[Későbbi] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
- Ehh... értem... ~Első lecke: Ne nyúlj a hajához mert összenyom! De azért... szegény légy.~
- És akkor most mi lesz? Mármint itt várunk valamire, vagy elindulunk valamerre? Mert nekem mindegy! ~Azért jobb lenne egyhelyben ülni, mert már fáj a lábam!~ |
- Mindenki él még?...Helyes - futtatja végig gyors tekintetét a légjáró oldalában egymáson fekvő embereken,majd Coozent megelőzve a gép ajtajához ugrik,s egy jól célzott rúgással meglazítja,kidönti azt a helyéről.
- Itt nincs szükség maszkokra - veti oda a kitóduló katonáknak,akik már készülnek feltenni az újból feltöltött,légzésüket segítő szerkezeteket.Khiara ez csapata még sosem járt errefele;tekintetükben mélységes áhitat vegyül,mikor végigpillantanak a felkelő Nap fénysugaraitól csillogó épületek sötét körvonalain.
Kinyújtóztatja elgémberedett tagjait,hagyja,hogy a friss hajnali levegő észhez térítse kimerültségéből.Megropogtatja megmerevedett hátát,majd fáradt ásításából kijövet,hunyorogva int a mögötte álló sokaságnak.
- Beljebb kell mennünk - veszi ismét magához a vezető szerepét,az öreg irányítótornyot pásztázva,mikor a gyűrött arcú,sötét tekintetű emberei,a hunyorgó Coozen,majd utánuk Shocer eléje érkeznek.Akaratlanul is megmosolyogja a látványt,miközben lassan elindulnak; az ő alvásigénye jóval kisebb,mint teljes értékű embertársaié,akár napokat is képes nélkülöznie.Most viszont,a harc után őt is elöntötte egyfajta álmosságérzet.
Pár perccel késöbb a halványabb felhőréteg tetejét súroló,meglepően jó állapotban lévő elhagyatott torony elött ácsorognak az egyre melegedő levegőben.Pár méterrel arrébb megpillantják a zár nélküli,vörös zsínű,rozsdás ajtót,s egyes sorban belépnek védelem,pihenés,s talán nem várt élelem reményében. |
 - Értem... Mint mondtam, senkit nem ismerek... - hajtotta le a fejét, majd valami elkezdte piszkálni a haját. Kezével elhesegette az "ellenséget", azonban továbbra is ott zúgott a flében.
- Mi a sz@r ez? - kérdezte, mire megfogta a kis lényt, és összenyomta.
- Bocsi... Alergiás vagyok, ha a hajamat piszkálják, mert... mindegy... szóval nem szeretem... mondta.
|
- Csak néhány éve... És ismerek még 2 emberfélét. Nem 3-at! 2 lány meg egy fiú aki az egyik lány nyomában van mindig. Szép kis harcot folytattak. - miután elmondta a mondanivalóját, visszaemlékezett a harcra. Annyira elmélyült, hogy még akkor se lehetett volna kizökkenteni, ha megölik. |
- Nincs... Legalábbis nem tudok róla. - nagyon halványan elmosolyodott.
- A múlt fájdalmas... De a jelen méginkább... - ezt teljesen őszintén mondta. - Régóta élsz itt? - próbálta más vizekre terelni szót.
Felállt, majd odasétált hozzá. - Ismersz még itt valakit? Mert őszintén... Te vagy az első, akivel jóppár éve szót váltottam... Eddig egyedül voltam... mondjuk már megszotam, de örülök, hogy jöttél... - mondta, majd ismét egy halvány kis mosoly terült el az arcán. |
- Szörnyű lehetett neked... de hagyjuk a múltat és koncentráljunk a jelenre! ~Úgy érzem, valamit nem mondott el... de ha nem akarja, akkor nem is erőltetem!~ Hirtelen eszébe jutott valami, ami válasz lehetett az összes kérdésére.
