[1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [Korábbi]
Néhány pillantra elbóbiskolhatott,mert most félálmában érzi meg egy lény közeledtét.Kipattant szemmel eszmél fel rá,hogy egy árnyék nyúlik felé,s olvad bele a hatalmas légjáró szürkeségébe; Coozen ugrik be a hajóba,s a benti csörömpölésekből ítélve éppen az öreg vezetőkormányt igyekszik helyreállítania.Meghökkent pillantással mered a mögötte jött katonákra,akik közül odalép mellé egy sebzett,viharvert vonású,s nehézkésen talpra segíti őt.
- Máris megyünk...? - teszi fel kábán az ostobának ható kérdést,mintha csak a saját feletteséhez szólna.
- Jobb lesz,ha minél elöbb visszatérünk - mosolyodik el halványan a harcos,s a többieket előreengedve - köztük Deront,s a mellette lépkedő kisfiút is -,behúzza maga után a félrobot megtört alakját.
Igyekszik a többiektől távol helyet találnia,miközben a léghajó monoton zúgásokkal éri el a felszálláshoz szükséges energiát.Émelygő öntudattal veszi tudomásul,hogy ismét a levegőt hasítják az ósdi masinával; a csavarok mindundatlan megzörrennek,vassal borított lemezei öregkoruk utolsó éveit rúghatják.Tenyerét a forróságban átmelegedett arcára tapasztja,de még elötte látja,amint Deron szikrázó szemű lénye a pilótaülésben navigáló Coozenhez igyekszik.A légjáró kissé meg-megbillen a hatalmas súlytól,melyet cipelnie kell; száját rágva,szinte kiszolgáltatottan várja a norlanai hajó leérkeztét a meilisi földre. |
 Egy kés repült az arca felé, de az utolsó pillanatban sikerült elszakítania pólóját, így megszabadult egy csúny sérüléstől. Futásnak eredt, abba az irányba, amelyikből a nevét hallotta. Pár perc után rá is bukkant a hang tualjdonosára.
- Váhh.... Nem látom a pengéket... - mondta morogva, azonban odaállt Ai elé. Pár éles kés el is találta, de nem törődött vele.
Vonásai megfeszültek, miközben koncentrált. Kezét szeme elé rakta, majd lassan lefelé tolta, mígnem elérte vele a földet. Támadója mozdulatait irányítva a földre küzdötte.
- Futás! - kiáltott, majd rántott egyet a kezén. Támadójuk a földre esett...
|
Most aztán tényleg megmentette az irhámat. Gondolta,miközben szótlanul figyelte ahogy Khiara a jármű felé veszi az irányt. Érzete az áramló dühöt és feszültéséget ami az ezüsthajú lányból áramlott egyenesen belé.
- Vigyázz mit teszel Deron.. Figyelni fogom minden lépésedet és ha elszúrsz valamit, akkor addig tartott ez a kifejezetten mókás, hitvány életed. – komoly,rezzenéstelen tekintettel hallgatja a fenyegető szavakat, majd hirtelen hátat fordít neki, mintha az iménti szavak el sem érték volna fülét.
- Többet tudok a saját tűréshatáromról mint ahogy azt gondolnád kislány, nem kell ilyen szigorúnak lenned. - sziszegi halkan fogai között,de tudja hogy a Coozen már nem hallja szavait, néhány másodperc után ő is követi a masírozó katonákat a légjáró belsejébe, majd a korábbi helyén ismét letelepedik az hideg,acél falhoz támaszkodva. Tekintete pásztázni kezdi a régi, oda heggesztett acéllemezeket, s szeme megakad azon a horpadáson, ami az ő feje és cOz ökle reakciójának következtében jött létre. Gyűlölöm ezt a járgányt… - Szemééét…- bosszankodik, majd gyilkos pillantást vet a pilóta ülésben ülő rokonszenvetlen alakra.
- Ha megkérdezhetem pontosan merre szándékozol repíteni bennünket? |
Épphogy időben kapcsolt, de még így is megsebezte az arcát egy kés. ~Húha, ez elég komoly!~ Hirtelen még egy kés repült felé, amit sikeresen kikerült, de minden kést követett egy újabb, néhány pedig el is találta. De végülis ügyesen kerülgette a fegyvereket, majd hirtelen azon kapta magát, hogy nem látja Danielt.
- Daniel! - kiabálta, de választ nem kapott, viszont annál több nyíl és kés által okozott sebbel lett gazdagabb. ~Ezek tényleg nem finomkodnak! De mit akarnak pont tőlem?~ |
- Nem...bántott...senki. - hallja Khiara nehézkesen megformált szavait, mire gyengül ujjainak feszes szorítása a fegyveren.
