja ingerült, és fenyegető. Egyik kezét sebesült tarkójához szorítja, mivel az vadul lüktetni kezdett, olyannyira, hogy fegyverét kiejtve kezéből térde a fölszáradt, repedezett földre zuhan. Azonnal feláll, s bár imbolyogva, egyenesen megáll. Két kardja mellette fekszik a földön, azonban nincs ereje fölszedni őket. Az idegen néhány lépést tesz feléjük, mire ösztönösen fenyegetően felemeli kezét. - Megállj! Ki vagy te, és mit akarsz? - Szavai kissé habozva, már korántsem olyan fenyegetően, és biztosan hangzanak, mint az előbb. "Ki lehet ez? Nem egy egyszerű Meilisi, az biztos!"

2009.05.11. 15:18 Mizuki Sawa

Csendben nézte a két lány társalgását. Hátát még mindig a háznak támaszkodtam, és csendben ült. Egy idő után a szavak már összefolytak, és a konenrációját is elvesztette. Érezte, hogy mennyire nehezen tudja nyitva tartani a szemét, és egy utolsó nagy pillantás után végül csukva hagyta, úgy figyelt tovább, közben pedig megpróbálta kigondolni, hogyan tovább. Hirtelen meghallotta Daniel hangját, és rögtön kinyitotta a szemeit. -Igazán nem akarok semmit elrontani, de asszem jön valaki... - Bár a fiú halakn mondta, mégis olyan volt, mint egy tökéletes fenyegetés. Nagy nehezen a falnak támaszkodva felállt, és körbe nézett. - Mintha itt még el lehetne rontani valamit is... - morogta az orra alatt, majd tekintetét ismét a fiúra emelte. - Egyedül van? Gyorsan mozog? És honnan jön? - Bombázta kérdéseivel a fiút. Igazán nem füllöt hozzá a foga, hogy a fiú segítségét kérje bármiben is, de jelen esetben nem volt más választása. Hirtelen észrevette, hogy a fiú feje fölött még mindig ott lebeg a felhő, és az eső apró cseppekben hullik a fiúra, pár pillanatos koncentrálás után végül aztán eltűntette. Sebes lábát maga után vonszolva kicsit közelebb lépkedett a többiekhez, és a kardját is kezébe vette, illetve összeszedte az erejét, és arra koncentrált, hogy biztosan meg tudjon állni a lábán, úgy kémlelte tovább Meilis nyomasztó utcáit.

2009.05.10. 21:32 Daniel Barth

Néhány röpke pillanatra elgondolkozik, miközben a két lány között tapintható feszültség egyre magasabbra kúszik a skálán. - ... még nem akarok meghalni... - zökkenti ki gondolataiból Ai hangja, mely csak halkan jut el a füléhez. - Mi... Mi történt? - kapja föl a fejét hirtelen, amitől a tarkóján ismét felszakadt seb égető csípésére halkan felszisszen. - Egy kicsit elgondolkoztam... - arcán átsuhan egy fájdalommal teli pillantás, majd magán érzi Terra tekintetét... - Lehet, hogy mégis jól jönne az a kötés? - kérdezi szinte suttogva. "Nem tudom, megbízhatok-e benne... De az a szar most tényleg jól jönne..." - emeli tekintetét a lányra, aki valószínüleg ugyanezt teszi. Néhány röpke pillanat után bizonytalan lépéseket észlel a közelben, melyek -minthogy az illető egyre közelebb ér-, felkeltik az érdeklődését. Fájdalmasan legugol, mielőtt kezét a földhöz érintené, hogy érthetőbb képet kapjon az idegenről. "Nem cyborg... Ahhoz túl könnyűek a léptei... De vajon ki lehet?" - felállás után fenyegetően húzza ki tokjából két kardját, azonban teste mellett leengedi őket, míg végük a földet nem érik. - Igazán nem akarok semmit elrontani, de asszem jön valaki... - hangja biztosan, mégis halkan cseng.

2009.05.10. 20:21 Suzuki Ai

"Vén szatyor? Najó, ezt megjegyeztem!" - gondolja, miközben halkan mormog egyet. - Csak nem fenyegetve érzed magad? - meghallja Terra hangját, majd szúrósan néz a lányra. - Nem érzem magam fenyegetve... csak... szomjas vagyok. Semmi más. - válaszol a lánynak halálnyugodtan. "Igazából beletaláltál a közepébe." Letörli az arcára folyt vért, hiszen a "nagy" beszélgetés közben elvette a sebéről a kezét. "Na most mit gondol rólam? Olyan furcsán néz." Próbál érzelemmentes maradni, de szemében egy pillanatra Terra félelemtesen fürkésző szemeitől a félelem halvány szikrája csillan meg. Titkon reménykedik abban, hogy a lány nem vette észre ezt a szikrát. - Hacsak nincs regenerációs képességed, ezzel így nem fogod elállítani a sebet. - látja, ahogy Terra a kezére bököd. "De okos vagy! Erre magamtól is rájöttem." Nem szól semmit, csak a lányt nézi. Észreveszi, hogy egyik keze még mindig kardján pihen. Úgy gondolja, már nincs mitől tartania, így elengedi a kardot. Egyik kezével még mindig a sebét fogja, másikkal pedig haját igazítja meg, majd amikor végez az igazgatásával, maga mellé engedi. - Bekötném ha nem tudod meggyógyítani magad, de gondolom neked se kell a segítség... - meghallja Terra halk suttogását. - Segítség? Én engedném, hogy segíts, de nem tehetem. Még nem akarok meghalni... - mondja Terrának ugyanolyan halkan, ahogy az imént a lány szólt hozzá. "Kezdek elpuhulni... mostantól megpróbálok érzelemmentes maradni. Még a végén gyengének néznének!"

2009.05.10. 17:51 Lilien Loyd

-Mintha egy vén szatyort hallottam volna 'kedveském' -nevetni kezd. - Jólvan ha nem akarod elmondani, nem faggatlak...- jelenti ki nyugodtan, aztán meglátja hogy a lány a kardjához nyúl. -Csaknem fenyegetve érzed magad? -teszi fel az egyszerű kérdést és nyugodtan nézi ahogy a lány megvágta magát és a saját vérét  issza, felmerülnek benne a kérdések, de inkább nem gondol egyre se, vagyis csak próbál. "Vérivó? mint egy vámpír? Bár ezen már megse lepődöm...én se vagyok sokkal jobb..." -gondolja magában majd a hasánál összefonja a karját és várja a lány reakcióját, ugyanis kiváncsi arra, hogy rátámad-e esetleg, vagy csak tényleg fenygetve érzi magát. -Hacsak nincs regenerációs képességed, ezzel így nem fogod elállítani a sebet- bök Ai kezére, és nyugodtan nézi tovább, nem igazán lepődött meg és ezt lehet hogy a többiek furcsálják. De fent történtek óta, szinte már semmin se lepődik meg, szörnyű dolgokat művelnek ott, és megfogja akadályozni. "megfogok állítani,és elfogom pusztítani azt a rohadt labort" -gondolja magában, bár már nem igazán foglalkozik azzal hogy a lány hallja-e a gondolatait vagy sem. -Bekötném ha nem tudod meggyógyítani magad, de gondolom neked se kell a segítség...-suttogja halkan.

[1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [Korábbi]