- És... esetleg nincs benned valami szer vagy valami? Tudod, a megérintős dolog miatt! |
- Majdnem ugyanez... - hajtotta le a fejét. - 11 évesen vittek el, háron évet szenvedtem egy ócska cellában, aztán elkezdtek rajtam is kísérletezni... A vakítófények vették el a látásom... - mondta. - Igazából... mindegy... - sóhajtott fel.
Nem akarta elmondani, hogy ne nézzen bele a szemébe, ez majd ráér később is. Egyelőre nem ispróbált, akkor minek fárassza magát? |
- Semmi baj... Igazából nem emlékszem sokra... csak vakító fényekre és rengeteg fájdalmas kísérletre... Aminek eredményeképpen képességeim lettek, meg néhány gyengepontom. Igazából ennyi. - ekkor úgy érezte, nem tudja már magában tartani azt, amiért annyira kiakadt. - És... az egyik gyengepontom az, hogy... - itt megakadt egy kicsit - ...hogy ha megérintenek én kómába esem vagy rosszabb esetben meghalok. - miután végzett a kis történetével, lehajtott fejjel gondolkodni kezdett.
- És veled mi történt? - úgy gondolta, ha ő elmondta, akkor neki is el kell. |
Kilépett a földre, ahol újra látott.
- Végre... - sóhajtott fel. - De komolyan. Mi a baj? - kérdezte, látva, hogy Ai nem nyugodott meg teljesen.
- Mi történt? Vagyis... mi nem történt? - érdeklődött, majd leült. Hátát nekitámasztotta a ház falának, és várt.
A lány azonban nem szólalt meg.
- Jólvan. Nem muszáj elmondanod... - mondta, majd felállt.
- Egyébként... Veled mi történt? - sokszor feszegette a múltat, hiszen ő már megbékélt vele... Csak miután kiszaladt a száján, megbánta. Lehet, hogy Ai még nem tette túl magát rajta.
- Bocsánat, nem akartam.... - suttogta, mikor érezte, hogy a lány megremeg. - Nem mindig könnyű elfogadni azt, ami van.... |
- Nem érdekes... - odamegy és segít neki, de az ajtó nem nyílik.
- Vigyázz! - miután Daniel elment az ajtó közeléből, Ai a kardjával szépen kivágta a helyéről az ajtót. - Tessék, 'kinyílt'! |
- Jólvan, mindegy is... - motyogta.
- Akkor mond el, hogy mitől húztad így föl magad... - forgatta a szemeit, miközban kezével a kijáratot kereste. Végül egy csukott ajtóra bukkant.
- Nem nyílik... - rángatta a kilincset, közben azonban fülelt Ai válaszára. |
- Nem vagyok őrült! Hogy merre van a kijárat? Fogalmam sincs! - kicsit felhúzta magát, mert Daniel őrültnek nézte, de igyekezett visszanyerni a nyugalmát. Szemével elkezdte keresni a kijáratot, de igazából most őt tényleg nem a kijárat foglalkoztatta. |
- Mivan? - kérdezte. - Te megőrültél... Megártott a levegő... - forgatta a szemeit, majd felállt.
- Esetleg elmondanád, merre van a kijárat? Utána tárgyalhatunk még arról, hogy mért nem haltál meg, de jelenle úgysem tudok rá válaszolni! - sürgette Ait.
Nem értette miről is beszél a lány, de a hangjából tisztán hallotta, hogy ő is nagyon meg van döbbenve. "Vajon mi történt vele?" |
- Megérintettél... - suttogta, még mindig megdöbbenten. Egyszerűen nem tudta felfogni, miért nem történt semmi. Teljesen összezavarodott.
- Miért nem történik semmi? Miért nem halok meg? Miért? - kiabálta Danielnek, tőle várta a választ a kérdéseire, pedig tudta, hogy Daniel azt se tudja, miről van szó. |
Mikor látta Ai-n, hogy valami van, gyorsan fölpattant, és berántotta egy házba.
- Mi a fene van veled? - kérdezte.
Kinézett az ablakon, de az emberek eltűntek.
- Hál' istennek... - sóhajtotta. - Itt nem maradhatok, ebben a fapadlós házban nem látok semmit... - motyogta. - Merre van a kijárat? - kérdezte.