- Sajnálom. Menjetek, nincsen semmi baj. - csengenek fülében a cyborg lágy, megfáradt szavai, melyek a mellkasában zakatoló vontatott csörömpöléssel kűzdenek.
Coozen mozdulatlanságba fagyva áll, s földbe gyökerezett lábbal engedi, hogy a lány távolabb tolja pisztolyát a vádlásoktól meghökkent férfi alakjától. Csak Deront nézi, nem tekint másmerre, addig amíg a hangos robot zajok el nem csitulnak Khiara távolodó lépteivel a forró légáramban; míg csak alakját zavarossá nem teszi a pára, ahogy neki dől a felforrósodott légjármű fémjének, azon a ponton, ahol a gépmonstrum talán egy kis árnyékot adhat naptól és érzelmektől felhevült testének.
Félve kiengedi magából benntartott, zavart lélegzetét. Tekintetét vádló, gyűlölettől izzó él keríti hatalmába, ahogy tudatosul benne a fekete hajú férfi képe, amint tekintetébe mélyeszti fémszürke szemeit.
- Vigyázz mit teszel Deron.. Figyelni fogom minden lépésedet és ha elszúrsz valamit, akkor addig tartott ez a kifejezetten mókás, hitvány életed. - sziszegi feszült, suttogásba fúló hangon a fiú fülébe, majd övtokjába csúsztatva fegyverét kimérten a katonák zavaros csoportjára mered, akik tehetetlenül toporognak egymás mellett.
- Visszamegyünk Meilisbe. Mindeki elfoglalja a saját helyét, amíg mi további génkísérletek áldozatai után kutatunk. Aztán, a megnövekedett létszámmal együtt újra találkozunk a leomlott háztömbnél. - adja ki a parancsot, miután végig futtatta pillantását a meggyengült félrobot alakján, tudatosítva önmagában, hogy csapatai kormányázában most segítségre szorul.
Heves, határozott léptekkel indul meg a légjáró irányába, miután nyugtázta magában, hogy a sokadalom léptei az övével együtt menetelnek a fémjármű felé. Hirtelen vetődik be a vezető ülésre megragadva a kormányt, de az imént látott, halálba fuló jövőképről senkinek sem akar szót ejteni. |
- Nem...bántott...senki - préseli ki a szavakat összeszorított fogai közül,mikor halkan összecsengve felfogja Coozen szavait,valahonnan távolról.Nyöszörögve próbál talpra vergődni sűrű zihálások közepette,fejének minden pontja majd' szétszakad az ütemes zúgástól,mintha közvetlen felette,egymás után húznának el a tömeges,harci léghajók. - Sajnálom...elbíztam magamat. - Lassan féltérdre ereszkedik jobbját a mellkasához szorítva,csituló csörömpölésekkel,s ugyanazzal a lendülettel tornázza gyenge lábait maga alá,erősen megvetve őket a kemény talajon.
- Sajnálom.Menjetek,nincsen semmi baj - morogja szétrombolt önbizalommal,s igyekszik kerülni a vegyes pillantásokat,melyeket mindundatlan önmagán érzékel. - Szeretnék sétálni... - Már nem is rémlik fel neki,hogy valóban kimondta e a szavakat,vagy sem.Coozen fegyverét szelíden eltolva,kissé billegve igyekszik eltávolodni az elhagyatott állomás párától mozgó betonján,melyen mintha tócsákban állna a fekete víz,ám ezek elérhetetlen távolságban párolognak elötte,s nem tükröztetik a Naptól csillogó épületek alakjait.
- Átverés... - sziszegi oda saját magának,miközben a magaslatról végigtekint az égig nyúló épületekből nemrég felébredt,kitóduló embereken.Éles szemeivel meglátja az arcokon elterülő mosolyokat,köztük pedig néhányójuk vonásain a borússág,kedvtelenség tükröztetését.Nem is tudják,mit mulasztanak.
Mély elmerengéséből egy borzongató hűvös,rávetülő árnyék téríti észhez; a roncsolt állapotban letett légjáró elött áll,kiszakadt ajtaja centikkel a lábai elött hever.Felhümmög,s jólesően,nyöszörögve helyezi kényelembe magát; hátát a hajó fémborítású oldalán lecsúsztatva ül le törökülésbe az árnyéktenger védelmében.Tekintetét gyorsan kapja fel a vadító égre,s bár egy felhőt sem lát elúszni a végtelen kékségen,elkönyörgi imáját egy újabb,csendesen tiszta esőért. |
Aggódva szemléli az előtte összeroskadó lányt, legbelül átjárja egy félelemmel dúsított érzet, mintha ő tehetne mindenről, holott tudja ,hogy most végig megőrizte öntudatát. Továbbra is bajtársát figyeli, közben az arany színben pompázó napsugarak egyre feljebb táncolnak az öreg légjáró oldalán, majd hirtelen valami hideg, kemény tárgy érintését érzi tarkóján, s egy fenyegető, baljós kattanást hall.
- Mi történt Shocer? .. Bántottad? –Tudod, hogy abból nagy baj lesz, ha nem tudod fékezni a benned tomboló elektromos túltöltődéseket... hallja a hideg, ingerült szavakat háta mögül, majd az utána érkező katonák hangos, ütemes trappolását, akik immár szinte körülállják őket.
A lehető legjobb ember érti félre a dolgokat a lehető legjobb helyzetben .Még képes és tényleg lelő. Morfondírozik magában, közben az őket figyelő katonák, bizalmatlan arcára pillant.
- F..félre értitek! Csak hirtelen kirohant és hangosan kiáltott egyet. Én pedig ide siettem ő pedig összeesett! – mondta kissé megilletődött hangon, majd kezeit tarkójához emelve lassan álló helyzetbe emelkedett. Egyenesen az előtte álló Coozen szemébe nézett, ezalatt a lány még mindig felé irányította fegyverét. |
Csendben sétálgat maga előt egy követ rugdosva. Teljesen elmerült a gondolataiban, a múltra gondol, arra a napra, amikor árva lett. Ma éjszakai is azzal a nappla álmodott, és ezúttal olyan intenzív volt az álom, mitha csak akkor és ott újra átélte volna, azért alig bírt aludni egész éjszaka, és most is fáradtam pislogott. A kedve a megszokottnál is borósabb volt, és lassan a feje felett és képződött egy kis esőfelhű, amiből lassan elkezdett esni rá, de ez msot nem érdekelte, nem kergette el a felhőt, inkább hagyta. |
Hunyorognia kell, mikor a perzselő napfény a szemébe vakít, felfedve vértől szennyezett, gondolatképpekkel uralt arcvonásait, melyek most elsápadtan feszülnek meg, méginkább érzéketlenné téve a kifelé igyekvő, ezüst hajú lány vonásait.
Ő nem ereszekdik térdre, mint a férfi, csupán egy légies lépéssel megáll alakjuk mellett, miközben már bőrének lüktető bizsergésén érzékeli a feléjük menetelő katonák közelségét, melytől még ebben a hőfolyamban is kirázza a hideg. Egyre inkább feszélyezi az őt körülvevő tömeg, s már vágyik vissza a csendes, érzékektől mentes magányba.
Hirtelen kattan meg stukkerén a ravasz, ahogy azt Deron halántékához emeli, megfeszült alkarral.
- Mi történt Shocer?.. Bántottad? - szája merev vonallá feszül, ahogy komoly szavait durva érzéketlenséggel ejti ki. - Tudod, hogy abból nagy baj lesz, ha nem tudod fékezni a benned tomboló elektromos túltöltődéseket... - fenyegetőzése nem tűnik túl komolynak. Ha az ember nem ismerné még komolyan sem venné, de a lány most nincs olyan kedvében, hogy viccelni támadjon kedve. Túlságosan felzaklatták az imént látott jövőképek és a bíborszínben csillogó vér látványa a fakószürke, felhasadt betonon. |
Az egekben szárnyaló öröme nem tart sokáig; térdei gyengén csuklanak össze maga alatt,miközben egyre homályosodó tekintettel veszi észre egy férfit alakját feléje közeledni.Füleiben még most is saját,régóta elzárt ordítása visszhangzik,a gépezet hallásromboló csörömpölései azonban lassacskán arrébb taszigálják hangját a fejében.
Ezt nem kellett volna...
Ólomsúlyú lábai most a kemény betonnak ütköznek,egyre ködösödő öntudata elzárja őt mindenféle külvilági hatástól.Hátán érzi a perzselő Nap melegét,hangosan zihál a felforrósodott föld felett lehajtott,eltorzult arcával.
Kattog,elhalkul...benyomódik,kattog,vért pumpál,elhalkul...