Nem értette, mi baja van a lánynak, így inkább leült, várva a választ... |
- Jó, hogy végre ide tudta vonszolni magát valaki. - veti oda ellenségesen, de nem pillant rá, csak vág egy savanyú grimaszt, miközben tekintetével az utat fürkészi, és egy erőteljes mozdulattal húzza maga felé a V alakú kormányt, hogy valamivel magasabbra emelkedhessenek.
Ahogy a homályból egyre inkább kirajzolódnak a kisebb norlanai házak felkelő fényben úszó üveg ablakai, úgy keríti hatalmába őt is az emlékképek sokasága.
Gyönyörű...
Hullámzik végig egész testén a gondolat hatásának ereje, ahogy megpillantja a hosszú évek óta takarásban lévő Nap tükörképét egy bérház ablakain csillámlani.
- Ismerek egy légút mentes körzetet errefelé, ahol megpihenhetünk. Pár kilométer déli irányba. - hallja maga mellett Khiara könnyed, s izgatottsággal teljes hangját, melyet a hirtelen kimondott szavak hatására furcsának vél, de arcára semmilyen érzelem nem ül ki, próbál nem figyelni rá, s saját bizalmatlanságára. A navigációs információt követve kanyarodik el a hatalmas bérház mellett dél felé. Néhány ember szürke körvonala látszik az ablakok mögött, ahogy elsüvítenek mellette, de ilyen hajnali időben még mind alszanak, kényelmes ágyaikban a luxusrészlegben.
Coozen szemei elé lassan megnyugtató látvány tárul, ahogy Khiara elmondásainak megfelelően találja ott a helyet, ahol annak ténylegesen lennie kéne. Kihalt és csöndes...
Pont amire most szükségünk van... Sok a gyenge és a sebesült.
A légjáró ismét megrázkódik, mintha már az elekrtomos töltés is el akarná hagyni a gépezet egészét.
- Csak ne most mond föl a szolgálatot!... - suttogja maga elé feszülten és a gázra tapos.
Hirtelen csapódás hallatszik, majd sistergő fémes csikorgás visít fel, ahogy a kemény talajt éri a légjáró acélfelülete. Az ócskavas végigsiklik a felület jó részén, végül megadva magát kissé az oldalára billen és sötét színű füstöt ontva magából megáll.
- Megérkeztünk. - húzza mosolyra a száját, ahogy érzékeli a gép kikapcsolását jelző hangot. |
Villámcsapásként érte a felismerés, hogy Daniel megérintette őt. Már várta, hogy elsötétüljön előtte minden, de ez nem következett be. ~Miért nem esem kómába? Vagy miért nem halok meg? Hiszen megérintett!~ Földbegyökerezett lábbal állt. Nem tudta, miért nem következett be az, aminek be kellett volna. Semmit se észlelt a külvilágból, csak egy kérdésen kattogott az agya: ~Miért nem történik semmi?~ |
- Mindegy... - mondta halkan. - Meghallottak! - kiáltotta, majd futásnak eredt. - Gyere, el kell tűnnünk innen! - sürgette Ai-t, majd rohanásnak indult.
Szerencséjére éppen átesett egy fatörzsön, mikor már a nyomukban voltak. Ai a kezét nyújtotta neki, és segített felhúzni.
- Most merre? - kérdezte sietve. |
- Kik jöttek vissza? - értetlenkedik. Gőze sincs miről van szó. ~Bakke, már megint nem tudom miről van szó! Nekem valamit nem mondtak el, az tuti!~ |
- Még soha nem öltem embert... - motyogta.
- Egyébként... Visszatérve a témához... Igen, lehetek jófej, de nem vagyok az... Másrészről viszont látok... igaz, nem úgy mint te, de látok... - mondta.
Hirtelen felriadt.
- Arra! Közeledik valami! - mondta, gyorsan, majd felpattant. Egy öreg háztömb mögé bújtak.
- Visszajöttek... - suttogta a Norlanaiak láttán. - nem vehetnek észre... |
[Későbbi] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