Nyöszörögve vergődi magát remegő tenyereire támaszkodva;messziről érzi Deron s Coozen alakját,bár lehet már rég mellette állnak; érzi a katonák bakancsait; s önmaga szánalmas vergődését,fojtogató mellkasával. |
Bosszúra éhes tekintettel fürkészi tovább a reggeli fényben úszó tájat. Gyötrő,régi emlékek törnek rá,melyeket már soha sem fog elfújni a kora reggeli lágy szellő. Elmerengéséből egy hangos ajtó csapódás zökkenti ki, gyorsan hátrafordul, azután megpillantja Khiara alakját, ahogy sebesen rohan a pályán, léptei visszhangzanak a reggeli,üres légtérben. Fejével követi a lány mozdulatait, aki hirtelen megáll, majd hangos órdítása váltja fel a békés csendet. Gyorsan talpra áll,s mikor már pár méterre van tőle újra hallja az öreg ajtó már-már fájdalmas felkiáltásnak tűnő zörejét. Coozent pillantja meg, akinek tekintete immár mintha félelmet sugározna. Tovább rohan a kiáltó lány felé, majd aggódással teli arckifejezéssel a lány szemmagasságába ereszedik.
- Hé, mi történt ?! - közben hallja hogy az imént megpillantott ezüsthajú lány is szapora léptekkel közeledett feléjük. |
Lassan a térdeire ereszkedik, mikor hallja a lányt kimenni. Deron szavai sem tudják most felhúzni, valahogy már egy pillanatra sem érdekelné, ha újra eltűnne a légjárójával együtt. Meglepő nyugodtságot érez a lelkében, mikor még mindig remegő jobb kezéről lehúzza az éjfekete kézvédőt. Karja egy pillanatra megrezzen, ahogy újjait hirtelen nagyobb lendülettel mozgatja meg, hogy vissza hozza őket az életbe, a sokkolt hatás alól. Tekintetét még mindig a porfedte talajon pihenteti, miközben ujjai könnyed gyorsasággal kezdenek siklani a felületén, kusza jeleket rajzolva bele.
Szemeit lehunyja, ahogy keze hirtelen egy ponton megáll; gondolatai kusza képek egybemálását képezik, ahogy ajkai hirtelen alig hallható szavakat formálnak.
- ... tárd fel előttem titkaid..! - szemei a pillanat váratlan erejével nyílnak fel, ahogy a mágia érzete újra szikrázni kezd a levegőben. Pupillája a végletekig tágul, apró vonallá fedve halvány szürkévé vált íriszét.
Pillanatképek száguldanak át zavaros emlékein. Egy kisfiú, ahogy neki ütközik az eső áztatta utcán, a rázúduló kövek, hogy szinte újra érzi magán a ránehezedő fájdalmat. Egy félrobot megsebzett arca, ahogy elé vetődik. Deron szemei, melyek kivehetetlen feketeséggel merednek rá, majd hirtelen a képek megállnak, minden fehérré válik, vér fröccsen a kihűlt betonra, ahogy a félhomályban egy alakot pillant meg, majd egy éles sikoltás hallatszik.
Hirtelen vetődik hátra a kusza, értelmezhetetlen jövőképekből. Hajgumija kihullik tincsei közül, újra szabadjára engedve az eddig még fogva tartott szálakat. Egy szétszórt, zavart mozdulattal a fejéhez kap, és kitágult szemekkel eszmél arra, hogy odalentről mostmár Khiara kiáltása hallatszik be a toronyba. Lélegzetvisszafolytva pattan fel, hogy beérje társait, nemtudva, hogy odakint mi fogadja majd. Hirtelen nyeli el alakját, a kint szikrázó nap fénye. |
Néma zokogása csitulni kezd,mikor tompán meghallja maga elött Coozen elenyésző hangját,ahogyan mond a számára valamit; gyanítja mit,de vére dübörgésétől nem érti tisztán a szavakat.Érzi,ahogyan ellépdelnek előle,bár átforrósodott arca még mindig tenyere takarásában van; fémesen sós,hideg könnyei mardossák szemeit,ahogyan legördülnek az arcán,s eltűnnek a vastag porréteg tetején megcsillanó napsugarak ölelésében.Halk sóhajtozással igyekszik elnyomni további kinyílni vágyó érzelmeit,bár valamilyen oknál vezérelve most legszívesebben hangosan,szívből sikítana.
- Ha úgy gondolod...kint leszek...bízzatok bennem.
Megremeg,amint alig-alig,de meghallja Shocer nyugtató hangját maga elött,s megérzi a fiú gyengéd kezét a vállán pihenni egy pillanat erejéig.Szeretné újra szavakba önteni köszönetét,de a torkában nőtt gombóc megakadályozza ebben.
Amint a kéz legördül a válláról,feleszmél,hogy teljes testúlya most vállaira nehezedik,ahogyan a fal felé van eldőlve,akárcsak egy berozsdásodott acéldarab; tenyerét leengedve maga mellé,remegve húzódik le az árnyékos földre,s lenyugvott lélekkel tisztázza,hogy karperece már nem csipog többé.Még egy pillantást vet újonnan szerzett fegyverére,majd szétnyitja kabátját magán,s bal mellkasa elé csúsztatja,a legnagyobb belső zsebének mélyére.Hűvössége szinte borzongatja hasát.
Szaggatott légzéssel lesz újra teljesen úrrá önmagán,pedig most ébred csak rá,milyen gyengén viselkedett.Így valóban nem fog megmenteni egy ártatlan embert sem a pusztulástól...
Gondolatai felett gyomrán egy régebbi érzés lesz úrrá,melynek nem tud parancsolni; talpra szökken,s ugyanazzal a hirtelenséggel viharzik el a hozzá közeledő katonák mellett.Fülsiketítő kondulásokkal pattog lefelé a lépcsőn;megingova ugyan,de ahogyan leérkezik az utolsó fokról,feltépi a hatalmas vasajtót,s kirohan az elhagyatott állomásra.Az élénken ragyogó napfény megbolondítja egy pillanatra éles szemeit,s hunyorogva rohan tovább a kihalt pályán,mintha csak a közepére tartana.Mikor megáll,kezeit a tarkójára emeli,s dobogó mellkassal,szívéből ordít az ég felé. |
Látva ahogy Khiara érzelmekkel túlcsordult szívvel, végre felszabadultan szabadjára ereszti érzéseit, Coozen pedig áram rázta kezét mozgatja, mintha ezzel próbálná elterelni a figyelmet ,nehogy elérzékenyülve lássák; elégedetten előre billenti fejét egy halvány mosoly kíséretében.
Úgy látom nem csak azok képesek kimutatni a bizalmukat, akik ’álomvilágban’ élnek . Lassan feltápászkodik a földről, a léptei által felvert porrétegen közben átsüt néhány napsugár. Nyugodt tekintettel megáll a zokogó lány előtt,majd vállára helyezi egyik kezét megértést sugározva.
- Ha úgy gondolod hogy mégsem lennék a terhetekre, kint leszek , megválaszolok minden kérdést ha így elérem hogy bízzatok bennem. – majd azzal a hirtelenséggel amivel meg állt, el is indul a kijárat felé.
- És ne izgulj, nem viszem el a járgányodat. – löki oda gúnyosan Coozennek. A hirtelen fényáradatól maga elé kapja kezét, miközben távozik az öreg vas ajtón át. Teljes nyugalommal ül le az épület peremén, közben a távoli gigantikus épületeket bámulja. Norlana… Így vagy úgy,de tönkreteszlek. |
Ledöbbent, tágra nyílt szemekkel figyeli a lány halk, majd egyre felszabadultabb örömkönnyeinek hangját. Néma áhitattal néz végig arcán, ahogy a félrobot szemeiből igazi, emberi könnyek ömlenek végig az arcán, halványan csillanva meg az aranysárga reggeli nap derengésében. A por némán kavarog körülöttük, Coozen pedig megremegő ajkakkal lesüti a szemeit és csak egy pontra koncentrál a felrepedezett, agyonhasznált parkettán, melyet már rég maga alá temetett az idő pora. Nem bírja tovább nézni Khiara túlcsorduló érzelmeit, melyek ólomsúlyként nehezednek képzeletbeli lélekalakjára. Halkan felsóhajt, melyet csak egy néma lélegzetvételnek lehet csupán érzékelni. Jobb kezén lévő ujjait lágyan mozgatja meg újra, mintha ez a probléma lenne most az egyetlen, mely leköti a figyelmét. Nem mer többet visszanézni a lányra, mintha szabály kötné ahhoz, hogy ne nézzen emberre vagy akár más lényre akkor, mikor érzelmei elragadják egy egészen más, könnyedebb és felszabadultabb világba. Akár a figyelmesség, vagy a halk gyász úgy fut végig a testén ez a némaságba burkolózó, gyerekesen ledöbbent csodálat, mely akkor indult útnak benne, mikor Khiara könnyei végigfutottak arcán, felzavarva az alattuk szétterülő porréteget. Szégyellte az érzelmeket, szíve most is hevesen lüktetett, ahogy visszahökkenve lépett egyet hátrébb, még mindig meredten lefelé szegezve tekintetét. Zavartnak érezte magát, de erről, rideg arcán egyetlen jel sem árulkodott.
- Igazán nincs mit. - hadarja el feltűnően színtelen hanglejtéssel, ahogy hirtelen felpillant, merev testtartással kiegyenesedve, mintha egy feledtesével beszélne. Végül mint egy beprogramozott báb, fordít hátat és lépked egyre távolabb a cyborg alakjától. Lépései szinte hallhatatlanok a szoba néma csendjében. |
Hűvös,jéghideg ujjak érintik sajátjait; mire feleszmél,egy ólomsúlyú fegyver markolatát tartja kezei közt,melyen szinte játékosan csillan meg a fény.Szétnyílt ajkakkal,ellágyult vonásokkal tekint Coozen ezüstös alakjára,amely most elötte áll,s mélyen fúrja tekintetét a sajátjába.Szinte érzi,amint lelkét pásztázza szelíden,olyan mélységekig eljutva,ahová soha nem engedné meg a belső betekintést.
Összezavarodott.Fémláncokkal lekötözött érzelmei kavarognak benne,s csak most döbben rá,milyen ostobán és meggondolatlanul viselkedett,hogy mennyire bután rakta rég eltemetett érzéseit az arcára.
És hogy mennyire jólesett neki.Régóta nem érzett ennyi emberi vonást önmagán,s nem hallott,nem látott tiszta szívű nevetést,sem ennyi haragot maga ellen irányulni.Minden kis rezdülését élvezte kicsordulásnak,még ha a legtöbb hamis is volt,számára felért egy önfeledt játékkal,egy játékkal,más lényekkel.
Csak kellettek valakik,akik hasonlók,s megértenek egy törött szívet.
Lesüti a szemét,miközben ujjait lazán becsúsztatja a fegyver markolatába,s lassan maga mellé ejti; mintha a kezére szabták volna.Összeráncolt homlokkal,lehajtott fejjel forgatja ujjai között,szemügyre véve minden apró kis részletét a mély csendben.Fél a körülötte álló tekintetétől,megremeg,mert érzi bőre alatt,hogy a jelen lévő összes szempát őt vizslatja.Minden élő húsa fáradt,megkötött,zavarodott; nyomja őt belül egy dolog,amely emberi mivoltára hallgat,s amely csendesen őrzi a benne temetett emlékeket, érzelmeket.Bár a programozásnak köszönhetően emlékeit el kellett volna vesztenie,egyre halványabban ugyan,de sok kedves képet őriz önmagában.
Ezt szereti az emberekben.
Megköszörüli kiszáradt torkát,igyekszik tartania önmagát,megakadályozni az előtörő gyengeségeit.Azóta ujjaival cyborgok halkan kattogó fegyverét piszkálja ;kabátja meg-meg libben ahogyan a gép hozzásímul ;mígnem egy bevarrt tárgyba nem ütközik.
Szabad tenyerével eltakarja lesütött arcát,de sűrűn patakzó könnyei még így is átszűrődnek ujjai között,s halkan koppanva érik el a piszkos padlót.Vakon meginog,s vállaival támasztja meg magát a kifakult falon.Kitörő,néma zokogása szinte felszabadítja őt,cseppet sem érdekli a továbbra is kattogó csipogás,sem az elszabadult,valódi kislány,akinek félelmei és vágyai vannak.Mosolyog,könnyesen nevet.
- Köszönöm. |
Egy ideig mozdulatlanságba merevedve figyel maga elé. Pislogás nélküli üres tekintete a térdein játszó fénycsíkokat követi végig, ahogy pupillája és ében szempillája néhány erélyes mondatra megrezzen. Mikor a lány, karperecének vészes jelzései közepette abba hagyja kiosztásukat, komor, s határozott tekintettel pillant szemeinek legmélyére, mintha most tudatosult volna benne minden, amire eddig várt.
- Ezt akartam hallani. - feszesen ujjai közé fog egy ezüst fényben vibráló fegyvert, melyet még a földi városban használt a félrobotok hada ellen. A kék fény még mindig erőteljes lendülettel pulzál az oldalában; néma, vakító neonjával. - Tudod nem a mosolygásodra vagy a kedveskedésedre voltam kíváncsi, amit eddig mutattál magadból. Azzal nem mennénk semmire odafent. Nem tudom, hogy azt vártad e, hogy majd ha kicsit megenyhülsz felénk akkor majd percek alatt borul mindenki egymás nyakába. - hirtelen feláll. - Tőlem ne várd el, mert senkinek sem fogom a talpát nyalni vagy folyton azt lesni, hol kaptam sebet, vagy kinek kapta le a fél karját egy norlanai cirkáló. Mert aki gyenge, és ilyen könnyen kész megbízni másban az nem marad életben ebben a pokollá fajult, sírboltá vált világban, ahol az emberi faj már régen értelmét vesztette. Itt már mindenki olyanná vállt, mint egy kiéhezett hiéna horda tagja. Nemzetek marcangolják egymást a földért, a folyton megújuló technikáért és a hatalomért.. - kattint egy erőteljeset a fegyveren, mire az néhány pittyegéssel és vörös fényjellel válaszol, jelezve, hogy feltöltődött és helyreállt. – Aki megbotlik, akár egyszer is… Azon könyörtelenül átlépnek. Így hát senkise próbálja szeretettel megzabolázni ezt az érzelmektől kihűlt világot! – érzi, hogy hatalmasat dobban a szíve, melybe minden porcikája belezendül. Mikor a világot emlegeti, szinte magára ismer. Mintha minden elfajult dologgal ami a világon van azonosulni tudna. Mintha egyként lélegezne térrel és idővel, ahogy maga mögött tudhatja a sok elhomályosuló emlékkel teli évét.
- Sok évtized áll mögöttem. Én is jártam Norlanaban. – léptei erőteljesen kopognak, ahogy szikrázó pillanátát Khiaraéba mélyeszti, alig fél méterre állva meg előtte. – És tudom, hogy ez még csak a negyede sem volt annak az elmondhatatlanul hatalmas norlanai haderőnek, mely odafent tombol. Odafent üvölt egy jobb világért!.. Ők tökéletesek Khiara.. És abban igazad van, hogy addig nem nyugszanak, amíg ki nem írtanak minden foltot, mely beszennyezi ezt a csodálatos álomvilágot, amit kialakítottak maguk köré! Mindenhol ott vannak. A norlanai utcákon nyűzsögnek. - szemei összeszűkülnek, ahogy hangját egy halkabb irónia tölti be. - A bankokban... A házbejáratokban. Az üzletházakban... A városi szemét telepen, a meilisi nyomornegyedben... És magában a katonaságban, ami mindennek akár a tízszerese is lehet.
Jobb karját hirtelen előre nyújtja, míg a másikkal maga elé vonja a cyborg egyik kezét és tenyerébe helyezi az ólomsúlyú fegyvert, ráhatjva annak felületére a félrobot ujjait.
- Ez a tiéd. Kifejezetten a cyborgok számára készítették. Ők tudnak csak igazán bánni vele… - halkul el haraggal telt hangja, amint a hatalmas, kéken villogó fegyverről ismét a lányra pillant. |
Dühtől vezérelve pattan fel.Érzi,szinte látja a szikrákat a levegőben játszani,melyek most valósággal körülfonják őket.A gyenge elektomros erő az elenyésző,fémszerű vénáinak egyikébe fúrja magát,amitől energiától megtöltve remeg meg.Emelkedő mellkasát most Coozen felé mutatja.
- Már többször is jártam Norlanaban,és akár egyedül is fel tudok jutni,ha nagyon akarok.Mint mondtam,nem kell expedícióvezető,de még légjáród sem - nyugodt érdességgel válogatja meg szavait,bár hangja szinte kiáltásként születik újjá a falakon. - A katonáim visszatérnek a saját körzetükbe,én pedig el fogom dönteni,hogy mit szeretnék az invázió kezdetéig.Ha már itt vagyunk,természetes,hogy az Égi városban - vicsorog a hajába temetkezett lány homályba burkolózó alakja felé. -Szeretném felmérni még egyszer Norlana városát,mielött ők is elkezdik a saját csapdájukat.
Azt hiszitek,ez a maréknyi robot volt az ő hatalmas hadseregük? - gúnyos nevetése élesen tölti be a szikrázó levegőt. - Ez az én körzetem két háznyira jutó embere - kacaja valótlan,torz mosolyba fordul át. - A körzetben viszont tömve voltak a mocskos utcák házakkal,amelyekben a zsúfoltságig tömörültek össze az emberek.És most - oldalra néz egy falon húzódó repedésre,s miközben rázza a jeges forróság,tekintetével végigköveti egyenesen a plafonig. -,hogy nem ismertem fel senkit a robotok közül,fogalmam sincsen,Norlana hány száz körzetet tett még a magáévá. - Ahelyett,hogy előre lépne,szinte védekezően dobbantja a lábát saját maga mögé,s egy fentről szaladó árnyékfolyó védelmében áll meg.Karperece,bár a kabát ujja rácsúszik,most erősen vibrál,vörös fénye a karcolásokkal teli kézfejére vetődik. - Most csupán csak felmérték egy viszonylag kihalt helyen,hogyan is működnek a csodálatos alkotásaik.Ki fogják javítani a hibákat.Nemsokára a helyükre küldenek egy nevetségesen hatalmas haderőt,de azok már nem egy kihalt helyen fognak tevékenykedni. - Igyekszik lehiggadni,megütni a legerősebben csengő hangnemét; bensőjét eközben vörös lángok emésztik. - Mint azt már ötödszörre is elmondtam,ők visszatérnek,és tovább készülnek - arcát most a talpra ugrott,fegyverüket maguk mellett tartó harcosok felé fordítja,szavai utasításként jutnak el hozzájuk. - Ha a célomba akarnék kezdeni,nem egy tucat katonával vágok neki.Megvan a magunk földi és légi haderőnk.Rátok viszont azt hittem,van egy csöpp kis eszetek,és ha csak most is,de együtt tudunk működni,ha már a sors összehozott minket.Látom,hogy tévedtem. - Szinte pulzáló szemét most egyenesen Shocer tekintetébe fúrja,bár szavait leginkább Coozen lenéző mondataira intézi. - Te ,aki töltő elektromosságot generál,majd szaladj a kis álomvilágodba,és keress egy helyet,ahol mindenki vigyorog rád,és megbíznak egymásban az emberek - sziszegi tömény érzelmekkel a már Deron felé köpött mondatait. - Te pedig - reccsenti meg nyakát Coozen felé. -,aki ismeri a mágia alapjait,s az összes csomópontot,ott fent,alapíts majd egy óvodát,ahova egyenként mentegetheted a rémült kölyköket - veti oda egyre pumpálódó pulzussal,s karjával a kikerekedett szemű kisfiúra bök. - Én meg,aki a gyökerénél ki tudja kapcsolni a rendszert,majd teszek is valamit,és ha ennyire bíztok a kudarcomban,Ti,Meilist cserbenhagyók,akkor már most elkezdhettek könyörögni a norlanai robotok híres irgalmasságához! - Szavait már nem csak a falak teszik kiáltássá; mélyen zengve járják át a helységet,szabályos ütemű tompa csipogással,és zakatolással karöltve. |
Fejét idegesen, a két lány felé fordítja, hol egyikükre, hol másikukra pillantva.
- Na ne szórakozzatok velem!- komoly, ellentmondást nem tűrően Khiara felé fordul. – Chh, méghogy pont belőlem szednének ki információkat, kínzással!? Ne nevettess! Az egész életem így is csak egy kín! Nem ismersz, mit akarsz tudni rólam? Bármire válaszolok, csak már hagy tegyek én is valamit ezért a nyomorúságos helyért! Unom már hogy mindig én vagyok az aki szinte semmit sem tehet, gyűlölöm hogy megbízhatatlan nyűgként vagyok kezelve! - hidegvérét teljesen elveszítve tör ki belőlle ismét az indulat, szemében felizzik a fehér baljós fény, feszülten várja valamelyikük válaszát,miközben az apró töltések pattognak körülötte a levegőben. |
Fülei figyelve merednek előre, de ahogy meghallja a lány utolsó szavait azzal a lendülettel csapódnak hátra, nem tetszését fejezve ki, teljesen megfeledkezve arról, hogy az állati testbeszéd pillanatról pillanatra elárulja. Érzi, hogy egész teste megremeg és minden pontján égnek áll az ezüst színű szőr. Halk, majd egyre erősödő fújó hang szakad fel torkából, melyet megfékezve formálódik hirtelen vissza, hogy szóra nyithassa ajkait.
- Ne nevettess! Tudom, hogy minden vágyad eljutni Norlanaba. Az égi városba akarsz menni. - vág vissza hirtelen hévvel, mintha olvasna a lány gindolataiban, vagy már előre tudná minden tervét és magabiztosan jelenthetné ki azokat.
- Most, hogy már itt vagyunk te sem fordulnál vissza. Számomra ez már kitűnt a nagyotmondó stílusodból és a magadra erőltetett akaraterőből. Olyan dolgokból, amik benned nincsenek meg. Tudod, hogy semmi esélyünk, de vissza nem fordulnál. Itt már nem! - ismétli meg újra a szavakat, mintha már inkább magát győzködné. Hirtelen ajkába harap, majd a falnak dől, és hagyja, hogy kusza, fehér tincsei kiszabaduljanak a hajgumi fogságából és az arcába hulljanak, ahogy tekintetét egy pillanatra elgondolkodva a térdeire szegezi. |
[1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
